Jéghegyek közt kajakozni nem semmi élmény

Vágólapra másolva!

Patagónia egyik legnagyobb és leglátogatottabb nemzeti parkjában jártunk, gleccserek, tavak és hegyes gránitcsúcsok között. Elképesztő élmény volt minden megtett méter, és nagy szerencse, hogy végül a kajaktúráról sem kellett lemondanunk. Patagóniai kalandozások, második rész.

Garancsi Kata,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Chile Torres del Paine Nemzeti Park Patagónia El Calafate

Miután felfedeztük a Los Glaciares Nemzeti Parkot, egy másik csodás hely felé vettük az irányt. A Torres del Paine Nemzeti Park Chilében, Puerto Natalestől északra, 120 kilométerre található.

A nemzeti parkban alapvetően két túra közül választhattunk.

Az egyik a W, amelyen az összes fontos látványosság megtalálható. Ezt egészíti ki az O elnevezésű körtúra, amelyen a másik, kevésbé látványos oldaláról is megtekinthetjük a hegyeket. A W négy-öt napot, az O hetet-nyolcat vesz igénybe, edzettségtől függően.

A szálláson kívül minden méregdrága

2015 októberétől már csak akkor engednek be a nemzeti parkba, ha előre lefoglalt szállásunk van. Mivel az utolsó pillanatban kezdtem el szervezni a túrát, már csak a W túra két végében találtam szállást, úgyhogy be kellett érnünk a túra keleti és nyugati szárával. Három szállásfajta közül választhatunk: emeletes ágyas menedékház, mosdóval felszerelt kemping vagy vadkemping. Mi a kempinget és a menedékházat kombináltuk.

El Calafatéból autóval érkeztünk, kicsit körülményesen. A térkép ugyanis rosszul jelöli a főutat, ami másfél órával meghosszabbította az utazást. Mivel pedig

a két utunkba eső benzinkút közül az egyik zárva volt, a másikban meg elfogyott a benzin,

le kellett mennünk Puerto Natalesbe (oda-vissza 120 kilométer) tankolni.

Amikor megérkeztünk a kempingbe, szakadó eső és felhők tömkelege fogadott minket, ezért a következő napra kellett halasztani a túrát. Az időjárással összességében jól jártunk, mert az egész utazás alatt másfél esőnapunk volt, ami nagyon jó arány Patagóniában.

Guanakó (Lama guanicoe) Forrás: Turista Magazin/Garancsi Kata

A nemzeti park elképesztően drága, a kempingeket leszámítva. Ugyan a menedékházaknál vannak boltok, de aranyárban mérnek mindent.

Vagy előre fel kell készülni többnapi élelemmel, vagy vastag pénztárcával kell érkezni.

Az egész napi semmittevés után este elfogyasztottuk a méregdrága, cserébe rettenetes vacsoránkat a menedékház menzáján, utána vettünk négy sört, szintén aranyárban, majd bekuckóztunk a jéghideg sátorba. Magunkra vettünk több réteg ruhát, de még így is fáztunk éjszaka.

Ilyen kilátás nincs is

Ez a nemzeti park legszebb, leghíresebb, tehát legnépszerűbb túrája. A táv nagyjából húsz kilométer 1000 méteres szintemelkedéssel, de

megéri felkapaszkodni, mert a kilátópontnál elénk táruló látvány egészen elképesztő.

Egész éjszaka szakadt az eső, viszont reggel hétkor már tiszta, felhőtlen időre és fantasztikus napfelkeltére ébredtünk. Patagóniában egy nap leforgása alatt meg lehet tapasztalni akár négy évszakot is.

A menedékházban reggeliztünk egy kisebbfajta vagyonért, majd elindultunk több száz amerikai turista társaságában a három sziklatorony felé. Az idővel megint óriási szerencsénk volt, szélcsend, sehol egy felhő, 20 fok.

Felküzdöttük magunkat a gleccserfolyó partján álló, hangulatos Chilenos menedékházhoz. Itt előkerültek a hátizsákokból a müzliszeletek és a vizek, és belekerültek a kabátok, pulcsik. Amúgy mindenki a gleccserfolyókból töltötte fel a vizes palackjait, és mivel elég gyakran volt erre lehetőség, ez nagyban csökkentette a hátizsákok súlyát.

Eleinte a folyó mellett vitt az ösvény, majd egy lengaerdőn keresztül meneteltünk tovább. Amikor kiértünk a tóhoz, földbe gyökerezett a lábunk, percekig csak álltunk, és bámultuk a látványt. Legalább egy órát időztünk itt. Fotózkodtunk, napoztunk, néztük a panorámát, és még egy lánykérésnek is tanúi lehettünk. A lány persze igent mondott, rengeteg turista ujjongása és huhogása kíséretében.

Reggel szakadó esőre ébredtünk, úgyhogy az eredeti tervünket, miszerint végiggyalogoljuk a francia völgyet, le kellett fújnunk. Ehelyett a Pudeto hajóállomásra mentünk, és áthajóztunk a Paine Grande menedékházhoz. Megvártuk, amíg eláll az eső, majd rövid, hét kilométeres túrára indultunk Pehoé-tó partján található kilátópontig.

A Pehoé-tó Forrás: Turista Magazin/Garancsi Kata

Csak semmi pánik

A következő nap kettészakadt a csapatunk. A terv az volt, hogy mi Botival feltúrázunk a Grey-gleccserhez (11 kilométer, 450 méter szintemelkedés), ott kajakozunk egyet, utána pedig a Grey-tavon keresztül lehajózunk a Grey-hotelhez. A többiek pedig felmennek a francia völgybe (28 kilométer, 900 méter szintemelkedés), utána visszahajóznak a Pehoé-tavon keresztül az autónkig, majd hat óra tájban felvesznek minket a Grey-hotelnél.

Mire felébredtünk, a többiek már sehol. Összeszedelődzködtünk, bevásároltunk a kisboltban, majd kizártam magunkat a szobánkból. Mire kinyitották az ajtónkat egy feszítővassal, és bepakoltuk a többiek cuccát a csomagmegőrzőbe, kilenc óra lett.

3 és fél óránk maradt arra, hogy megtegyük a 11 kilométert,

mivel a kajakozás 1-kor indult, 4-kor pedig el kellett érnünk a hajót, amire nagy nehezen sikerült csak jegyet szereznem.

Már másfél órája gyalogoltunk, amikor kiderült, hogy még csak 4,5 kilométert tettünk meg. Annyira megijedtünk, hogy lekéssük a kajakot, hogy a maradék 6,5 km-t is lenyomtuk másfél óra alatt.

A kajaktúrát szervező irodában kiderült, hogy a hajónk, amelyre 4-kor kellett volna felszállnunk, lerobbant (utóbb azt az infót kaptuk, hogy nekiment egy jéghegynek), és éppen a tó közepén sodródik. Teljesen bepánikoltunk. A logikus megoldás az lett volna, ha lemondjuk a kajakozást, és visszatúrázunk Paine Grandéba, de térerő és wifi hiányában ezt nem tudtuk megbeszélni a többiekkel.

Még jó, hogy nem hagytuk ki

Mindenki azt tanácsolta, hogy várjuk meg, amíg kiderül, mi lesz a hajóval.

Patagóniában tilos sietni.

És igazuk lett. Egy idő után kiderült, hogy megjavult a hajó, de a csúszás miatt mindenkit átraktak egy későbbi járatra, ami a mi esetünkben 7 órás indulást jelentett. Beletörődtünk a sorsunkba, mármint abba, hogy este nem fogunk eljutni Argentínába, a többiek meg három órát fognak ránk várni a Grey-hotelnél. De legalább a kajakozást nem kellett kihagyni.

Nyolc amerikaival kajakoztunk együtt, kétszemélyes kajakokban. Két jó fej chilei srác, Rodrigo és Claudio volt a túravezetőnk.

Beöltöztünk neoprén ruhába, mentőmellénybe, bukósisakba,

és egy hosszabb „hogyan kajakozzunk” és „mit csináljunk, ha beborulunk az 5 fokos vízbe” előadás után behuppantunk a kajakokba, és elkezdtünk evezni a gleccser felé.

Még ki sem értünk a partra, amikor Claudio jelentette, hogy beszélt a recepciós lánnyal rádión, és elintézték nekünk, hogy feljussunk a négyórás hajóra, amely 20 perc múlva érkezik. Alig hittünk a fülünknek. Nagy boldogan eveztünk kifelé, a villámátöltözést villámfizetés és hálás köszönetnyilvánítás követte.

Összességében fantasztikus volt a kajakozás, a szervezők nagyon rendesek és segítőkészek voltak, ráadásul az egész nemzeti parkban ez volt a legolcsóbb program. A többiek már a parton vártak ránk a Grey-hotelnél, úgyhogy a sok viszontagság ellenére mégis minden úgy alakult, ahogy terveztük. Úgy látszik, Patagóniában tényleg nincs miért idegeskedni.