Bringával fedeztük fel Békés megye szépségeit

Vágólapra másolva!

Három kastélyt érintő túránk Békéscsabáról indult, majd Pósteleken, illetve Gyulán át Gyulaváriig tartott. Közben nemcsak az egykori békési főúri világ tárult fel előttünk, de megismertük a környék neves vízfolyásait, sőt erdőtelepítő civilekkel is találkoztunk.

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Magyarország Gyula utazás Békés megye kastély Gyulavár Vesze Póstelek Békéscsaba

Békés megyében hajdan több mint száz kastély és kúria volt. Ezeknek mára jó, ha a fele megmaradt, és a kastélyokkal együtt több ezer hektár ősfás park is elpusztult. A legtöbb kastélyhoz így vagy úgy köze volt a Wenckheim és az Almásy családnak, az a három is az ő tulajdonukban állt egykor, amelyet túránk során felkerestünk. 28 kilométert tekertünk, ami önmagában nem nagy távolság, de

kastélynézéssel együtt érdemes egy egész napot rászánni.

Eredetileg úgy volt, hogy egy kedves barátommal együtt vágok neki a túrának, aki már többször bejárta ezt a környéket. Reggel azonban kiderült, hogy majd csak Gyulán tud csatlakozni, addig egyedül kell boldogulnom. Miközben a békéscsabai Körösök-völgye Látogatóközpontban kibéreltük a bringámat, elmagyarázta, merre kell mennem.

A gyönyörűen felújított gyulai Almásy-kastély izgalmas kiállítással vár Forrás: Turista Magazin

Mivel azt hittem, teljesen rá hagyatkozhatom, nem készültem használható térképpel, és persze a telefonom GPS-e is pont most mondta be az unalmast. Úgyhogy megtettem minden tőlem telhetőt, és megpróbáltam memorizálni a szóbeli itinert.

Ástak maguknak egy folyót

A túra eleje Békéscsaba és Vesze között az Élővíz-csatorna mentén haladt, így itt nem nagyon volt mód eltévedni. De megizzadni sem, mert a csatorna melletti erdősáv kellemes árnyat adott.

A Gyula és Békés között húzódó közel 40 kilométeres Élővíz-csatorna

egy része természetes eredetű, a Fehér-Körös egykori ágaiban halad, míg békéscsabai, mesterséges szakaszát 1777-ben ásták ki a város polgárai, akiket nagyon zavart, hogy a környék városaival ellentétben nekik nincs folyójuk.

A csatorna eredetileg az Erdélyi-szigethegységből érkező fa leúsztatásában játszott szerepet, később belvíz elvezetésre is használták, és több vízimalom is üzemelt rajta. A csatorna vízmélysége eredetileg 3,8 méter körül volt, mára azonban az eliszaposodás következtében több helyen csupán 1,5–2 méteres. Ezért is tervezi a három érintett város a vízfolyás közös rehabilitációját, melynek első lépéseként

alapos mederkotrást végeznének, amelyet számos ökoturisztikai fejlesztés követne.

Szeretnék hajózhatóvá tenni a csatornát, kikötőket, gyalogos hidakat alakítanának ki, és fejlesztenék a part menti zöldfelületeket is.

Póstelekre a piroson

Persze mire a csatorna mesterséges medrének végéhez értem, már sikeresen elfelejtettem az útvonalat. A csatorna mentén azonban több információs tábla is volt, ezek térképvázlatait böngészve úgy tűnt, hogy

a piros jelzés egyenesen elvezet túrám első állomásához,

a Békéscsaba és Gyula között található Pósteleki Szabadidőparkhoz.

Így most már csak a pirosat figyeltem, és hamarosan beértem egy erdőbe, ahol kis erdészeti utakon vezetett a jelzett út. Húszperces kaotikus kanyargás után biztos voltam benne, hogy eltévedtem, de mire teljesen kétségbe estem volna, az erdő hirtelen véget ért, és egy parkban találtam magam, közepén egy kis tóval.

Az arcomon pedig megkönnyebbült mosollyal, mivel – ha nem is a megbeszélt útvonalon –, de végül csak megtaláltam a pósteleki kastélyparkot. A park közepén álló rom a megye legfiatalabb kastélyának maradványa, melynek ma már csak az oldalfalai állnak. Épp ezért sok-sok tábla figyelmezteti a kirándulókat, hogy a romok közé tilos és életveszélyes bemenni.

Fényűző kastély az erdő szélén

A kastély 1906–09 között épült neobarokk stílusban. A szabadkígyósi gróf Wenkcheim Frigyes és felesége, gróf Wenckheim Krisztina nászajándéka volt ez lányuknak, Krisztinának és vejüknek, gróf Széchenyi Antalnak. A háromszintes kastélyban 72 helyiséget alakítottak ki.

Volt itt gáz- és villanyvilágítás és vízvezeték-hálózat is.

A pár 1909-ben négy gyermekével költözött be, az épület magasföldszintjén sorakozó 28 helyiséget csak ők használták, vagyis 4,5 szoba állt mindenki rendelkezésére. De a kastélyban természetesen volt könyvtár, hall, vadászszoba és számos vendégszoba is, az alagsorban pedig a személyzeti lakások, mosókonyha, konyha, WC, fürdőszobák kaptak helyet.

A kastélyhoz 15 hektáros park tartozott, az épület előtt franciakertet alakítottak ki szökőkúttal, mögötte pedig csónakázótavat hoztak létre. Ez utóbbi ma is megvan, sőt szabadtéri fürdőmedencét is találunk a kastély közelében. A csónakázótó praktikus célokat is szolgált. Javította a kastély környékének mikroklímáját, és egy esetleges tűzvész esetén is megnyugtató közelségben volt.

A ház úrnője a rózsák nagy rajongója volt.

A harmincas évekre pompázatos rózsakertet alakított ki,

600 fajta rózsa mintegy negyvenezer töve virágzott itt. Hogy milyen varázslatos lehetett a kert, azt ma már csak a régi fotókon láthatjuk, például a kastély körül kialakított Széchenyi-Wenckheim tanösvény tábláin.

A II. világháború után a használható építőanyagok jó részét a környékbeli lakosság elhordta, de egy helyi idős hölgy azt mesélte, hogy ennek ellenére még a hatvanas években is viszonylag jó állapotban volt az épület. Állítólag egy 1983-as munkásőrségi gyakorlat pecsételte meg a sorsát, amelynek során az épület egy részét felrobbantották. A kastély azonban még így,

a teljes összeomlás szélén is őrzi egykori szépségét és méltóságát.

Annak ellenére, hogy a II. világháború utáni évtizedekben nemcsak a kastély, de a park is jelentős károkat szenvedett, még ma is számos különleges és matuzsálemi korú fát találhatunk itt. A törökmogyorók, a kaukázusi jegenyefenyő, a duglászfenyő vagy a vérbükk mellett itt él a megye legidősebb vasfája is, melynek törzskerülete 3,5 méter.

A semmiből teremtettek erdőt a civilek

A Pósteleki Szabadidőpark kedvelt kirándulóhely, van itt kemping, tűzrakó helyek, büfé, állatsimogató, a kastély egykori intézőjének házában pedig csárda működik. Ezzel szemben találjuk a Boross László Kutatóházat és a Természeti Emlékparkot.

Boross László Pro Natura díjas kertészmérnök jelentős szerepet játszott Békés megye természeti értékeinek megóvásában, természetvédők generációit nevelte fel, és sokáig elnöke volt az itt tevékenykedő Körös Klubnak is. A civil szervezet egyik fontos célja, hogy megóvja a mára már jelentősen károsodott alföldi természeti környezet megmaradt értékeit.

Varga Judit, a Körös Klub titkára Forrás: Turista Magazin

Ennek szellemében három évtized alatt a közel tízhektáros pósteleki földdarabon kemény munkával természeti emlékparkot varázsoltak a szántóföldből, ahol az alföldi tájra jellemző őshonos fajokat és élőhelyeket fedezhetjük fel.

A Kányabangita tanösvényen Varga Judit, a Körös Klub titkára vezet körbe. A tanösvény névadója egy olyan növény, mely mára jelentősen megfogyatkozott a Körösök vidékén. Régen nagy becsben tartották, a bábaasszonyok

a szülő nők testi regenerációjának meggyorsítására használták a kérgét,

és a csecsemőket is szívesen fektették a légybeporzású növény közelébe, mert így a legyek nem a babát, hanem a kányabangitát lepték.

Kányabangita (Viburnum opulus) Forrás: wikipédia

A közel húszéves emlékparkban kétszáznál is több növényfaj él, a megfigyelt madárfajok száma pedig meghaladja az ötvenet. Az emlékpark génrezervátum is egyben, ahol többek között a megye neves fáinak leszármazottait is láthatjuk, például a békéscsabai „Bandika-fa”, a szarvasi Anna-ligeti tölgyek vagy a geszti „Arany János tölgyfájának” utódait, de védett vízparti lágyszárúak és őshonos gyümölcsfa fajták is menedéket találtak itt. Az emlékpark emellett kutatási és oktatási célokat is szolgál, rendszeresen tartanak itt természetbúvár táborokat, de a park a turisták előtt is nyitva áll.

Világszám kiállítás a kastélyban

Miután magam mögött hagytam Pósteleket, Gyula felé vettem az irányt, elhaladtam a Wenckheim-majorság egykori lekvárgyára mellett, majd hamarosan kiértem a Gyulát Békéscsabával összekötő gyorsforgalmi úthoz. Gyulára az ezzel párhuzamosan futó szervizúton lehet bekerekezni.

Békés megye legjelentősebb turisztikai központja tavaly újabb látványossággal gazdagodott,

megnyitotta kapuit a vár tőszomszédságában található Almásy-kastély.

Az épületet a Harruckern család építette, majd öröklés során előbb a Wenckheim, majd az Almásy család tulajdonába került. A kastély a II. világháború után volt szakmunkásképző, ápolónőképző, csecsemőotthon is, majd hosszú éveken át magára hagyottan pusztult a város közepén.

Forrás: Turista Magazin/gyulaikastely.hu

2014-ben végre valóra vált a gyulaiak régi álma, megkezdődhetett a kastély felújítása. Ma egy nemzetközi szinten is kimagasló kiállítás várja a látogatókat, ahol, és ez nem túlzás,

órákat el lehet tölteni az érdekes, ötletes, interaktív tárlatokon,

melyekről hamarosan egy külön cikkben részletesen is mesélek majd.

Az Almásy-kastélyban lényegesen hosszabb időt töltöttem a tervezettnél, és szívesen maradtam volna még, de indulni kellett, mert még egy kastély hátravolt, a közeli Gyulaváriban. Útközben kinéztünk a Fehér-Köröshöz is, melynek jelenlegi nyílegyenes, mesterséges és egykori, girbegurba, természetes medre a gyulai duzzasztónál találkozik.

A Gyulához tartozó Gyulaváriban álló Almásy–Pongrácz-kúria építésének idejét nem lehet pontosan tudni, csak azt, hogy az 1800-as évek közepén már állt. A birtok tulajdonosai igen sűrűn váltották egymást, többek között az Andrássy, az Almásy, illetve a Pongrácz család tulajdonában is állt az épület.

1945-től téeszközpont lett, a kastélypark jelentős részét pedig beépítették. A 90-es évektől a kúria üresen állt, majd 2004-ben a Körös-Maros Alapítvány vásárolta meg. Az itt kialakított látogatóközpont célja, hogy bemutassa a Dél-Alföld kulturális, néprajzi és természeti értékeit.

A 18 kiállítás számos témát ölel fel. Sok mindenről szó esik a Dél-Alföldön élő nemzetiségek bemutatásától kezdve a környékbeli gombákon és nagyvadakon át a vidék egyik kiugrási lehetőségének számító biogazdálkodásig. A felújítással párhuzamosan a kastélypark megmaradt részeibe is megpróbáltak új életet lehelni.

Bár a szomszédos megyében nőttem fel, ezt a környéket eddig alig ismertem. Az egynapos túra sok érdekességet mutatott meg a tájból és a hajdan itt élt emberek életéből, és ismét ráébresztett arra a közhelyes igazságra, miszerint nem kell feltétlenül a világ végére menni a különleges élményekért.