Már önmagában az sem mindennapi, hogy a soproni Taródi-várhoz hasonlóan a Bory-vár is a 20. században épült. De míg az előbbi valóban csak egy nagy halom egymásra hordott kő, utóbbin és környezetén bőven akad néznivaló: tornyok, teraszok, átjárók, kupolák, korlátok, lépcsők, díszkutak, medencék, festmények, mozaikok, domborművek, megszámlálhatatlan, a legváltozatosabb technikákkal készült szobor, és mindezek burjánzó, színes növénykavalkáddal körülölelve.
A vár megálmodója – az 1879-ben született Bory Jenő – maga is szobrászművész volt, emellett építészmérnök, és tanított a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, valamint a Műegyetemen. Az épület minden kis részlete az ő fejéből pattant ki, szándéka szerint a művészetet és a hitvesi szeretetet szimbolizálva.
1923-tól kezdve negyven nyáron keresztül építette a várat. Folyamatosan bővítette, díszítette, mindenféle előzetes koncepció nélkül,
még csak terveket sem rajzolt, mindent a helyszínen alakított ki.
Ő vezette az építkezést, és nem átallotta a saját keze munkáját is beleadni. „Nem is lesz készen sohasem!” – állította, hozzátéve, hogy a ház, amelyet ő inkább szobornak tekintett, a „munka örömének paradicsoma” számára.
Eleinte a helybelieken és Bory közvetlen környezetén kívül senki sem tudott az épület létezéséről. Csak 1934-ben vált országosan ismertté, amikor megnyitotta a kapuit a látogatók előtt. Akkoriban még különösebb élmény lehetett a várlátogatás, hiszen
a tulajdonos maga kalauzolta körbe az érdeklődőket.
Megosztotta személyes történeteit a művekről, létrehozásuk körülményeiről, és elmesélte a hozzájuk fűződő, általa kitalált legendákat.
Ha belépünk a kapun, érdemes szemügyre venni a vár itt álló makettjét. A látogatás során ugyanis valószínűleg nem fogjuk ennyire világosan érzékelni az épület kiterjedését, koncepcióját. Ez persze egyáltalán nem baj, pont ettől izgalmas a folyosókon, teraszokon mászkálni. Sosem tudhatjuk, hol fogunk kilyukadni, milyen meglepetések várnak ránk a következő sarkon.
Az egyik lépcsőn felgyalogolva például mozaikból kirakott feliratot találunk a talpunk alatt: „a kövek beszélnek”. Talán ez a rövid mondat jellemzi legjobban az építmény szellemiségét. Egyébként nemcsak a Bory család alkotásait vehetjük szemügyre, többek között
Székely Bertalan, Stróbl Alajos és Fadrusz János munkáival is találkozhatunk.
A vár egyik legrégebbi eleme a díszkút, amely már 1913-ban itt állt. A fehér porcelánmozaik borítású medencét a tartóoszloppal esküvői képekbe is szívesen belekomponálják, ezt a látogatásunk során is megtapasztaltuk.
Az épület a kazamatától a kilátótornyokig harminc méter magas, és harminc helyiség található benne. Ezek közül csak a műterem látogatható, ahol szobor- és képkiállítás várja a látogatókat. Az épület egyik leghangulatosabb része a százoszlopos udvar, ahol a körbefutó folyosókon történelmi szoborgaléria fogad 43 alakkal, köztük Álmos vezérrel és Tinódi Lantos Sebestyénnel.
A korabeli sajtó megosztóan nyilatkozott az épületről. Sokakat lenyűgözött a rengeteg belefektetett munka, de akadtak olyanok, akik úgy vélték, az egységes stílus hiánya és a sokszínűség az esztétikum rovására megy. Volt, aki úgy nyilatkozott,
a vár giccses, zagyva, és egyszerűen nincs művészeti értéke.
Hozzám közelebb áll Bardon Alfréd vélekedése: az épület gondolatokat, álmokat, érzéseket, hangulatokat tükröz. Önmagáért, nem a huszadik század építészeti igényeinek kiszolgálására készült.
Bory Jenőt halála után, 1959-ben, a műteremben ravatalozták fel. A várral ezután nem sokat foglalkoztak.
Csak 2001-ben éledt újra a „Bory-kultusz”,
amikor letisztították a festményeket, kijavították a lepusztultabb részeket, és a szobrokból kiállítást rendeztek. Az építményt jelenleg a család tartja karban.
Ha első pillantásra kissé bizarrnak is tűnik a túldíszített épület, érdemes félretenni kritikus énünket, és megvizsgálni a részleteket, hiszen a vár minden apró beugrója, kiszögellése, kőkockája külön jelentést hordoz. Hogy aztán ezeket hogyan értelmezzük, csak rajtunk múlik.
Jegyárak és nyitvatartás
Jegyárak: