A Kanári-szigetek minden tagja sajátos kis világ, így aztán aránylag
visszafogott költségvetéssel egészen eltérő adottságú helyek közt
kalandozhatunk.
A nyugati La Palma vagy Gomera elképesztően dús erdői és a keleti Fuerteventura sivatagos vidéke hiába esnek közel egymáshoz, szélsőségesen eltérőek.
A szigetcsoport egyik karakteres tagja a legkeletebbre fekvő Lanzarote, ahová nem nehéz eljutni. Most már
fapadossal is mehetünk Gran Canariára,
majd onnan tovább a szomszédos szigetekre repülővel vagy komppal. Mi is Gran Canariával kezdtük, majd Fuerteventurával folytattuk, és ezek után töltöttünk el pár napot a különleges, vulkanikus szigeten.
Noha az egész szigetcsoporton nyomot hagyott a vulkáni tevékenység, és óriási kalderákat láthatunk La Palmán vagy Tenerifén is, igazán Lanzarotén érezhetjük, milyen az, amikor fortyog a föld a talpunk alatt.
Az elmúlt évszázadokban
több alkalommal okozott katasztrófát a kitörés,
volt, hogy a sziget hosszú időre el is néptelenedett. Az egész hely arculatát meghatározza, hogy nagy részét máig terméketlen, megszilárdult láva borítja, és a tengerpartokon gyakran nem fehér vagy sárga homok várja a strandolókat, hanem fekete.
A sziget másik jellegzetessége egy helyi művész átfogó víziójának köszönhető: Cesar Manrique innen származott el, majd befutott, és elismert képzőművészként visszatért, hogy Lanzarote sajátos szépségét megőrizve átalakítsa a sziget idegenforgalmát.
Egyrészt a túl magas, tájképet elcsúfító gigantikus szállodakomplexumok ellen küzdött, másrészt
elérte, hogy a villanyvezetékeket a föld alá fektessék.
Emellett saját maga tervezett olyan látványosságokat, amelyeket végigjárva a turisták képet kaphatnak a sziget igazi arcáról, a természet alkotásai ugyanis tökéletes összhangban vannak a különleges építményekkel.
Az egyszeri turistának nem is nagyon van más dolga, mint
autót bérelni, és körbejárni a nem túl nagy szigetet Manrique nyomdokában.
Megnézni Jameos del Agua vulkanikus barlangjait, a művész szintén ilyen üregekben felépített otthonát, a szomszédos Graciosa szigetre pazar kilátást nyújtó Mirador del Riót vagy a jól ismert La Cueva de Los Verdest (Zöld-barlang) és a Timanfaya Nemzeti Parkot.
A Zöld-barlang nem a színéről kapta a nevét, hanem arról a családról, amely egykor itt élt. Nagyjából egyórás vezetett túra során járhatjuk be egy szakaszát, néhol óriási termeket érintve. A látogatás végén egészen
váratlan, meglepő attrakció vár ránk,
erről nem is mondok többet, mert nem akarom lelőni a poént. A lényeg az, hogy ezt az élményt nem érdemes kihagyni.
A Timanfaya Nemzeti Park és a Montañas del Fuego (a Tűz Hegyei) szintén kötelező program. Ennél közelebb aktív vulkánhoz nem nagyon lehet kerülni. Mindenhol leírják, és tényleg igaz, olyan intenzív a mélyben a tevékenység, hogy még
a látogatóközpont előtt heverő kavicsok is felmelegednek.
Olyannyira, hogy égetik az ember kezét.
A parkőrök azzal szórakoztatják a nagyérdeműt, hogy vizet öntenek egy lyukba, majd a pillanatok alatt forráspontig hevülő víz gőzpára formájában, gejzírként csap ki a mélyből. Egy üregbe pedig rőzsét dobnak, amely hamarosan magától meggyullad.
A központtól indulnak azok a buszok, amelyekkel körbeviszik a látogatókat a legkietlenebb részeken. Egyénileg túrázni, autózni tilos és életveszélyes, ezt érdemes komolyan venni.
A buszon több nyelven tájékoztatnak a fontosabb információkról.
A rövid körút után érdemes beülni a látogatóközpont éttermébe, már csak a látványos kemence miatt is. A mélybe vájt, kúthoz hasonló építmény tetején grillrácson sülnek a friss húsok, halak. Ehhez hasonló tűzhely nem sok létezhet a világon, és jelentem, az ízek is teljesen rendben vannak.
Akik kritikával illetik Lanzarotét, pont azt nehezményezik, hogy túlságosan előre eltervezettek, kiszámítottak ezek a programok, és ha ezeket végigjártuk, nem sok látnivaló marad az alig 800 négyzetkilométeres szigeten.
A városokban tényleg nincs sok néznivaló,
legyen szó akár Arreciféről, akár a kisebb turistaközpontokról.
Az éghajlat ugyan egész évben kellemes, ritkák az esős napok, viszont az óceán igazán soha nem melegszik fel, no meg kevés a tényleg szép strand. Ám akad azért pár lehetőség, hogy tartalmasan töltsük az időnket.
A sziget északnyugati része a szörfösök paradicsoma. Ahogy a szigetcsoport más tagjain, úgy itt is az északi oldalon jobbak a hullámok. A szörfösök apró, egyáltalán nem a tömegturizmusra épülő kis falvakban szoktak megszállni.
Famara környékén a legideálisabb a part,
itt szörfoktatók és kölcsönzők várják a vízi sportot kedvelőket. De az is nagy élmény, ha a part fölé magasodó hegyek tövében ücsörögve nézzük a hullámok játékát.
A búvárok inkább a déli oldalon találnak megfelelő terepet maguknak. A legismertebb merülőhelyeket a két nyaralóbázis, Playa Blanca és Puerto del Carmen előtt találjuk. Roncsok, üregek vannak errefelé a víz alatt, és az egyik legfurcsább cápafaj egyedei is gyakran felbukkannak: a tenger fenekén békésen pihengető angyalcápák. Ezekhez egészen közel is lehet úszni, nem különösebben jönnek lázba a búvároktól.
Ha pedig olyan helyre vágyik az ember, amely másféle szigetélményt ad, érdemes elmenni a sziget északi csücskében található Orzoláig, mert innen indul a komp a szomszédos La Graciosa szigetére. Itt egyetlen kisebb település van burkolatlan utakkal, pár kiadó szobával.
Aki ide jön, nem talál hatalmas resortokat, éjszakai bárokat, aquaparkokat,
viszont van pár biciklikölcsönző azoknak, akik aktív kikapcsolódásra vágynak. Még egy búvárközpont is akad, márpedig a merülés itt is jó program, ugyanis Graciosa a Chinijo Archipelago Tengeri Nemzeti Park területén van. Ez az egyik legnagyobb „európai” tengeri védett övezet, bár földrajzilag Afrikához tartozik.
Mivel Lanzarote és Fuerteventura csak egy ugrásra van egymástól, utóbbit akár egynapi kiruccanásra is be lehet iktatni. Az is jó ötlet, ha egy hosszabb, mondjuk tíznapos nyaralást oszt meg az ember a két sziget között.
Hogy oldható ez meg? Egy kompjegy Gran Canaria és Fuerteventura között nagyjából 40-50 euró (12 400-15 500 Ft), Fuerteventura és Lanzarote között 25-30 euró (7760-9300 Ft) a Fred Olsen vagy a Naviera Armas járatain.
Meglepő, de a repülés például a Binter Canarias társasággal sem sokkal drágább. Ha jókor vásárolunk,
egy retúrjegy Gran Canaria és Lanzarote között 100 euróból (31 000 Ft) kijön.
(Ne lepődjünk meg, ha sokkal olcsóbb árat is találunk, de annyiért csak a helyiek vehetnek repülő- vagy kompjegyet.)
Szóval, ha Gran Canariáig eljut valaki, meglehetősen szabadon szervezheti az útját az egész szigetcsoporton belül, hiszen könnyű egyénileg szállást foglalni, autót bérelni, az árak pedig nem elrugaszkodottak.
Gran Canarián vagy Tenerifén persze változatosabb élményeket szerezhetünk, de azért Lanzarote mindenképpen megér egy látogatást. Belefeledkezni a holdbéli tájba, talpunk alatt érezni a fortyogó vulkánt vagy a tengerparti fekete homokot – mindez olyasmi, amit még évek múlva is emlegetni fogunk.