Bakonybél szélétől a zöld sávjelzésen, a Pityer-dombon és a Csúcs-hegyen át, az Öreg-Kerülő-hegyen túl, a Rómer Flóris Emlékutat követve közelítettük meg a Kerteskői-szurdokot.
A helyiek csak Gugyorként emlegetik
azt a közel 300 méter hosszú, 17–50 méter széles patakvölgyet, amelyet két oldalról meredek sziklafalak szegélyeznek. A gugyor, mint megtudtam, nem vicces ragadványnév, hanem tájszó, és két hegy közötti teknőformájú árkot vagy völgyet jelent.
Így, május elején-közepén az állandó madárcsicsergés és a fejünk fölé boruló lombkoronák harsányzöld levélbaldachinja alap a szurdokban. De a tavaszi esőzésektől megduzzadt Gerence-patak zubogása és a hatalmas mohás-páfrányos sziklák látványa rátesz egy lapáttal az élményre.
Az út pedig valóban kalandos a völgymeredélyben, főként magas vízállás esetén.
A Gerence most olyan szélesen hömpölygött, hogy az északi sziklafal aljában vezető ösvény igen keskenynek bizonyult.
Ügyesen kellett lavírozni az égbe szökő sziklák, a púpos kőtömbök, a talajból itt-ott kibukkanó fák gyökerei és a patak között. A Gerencén való átjutást a bedőlt fatörzsek és a vízből kikandikáló, mélyzöld mohaszőnyeggel borított, embernagyságú sziklák akadályozták.
A természet olyan vadul és élettelien burjánzott a völgykatlanban, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha táncoló manókat pillantok meg az erdőalji derengésben. Vagy éppen Tarzan suhan át az egyik oldalról a másikra egy fáról lecsüngő kúszónövénybe kapaszkodva. De talán Robin Hood is lecseréli a sherwoodi erdőt a Bakonyra, ha ismeri a Kerteskői-szurdokot.
A Judit-forráshoz vezető leágazásnál megtorpantunk, mert a megáradt patak lehetetlenné tette a továbbhaladást. Visszasétáltunk a zöld jelzésen a Bányász-kútig, majd jelöletlen úton, a Gerence-patakot követve,
a nem kevésbé romantikus Szömörke-völgyön át jutottunk el a Csöpögő-kútig és a Hegyes-kőig.
A Gugyor után a Szömörke már szelídebb vidékre vezetett, árnyas, erdős részek váltakoztak magas füvű tisztásokkal, rétekkel.
Mivel Bakonybél és környéke nem igazán erős térerőben, a GPS-t is elfelejthetjük a mobilunkon. Marad a jó öreg térkép tájékozódásul, ami sokszor kihúz a bajból, ha az erdei ösvények összegubancolódnának.
A Gerence-patak hol jobbról, hol balról kanyargott mellettünk, és többször is segített, hogy a jó irányba menjünk a jelöletlen útszakaszon Bakonybél felé. A hegyeskői táborhelynél
becsatlakoztunk a sárga sávjelzésbe,
amely levitt bennünket a bakonyi kálváriához, a Szent-kúthoz, vagy más néven Borostyán-kúthoz.
A hagyomány úgy tartja, hogy a Borostyán-kút Szent Günter és Szent Gellért remeteségének helyét őrzi. A Szent-kutat három forrás – Gellért, Mór, Günter – táplálja.
Különleges atmoszférájú hely,
ahol a tó melletti padokon jól esik kicsit szemlélődni, hallgatni a táj neszeit.
A kis kápolnát az 1820-as években emelték a tó partján Nyuli Viktor bakonybéli plébános kezdeményezésére, majd 1889-ben újjáépítették angol romantikus stílusban. A Borostyán-kút feletti kálváriát 14 stációval 1855-ben építették. Mind a kápolnát, mind a kálváriát 2013-ban újították fel.
A Bakonybélből induló és a Kerteskői-szurdokot bejáró tíz kilométeres körtúra mindenkinek ajánlható, aki léleknyugtató sétára vágyik egy gyönyörű helyen. Amilyen rövid a túra, olyan maradandó élményt nyújt. Nem érdemes kihagyni, egyszer az életben ott kell lenni.