Oxfordban az utcazenészek is jól megélnek

A Cornmarket Street kavalkádja

Az álmodó tornyok városát turisták milliói keresik fel évente. Az angolszász világ legrégebbi egyetemének ad otthont, tele van parkokkal, gyönyörű kőépületekkel és élettel. Különleges angol gyöngyszem speciálisan angolos hangulattal. Hat hetet kaptam arra, hogy közelebbről is megismerjem Oxfordot.

Oxfordról mindenkinek a felsőoktatás jut először az eszébe. Nincs ezen mit csodálkozni, a University of Oxford jelenleg is a világ legelőkelőbb egyetemének számít, impozáns épületei közel húszezer diákot okítanak szemeszterenként – lassan ezer éve.

Az itt megszerzett papír a felmérések szerint

94,5 százalékban nyitja az áhított kapukat az új munkahelyre,

méghozzá világviszonylatban. Állítólag két vadidegen, ám Oxfordon végzett diák telefonon is felismeri egymást az akcentusuk miatt, és minden követ meg is mozgat, hogy segítse a másikat.

Impozáns épület impozáns múlttal Forrás: Oláh Róbert

Mivel a város iskoláiba nagyon sok külföldi diák jár (az Oxfordi Egyetemen 35 százalék az arányuk), ráadásul Oxford híres technológiai központ is,

igazi multikulturális közegbe csöppentem.

Kínai és fekete bőrű diáklányok mászkáltak csoportokban az utcán, lengyel nők segítettek eligazodni, spanyol kutatóval és amerikai szociológussal beszélgettem.

Pillanatok alatt találtam munkát

Az első dolgom érkezés után a double-decker busz kipróbálása volt. A felső emelet legelső sorából úgy éreztem, mintha nagyon magasról vezetnék az útnak nagyon rossz oldalán. De aztán az élmény, amelyet a hibátlan kilátás nyújtott, meggyőzött arról, hogy nekem csak itt szabad utaznom.

Hat hét alatt nem untam meg az emeletes buszokat Forrás: Oláh Róbert

Nem is értettem, hogy a helyiek miért nem versengtek a helyért, sőt sokan az emeletre sem másztak fel. Leültek alul, mintha sima buszon kellene megtenni egy sima távot. Persze ha valaki double-deckerek közé születik, annak ez a normális.

Hamar kiderült, hogy

a legendás angol jómodor és türelem nem csak mese:

a megállóknál érkezési sorrendből alakuló sorok jöttek létre, a buszokra egyesével, egymás után szálltak fel az utasok. Meglehetősen furcsa látvány, ha az ember a budapesti tömegközlekedésen szocializálódott.

Nyugalom a város közepén: South Park Forrás: Oláh Róbert

Az első pozitív kultúrsokk után jött a kellemetlenebb rész: beültem egy olcsó, hamisítatlan angol pubba, és az akciós főétel plusz sör menüért közel négyezer forintot fizettem. Frissen érkezett, sokáig maradni kívánó utazóként ez először szíven ütött. Ám amint dolgozni kezdtem, kiderült, a menü alig több mint az órabérem.

A magammal vitt pénz hamar elfogyott volna, úgyhogy gyorsan munkát kellett találnom. Ügynökségek segítenek a külföldieknek,

angoltudástól függően már az elején is viszonylag jó állást ki lehet fogni.

Nekem még ennél is nagyobb szerencsém volt. Mire az ügynökség két nap múlva hívott, hogy lenne munka, már felvettek egy helyre.

Tele van Oxford hasonló épületekkel Forrás: Oláh Róbert

Az oxfordiak tudnak élni

Oxforddal komótosan, sétálgatva ismerkedtem. Minden szabadnapon egy kicsit többet néztem meg belőle. A városon átfolyó Temze partján tett sétákat különösen élveztem. Van egy társadalmi réteg, akik apró hajókon laknak. Kikötnek a csatornák szélén, generátorokat használnak (néhol kiépített áram is van), fával fűtenek, és

az egész évet egy ringatózó hajókabinban töltik.

Sokan közülük kiköltöztek a városból, vagyis felhajóztak a csatornákon, majd a lakóövezeteken kívül alakították ki életterüket. Kerékpárral vagy gyalog járnak be dolgozni, így aztán félig a természetben, félig a civilizációban élnek. A Temzéből elvezetett csatornákon számos ilyen közösséget lehetett találni, de állítólag egész Angliában kedvelt ez az életforma.

Egyszerre élnek a civilizáción kívül és belül Forrás: Oláh Róbert

A város központja színekkel és élettel teli. A Cornmarket street és a Queen street az utcazenészek paradicsoma. Az egyik sétálóutca, a másikat csak a buszok használhatják. A Covered Market fedett utcácskáin friss hentesárut, zöldségeket, halat lehetett vásárolni, de volt indiai sapkakészítő, olasz divattervező és svájci csokoládébolt is.

Ahogy teltek a hetek, úgy nőtt hozzám egyre inkább Oxford. Megtanultam tájékozódni, megtanultam az utcák neveit és irányát.

A városban mászkálni olyan érzés, mintha a középkor elevenedne meg körülöttünk.

Kastélyok, tornyok, kőfalak mindenütt, díszesen égbe kúszó épületek, magasztosan figyelő, cirádás ablakok.

Gyönyörű épületek minden sarkon Forrás: Oláh Róbert

Az angolok híresek a süteményeikről is. Oxford belvárosában nehéz olyan utcát találni, ahol ne lenne legalább egy édességbolt. Amikor az egyik kolléganőmet megkérdeztem, mit érdemes megkóstolni, eltűnt fél órára, majd egy kézzel írt, négyoldalas felsorolással tért vissza.

Így ismertem meg az angol répatortát, a sajttortát, a brownie-t, a fudge cake-et, az epertortát meg nagyjából harmincféle cukrot és csokoládét. Van tengeri sóval szórt tejcsoki, borsos, mentás vagy épp levendulás tábla, de a karamellaszósz az ötven év fölöttieknél legalább olyan fontos, mint az olaszoknál az eszpresszó.

Fizetésem komoly hányada édességekre ment Forrás: Oláh Róbert

Utcazenészként magasabb volt az órabérem

A belvárosi nyüzsgés egész nap tartott, a helyieknek is fontos utcák ezek. Jól ismert gyorséttermek, bankok, telefonüzletek sorakoztak, a diákok tömegesen lebzseltek a tereken. Könyvtár, posta, kávézók, közben meg gitár vagy éneklés hangja. Az utcazenélés annyira megtetszett, hogy utánajártam kicsit, hogyan állhatnék ki én is.

A polgármesteri hivatalban adták ki az engedélyt.

Teljesen ingyenes volt, csupán igazolványképet kellett magamról vinnem.

Egy héten belül postázták az utcazenész-igazolványomat. Kimentem a Cornmarketre, és egy óra alatt másfél főétel plusz sör menü árát dobálták a sapkámba.

A Cornmarket Street kavalkádja Forrás: Oláh Róbert

Édesanyámnak büszkén újságoltam, hogy lám, tíz év zenélés után eljött az ideje, hogy pénzt is keressek vele. A vén rókák elárulták, hogy némelyikük bizony ebből él, és az angol árakat – főként az ingatlanárakat – figyelembe véve ez komoly teljesítmény. Oxfordban ugyanis simán elkérnek 400-600 fontot egy szobáért havonta.

Angliában drága az élet, de meg is fizetik a munkát.

Építészetileg egészen más, mint amit itthon megszoktunk. Az utcakép egységes, kő és tégla mindenütt. Oxford a hagyományaiban él, de nagyon jól áll neki. A lakók nyugodtak, vidámak, folyton ugratják egymást, a pubokban igazi társadalmi élet zajlik délutánonként. Megszerettem ezt a várost, ha csak tehetem, visszatérek.