A Turjánvidék az egész családnak tetszeni fog

Vágólapra másolva!

Ócsa és környéke remek programot kínál a kisgyerekes családok számára is. Sétálhatunk tanösvényen, megcsodálhatjuk az egyik legismertebb középkori eredetű templomot, és ha jókor megyünk, a hangulatos tájházban még kézműveskedhetünk is.

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Magyarország kirándulás tájház utazás Turjánvidék Ócsa

Ócsa mellett eddig valahogy mindig elszáguldottunk az autópályán, pedig nagyon közel van hozzánk. Az ember valahogy hajlamos arra, hogy a távoli helyeket érdekesebbnek gondolja, mint a közelében lévőket. Ócsa is tökéletes bizonyíték arra, hogy az élményekért nem kell feltétlenül a világ végére menni.

Mesebeli láperdő

A Selyem-réti tanösvényhez alig fél óra alatt odaértünk, ami egy kétéves kisgyerekkel fontos szempont. A tanösvény a város közelében fekvő Nagy-erdőből indul, de itt nem találhatunk táblákat,

az egyes állomásokkal kapcsolatos információkat a nemzeti park látogatóhelyein beszerezhető vezetőfüzetben olvashatjuk el.

A lombfakadás előtt álló magyar kőrisek aljnövényzetében színes virágok virítottak, ibolyák, sárga bogláros szellőrózsák és salátaboglárkák.

A második állomásnál kicsit letáboroztunk, mivel egy 300 éves kidőlt tölgyfa a legjobb játszótér egy kisgyerek számára. Eddig a táj nem sokat változott, ezután azonban következett a sétaút legszebb része, egy gyönyörű láperdőfolt. A vízben álló fák mintha eggyé váltak volna a tükörképükkel. A mélyedésben összegyűlt víz szinte fekete volt. Ezt a jellegzetes sötét színt a tőzegrétegből kioldódó szerves anyagok idézik elő.

A megvastagodott tövű enyves égereket, amelyek támasztógyökereik segítségével tartják magukat az ingoványban, lábasfáknak is nevezik. A varázslatos erdőben olyan érzésem volt, mintha a fák közül bármelyik pillanatban előbukkanhatna néhány kis tündér. Mesebeli lények ugyan nem mutatkoztak, viszont virágzott már a mocsári gólyahír, melynek sárga szirmai kiviláglottak a sötét vízből. Népiesen ezt a virágot egyébként libadöglesztőnek is hívták, utalva mérgező voltára.

Hajdan a Duna-Tisza közi homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál kiterjedt láprendszer húzódott.

A lápos, ingoványos területeket nevezték egykor népiesen turjánnak.

A közel 100 kilométer hosszan húzódó, néhány kilométer széles terület mérete mára jelentősen összezsugorodott. Ehhez hozzájárultak a 19. századi vízrendezési munkálatok, a földművelés beindulása, az öntözés, a talajvízszint-csökkenés, majd a 20. század eleji tőzegbányászat.

Épp ezért az Ócsa környéki lápmaradványok különös jelentőséggel bírnak, és számos ritka növény- és állatfajnak adnak otthont. Tavasszal a lápréteken gyönyörű orchideák virítanak, a vizes lápfoltokban még felbukkan a réti csík, a lápi póc, és egyedül itt él egy apró lepkefaj, az ezüstsávos szénalepke is. Nem véletlen, hogy

a fokozottan védett turján bejárása önállóan nem is lehetséges,

csak vezetéssel. Itt működik az Ócsai Madárvárta is, ahol rendszeresen szerveznek bemutató gyűrűzéseket.

A láperdőnél még hosszasan időztünk volna, de vissza kellett indultunk a városba, mert szerettük volna még megnézni az Öregfalut és az itt álló műemlék templomot. A 13. századi erődtemplom premontrei szerzetesek számára épült, majd a tatárjárás idején felgyújtották, a török hódoltság idején pedig mecsetként használták.

Öreg falu, öreg hegy

A 17. században a lakosság nagy része református hitre tért át, a templom pedig a református egyházhoz került. Az épületet nemcsak az idő múlása viselte meg, de az évszázadok alatt villámcsapás és tűzvész is sújtotta. 1986-tól éveken át tartó felújításon esett át, és ez olyan jól sikerült, hogy

megkapta érte az Europa Nostra díjat.

A templom egyszerűen gyönyörű. Nehéz betelni a látvánnyal, és nem is nagyon lehet, mert nem tudunk elég messze menni ahhoz, hogy kellő távolságból, teljes egészében meg tudjuk csodálni. Az ócsai Öregfalu házai ugyanis szinte körbeölelik a templomot.

Az Öregfalu műemlék házai a 21. században is őrzik a falu 18. századi állapotát és a két beltelkes településforma jellegzetességeit. Ennek lényege, hogy a falu központjában álló házakat viszonylag kicsi telkek vették körül, mivel a település szélén a családoknak volt egy másik, nagyobb telke is. Ez utóbbin álltak a gazdasági épületek, és itt tartották az állatokat és a takarmányt.

Az Öregfaluban ma hat műemlékvédelem alatt álló nádfedeles vályogházikó látható.

Az Ócsai Tájház épületeiben a kétszáz évvel ezelőtt itt élt ócsai emberek mindennapjait idézhetjük fel a bemutatott használati tárgyak, viseletek segítségével.

A szomszédos Turján-házban a Turjánvidék természeti értékeivel ismerkedhetünk meg. Az udvaron tavasztól őszig, minden hónapban van valamilyen kézműves foglalkozás. Mikor március végén ott jártunk, épp egy keramikus vezette be a gyerekeket a mesterség alapjaiba. Kisfiunk ehhez még túl kicsi, de ő sem unatkozott. Számára a falra függesztett kukoricacsövek és a tájház macskája jelentették a legnagyobb attrakciót.

Zárásként szerettük volna megnézni az ócsai pincesort, amelyhez annyi útmutatást kaptunk, hogy keressük a város legmagasabb pontját, az Öreg-hegyet. Alföldi lányként az elnevezésen egyáltalán nem csodálkoztam, hisz a síksághoz szokott ember, lakjon az Alföld bármelyik pontján is, a néhány méterrel a környezete felé emelkedő kiemelkedéséket már hegynek vagy dombnak nevezi.

A hajdani Ős-Duna magaslatán található pincesort végül megtaláltuk, de a jellegzetes, nyeregtetős, nádborítású pincéket behatóbban már nem tudtuk megnézni. A család legifjabb tagja ekkorra már meglehetősen elfáradt, és ezt az egész környék tudtára is adta, így jobbnak láttuk, ha hazaindulunk. Legközelebb viszont biciklit is hozunk magunkkal, ugyanis a környéken a Duna–Ipoly Nemzeti Park több kerékpártúra-útvonalat is kialakított, és ezeket feltétlenül szeretnénk bejárni.