Vadregényes, magasztos, elemi – ilyen élmény a tutajozás

Minden körülmény tud szépet szülni

Lengyelország egyik kiemelt turisztikai programja a dunajeci tutajozás. A helyiek már 200 éve navigálják át a turistákat a Pieninek hegyei között kanyargó szurdokon. Fölénk tornyosuló sziklafalak, páratlan szépségű természet, hol nyugodt, hol izgága víz a hajónk alatt. Húsvétkor, szakadó esőben csorogtunk végig a folyón. 

Amikor először jártam a Pieninek Nemzeti Parkban, túrázni jöttem. Megmásztam a csúcsait, fentről csodáltam a nagyon rövid idő alatt nagyon sokat kanyargó Dunajecet. Ekkor hallottam először a tutajtúrákról, amelyeket a három kilométer alatt hétszer visszaforduló folyón indítanak.

Turistacsapda, de azért kellemes

Kicsit turistacsapdának tűnt a dolog, egy-egy nyáron készült fényképről tutajok egész flottája integetett vissza, egymást érték a Dunajecen, háttérben a Trzy Korony csúcsával. A hagyományőrző ruhákba bújt személyzet és a fenyőágakkal borított hajók azonban megadták a program hangulatát.

Klasszikus kép: tutajosok és a Trzy Korony Forrás: Oláh Róbert

Ezért döntöttünk úgy, hogy a húsvéti családi kirándulást idén a Dunajecen ejtjük meg. A tutajok április elsejétől október végéig hordják az embereket, és

kizárólag húsvét napján, valamint úrnapján nem közlekednek,

ez utóbbit pünkösd vasárnap után két héttel ünnepeljük. Vagyis húsvét másnapján elméletileg indultak.

Az időjárás-előrejelzés mindenesetre bepakoltatta velünk a télikabátot, a meleg aláöltözeteket, a kesztyűket és a sapkákat a táskába. 8-10 fokot ígért, némi esővel fűszerezve. Természetesen, ha most van idő kirándulni, akkor most kell kirándulni, a fellegek nem tántorítanak el minket egy kiadós tutajozástól.

Itt még kék eget is láttunk Forrás: Oláh Róbert

A körülbelül ötórás autóúthoz hajnalban keltünk, a nap már a határnál ért minket. Merthogy sütött, méghozzá hétágra. Felhőt sem láttunk az égen, reggeli fényben fürdött az egész táj.

Szlovákiát átszelni már önmagában élmény,

Rozsnyónál a Sajó völgye, Dobsinánál a szerpentinek nyűgöztek le minket.

Poprádról a felhők közé bújó Tátrát csodálhattuk, majd végre megérkeztünk a szlovák–lengyel Pieninek Nemzeti Parkba. Egy helyi ismerősünk biztos tippjeit megfogadva az egyik autót letettük Lesnicánál, a másikkal pedig megkerestük a tutajok indulási pontját.

Ahogy közeledett az indulás időpontja, egyre több felhő jelent meg az égen Forrás: Oláh Róbert

Mivel mára gyakorlatilag külön iparággá nőtte ki magát a tutajoztatás, a szlovákok és a lengyelek is külön cégeket üzemeltetnek, ráadásul a cégek között nagy a verseny. Akár négy órán át tartó andalgásra is benevezhetünk, minden attól függ, hogy honnan indulunk, és meddig megyünk.

A hegyvidéki mikroklíma hamar feledtette a reggel látott napsütést. Esőfelhők gyülekeztek mind a négy égtáj felől, így mi elégnek éreztük, ha

Vöröskolostorról indulunk, hogy magát a szurdokvölgyet hajózzuk végig.

Az árképzés is egészen más, a fentebbről induló lengyel túrákért 80 zlotyit, tehát majdnem 6000 forintot kérnek el, míg mi a szlovák oldalon 12 eurót (nagyjából 3700 forintot) fizettünk fejenként.

Nem mindenkit zavart az időjárás pálfordulása Forrás: Oláh Róbert

Másfél óra idill, csak az eső zavar be

A túra Vöröskolostorról indulva nagyjából másfél óráig tartott. Rögtön indulás után a Pieninek jelképe fogadott bennünket. A Korona-hegy mészkőcsúcsai bökdösték a vészesen ereszkedő felhők hasát. A tutajvezető fiú

hamar lecserélte a hímzett mellényt vízálló télikabátra,

így semmi jóra nem számítottunk.

Az eső permetként érkezett, vad szél kísérte, a fellegek forogtak-kavarogtak az égen. Háttérül a Pieninek szolgált, így hamarosan már valami túlélőfilmbe képzeltük magunkat. Természetesen a horgászokat nem zavarta a szeszélyes tavasz, derékig vízben állva próbáltak halat fogni a sebes folyóban.

A látvány esőben is páratlan Forrás: Oláh Róbert

Az első sziklafalakon megtört a szél, így megváltás volt a szurdokba érni. Az eső hol elállt, hogy rákezdett, de légmozgás nélkül. Alaposan beöltözve már kevésbé éreztük zavarónak. A völgyben,

a folyó mellett kanyargó úton színes esőruhákba bugyolált családok kerékpároztak.

Egy-egy sebesebb rész után szinte idilli csendben találtuk magunkat. A víz elhallgatott, csak az evezőnek kinevezett botok halk csobbanását verték vissza a sziklafalak. Néhol több száz méter magasan nőttek fölénk, szinte derékszögbe billentett nyakkal láttuk csak a falak tetejét.

Minden körülmény tud szépet szülni Forrás: Oláh Róbert

Az erdő némán lélegzett az elvonuló zápor után. Vadregényes, magasztos, elemi. A sima vízfelületen csorgó tutaj és a megállíthatatlan erőként égnek törő sziklaormok kontrasztja. A fel-felbukkanó napsugarak, ahogy áttörnek az újból rákezdő esőn, milliónyi apró lámpássá változtatják a cseppeket.

A Dunajec beszűkült, a sodrás felerősödött.

A folyó legkeskenyebb, mindössze 10 méter széles szakaszán jártunk.

A legenda szerint a híres felvidéki betyár, Juraj Jánosík itt menekült meg az őt üldöző csendőrök elől, mivel átugrott a folyón. A szakaszt Betyárugrásnak is hívják, a Dunajec itt a legmélyebb, 12 méteres.

Havas esőt is kaptunk, hogy el ne unjuk magunkat Forrás: Oláh Róbert

A tutajosok egyébként az egész túra alatt sorolták az érdekességeket. Megtudhattuk az épp látott csúcsok nevét, és egy-egy történet is járt hozzájuk. A Dunajec pedig kitartóan kanyargott alattunk, megmutatta a Hét Barátot elölről, hátulról, zöldellő tisztások, kidőlt fák mellett haladt el. A kristálytiszta vízben láttuk, amint a meder kövei elsuhannak alattunk.

A célállomás ott fekszik a sziklák mögött Forrás: Oláh Róbert

Egy utolsó nagy balos kanyarral megnyílt a völgy. Féltő nagytestvérekként vettek minket körbe a sziklák. Befejeződött a túra, a nap ismét kisütött, így aranyfüggönyben csorogtunk le a kikötőig. Miután minden testrészünk kiolvadt, egy rövid kanyonsétával vissza is találtunk a kettes számú autóhoz. Aki nem készül külön járművel, az kerékpárt bérelhet, vagy kisbusszal térhet vissza a kiindulási ponthoz,

tutajok felfelé nem járnak.

Beültünk egy étterembe, klasszikus, testet-lelket melengető káposztalevest ettünk, a gyerekek pedig forró csokiba temetkeztek. Hamar elfelejtették a kellemetlenül hideg perceket, és amikor azt kérdeztük, tetszett-e a túra, azt felelték: igen, de legközelebb nyáron tutajozzunk.