Három év múlva India teljesen tiszta lesz

India, Mawlynnong, takarítás
Vágólapra másolva!
A Kérjen lehetetlent című egykori rádióműsor fő száma lehetett volna, ha valaki azzal áll elő, hogy takarítsuk ki Indiát. Sokak szerint ez tényleg egyenlő a megvalósíthatatlannal. (Meg aztán ebben a kérdésben idehaza is akad némi restancia.) India vezetői azonban nem így gondolták. 2019-ig tartó mozgalmuk célja India kitakarítása. Egy mindössze 600 lakosú kelet-indiai falu azonban megelőzte a nagyvárosokat és a meghirdetett akciót. Mawlynnong 13 évvel korábban – köszönhetően az ott élő gyerekeknek – egész Ázsia legtisztább települése lett. 
Vágólapra másolva!

Az világutazók régen felfedezték maguknak Ázsiát, miközben a régió egyik legnagyobb problémája szoros kapcsolatban van a nemzetközi turizmussal. Az Ázsiát egyre jobban elborító szemét sokaknak riasztó lehet, mások viszont úgy gondolják, hogy ezt el kell fogadniuk mindazoknak, akik Indiába, Thaiföldre, vagy éppen Indonéziába utaznak. 2014 decemberében magam is elszörnyedve láttam a thaiföldi állapotokat; az erről írott beszámolóm alaposan megosztotta az Origo olvasóit.
Lassan a régió vezető politikusai is felismerik, hogy ez így nem mehet tovább. A BBC Indiába látogató stábja mutatta be a világnak az ország és a régió legtisztább települését, Mawlynnongot.

A miniszterelnök takarításra buzdít

India miniszterelnöke, Narendra Damodardas Modi két évvel ezelőtt hirdette meg a „Tiszta India” mozgalmat. A nagyszabású akció 2019-ben fejeződik be. A hatalmas ország abban az évben ünnepli Mahatma Gandhi születésének 150. évfordulóját. Modi kormányfő szerint India mára riasztóan koszossá vált, mindez pedig csökkentheti az országba érkező turisták számát. Mindez komoly költségvetési kieséssel jár, ami ellen annyit lehet tenni, hogy az indiaiak kezdjék el rendbe tenni saját környezetüket.

Új-Delhiben is lesz munka bőven Forrás: AFP/Prakash Singh

Van azonban egy mindössze 600 fős település, amely jóval megelőzte Modi miniszterelnök ötletét.

Mawlynnong, ez a kelet-indiai kis falu már 2003-ban megkapta az „Ázsia legtisztább települése” büszke címet.

Külön érdekesség, hogy az eltelt 13 esztendőben nem találtak ennél tisztább ázsiai falut. A Discover India magazin pedig a tavalyi évben választotta meg India legtisztább falujának ezt az eldugott, a nemzetközi turizmus által még teljesen felfedezetlen helyet.

Mawlynnong főutcája csodálatosan tiszta Forrás: AFP/Biju Boro

Mawlynnongban a miniszterelnöki által meghirdetett „Tiszta India" mozgalom felhívása nem maradt pusztába kiáltott szó. Ám abban, hogy ez a hely a földrész és az ország legcsinosabb települése lehetett, a helyi gyerekek játszották a legnagyobb szerepet.

Reggelente gyerekek takarítanak

A BBC munkatársai pár héttel ezelőtt tettek sétát a faluban. Az tévések elmondása szerint szinte egy teljesen ismeretlen világba csöppentek.

Az utcák ragyogtak a tisztaságtól, a lakók rengeteg virágot ültettek.

A tereken és utcasarkokon hatalmas kúp alakú bambuszkosarakban, illetve a házaknál elhelyezett kukákban gyűjtötték a szemetet. Az összegyűlt hulladékot Mawlynnong határában égetik el, és megjelentek már a szelektív szemétgyűjtéshez szükséges eszközök is.

A gyerekek minden reggel fél 7-kor kezdik a falu tisztítását Forrás: AFP/Biju Boro

A 11 éves Deity Bakordor Mawlynnong egyik olyan fiatal lakosa, aki élen jár faluja takarításában. A kislány társaival minden hétköznap reggel fél 7-től állnak neki az utcák söprésének. A kukákat is ők ürítik, a bambuszkosarakból kiszedik a szemetet. A BBC riportere azt kérdezte Deitytől, mit tesz akkor, ha egy ide érkező turista eldob valamit?

– mondta az indiai gyerek ellentmondást nem tűrően.

Deityék házában minden ragyog a tisztaságtól

A tisztaságra való nevelés nagyon hatásos Mawlynnongban. A helyi gyermekek már úgy nőnek fel, hogy tudják, nem szabad szemetelni. Szombatonként a falu lakói önkéntes munkát végezve tisztítják az utcákat. Deity büszkén mutatta meg a BBC munkatársainak azt a helyet, ahol él. A kétszobás lakásban a konyhát függönnyel választották el a többi helyiségtől. A függöny mögött a kislány nagymamája éppen ebédet főzött, a konyhában minden ragyogott a tisztaságtól. A szobában úgyszintén. Frissen söpört padló, csillogó edények, összehajtott ágynemű – ez a kép fogadta a tévéseket odabent.

A települést már 2003-ban Ázsia legtisztább falujának választották Forrás: AFP/Biju Boro

Egy másik házban ugyanez volt a helyzet. Az ott élő Sara Kharrymba szerint nemcsak az a legfontosabb kérdés, hogy a gyerekek tiszta környezetben nevelkedjenek, hanem az is, hogy később az ő gyermekeinek is átadják ezeket a gondolatokat.

– mondja a nő, miközben hatéves kislánya műanyag zacskókkal játszadozik. A műanyag szemét, a pillepalackok az utóbbi években lepték el az ázsiai régiót. Mawlynnongban azzal is tisztában vannak, hogy ezeknek az elégetése súlyos környezetszennyezéssel jár, éppen ezért tűzre vetés helyett külön gyűjtik ezt a fajta szemetet.

A britek tátott szájjal hallgatták Sara Kharrymbát, aki egyszer csak csendben maradt, és az ablakon át a kint lévő tavat bámulta. A csendet az indiai nő így törte meg: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a kis faluban élhetek."

Szavazzon!

Ön szerint kitakarítják Indiát 2019-ig?

Idehaza nincs tisztasági verseny a települések között

Idehaza az évente meghirdetett „Te szedd!" akció mozgatta meg a legtöbb embert. Az önkéntesek évről évre több tonna hulladékot gyűjtöttek össze az utak, a városok, a falvak szélén, az erdőkben vagy a népszerű kirándulóhelyeken. Ugyanakkor a „Magyarország legtisztább települése" elnevezésű kiírást nem találtam, csupán a legtisztább levegőjű falvakat és városokat rangsorolták. 2011-ben ezen a listán – többek között – Hódmezővásárhely, Orosháza, Zirc, Siklós és Mohács is szerepelt.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!