Pilisszentiván környéke igen gazdag természeti értékekben. Külterületének nagy része a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik, de itt van a közelben hazánk egyik Európa Diplomás területe, a Szénás-hegycsoport is. A természeti értékeket a falu lakói is nagy becsben tartják, a világon egyedül csak a Szénásokon élő pilisi len a falu címerében is ott virít.
A falu központjában találjuk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Pilisi len Látogatóközpontját, mely nevével ellentétben egyelőre inkább foglalkoztató térként működik. Hamarosan azonban nagyszabású átalakítás kezdődik, amelynek eredményeképpen valóban egy modern látogatóközpont várja majd az érdeklődőket. De addig is rendszeresen tartanak foglalkozásokat iskolás és óvodás csoportoknak.
Miközben Becsei Katalin, a látogatóközpont vezetője mesél az itteni mindennapokról, megnézzük a természetismereti boszorkánykonyhát, ahol mikroszkóptól kezdve az állati szőrméken és madárfészkeken át sok-sok izgalmas dolog van, amivel egy ifjú természetbúvárt el lehet kápráztatni.
A természetvizsgáló hátizsákok például nagyon izgalmasak,
kis határozók, távcsövek, nagyítók és egyéb hasznos eszközök vannak bennük,
amelyekkel a gyerekek maguk is elvégezhetnek néhány egyszerű vizsgálatot a természetben. A látogatóközpontban egyébként nemcsak gyerekcsoportok, de előzetes időpont-egyeztetéssel baráti társaságok, családok is igényelhetnek természetismereti foglalkozást és túravezetést.
A környék legnagyobb természeti értéke a pilisi len, amely a falu címerébe is bekerült. A bájos, sárga virág a világon egyedül csak itt, a Szénásokon él.
A növényt a 19. század kiemelkedő botanikusa, Borbás Vince fedezte fel 1897-ben.
A neves botanikus emlékét ma a Szénások egyik legértékesebb dolomithegye, a Borbás-gerinc őrzi. A pilisi len védelmére már az 1930-as években is tettek javaslatokat, és az akkori földbirtokos, Karátsonyi Imre gróf igyekezett is gondoskodni a növény védelméről.
A Szénások dolomithegyeinek száraz, meleg mikroklímájú déli lejtőit csak néhány méter választja el a hideg északi oldalaktól, ezért a növényzet néhány méteres vándorlással át tudta vészelni a nagy klímaváltozásokat. A pilisi lent egyesek interglaciális (jégkorszakközi), míg mások preglaciális (jégkorszak előtti) maradványnak tartják.
A 10–25 cm magas, kissé bokrosodó növény április végétől május közepéig virágzik.
Fokozottan védett élőhelyére kizárólag szervezett túrák keretében lehet belépni.
Nagykovácsiból indul a Nagy-Szénás, Pilisszentivánról pedig a Jági tanösvény. Mi ez utóbbin sétáltunk végig egy októberi, napsütéses szombat délelőttön. Néhány éve már jártunk itt, akkor egy lélekkel sem találkoztunk. Már a faluszéli parkolónál látszott, hogy most más a helyzet. Talán a jó idő tette, vagy az, hogy néhány év alatt sokat javult a tanösvény ismertsége, mindenesetre most lépten-nyomon kirándulókba ütköztünk.
A tanösvény jele az itteni erdők egyik gyakori fajának, a kislevelű hársnak a levele. 2,5 éves kisfiunk egyik aktuális kedvence Csukás István Mirr-Murr nyomoz című könyve, amelyben a híres macska Budapesten keresi barátja, Oriza Triznyák elrejtett üzeneteit. Ezen felbuzdulva, hogy kicsit motiváljuk Danit, mi is nyomozásban kezdtünk, az erdő fáira felfestett kis leveleket kutattuk fel.
A tanösvény a falu szélén, a focipálya mellett kezdődik, de mielőtt útnak indultunk, felmentünk a Kálvária-dombra. Az 1800-as évek végén felállított stáció köveit fekete fenyves veszi körül.
A tanösvény első állomása egy régi kőfejtő.
Az itt bányászott hárshegyi homokkövet kerítések építéséhez, illetve fenőkőként, kaszakőként használták. Pilisszentivánon a 19. század végén indult meg a barnakőszén-bányászat, és közel 40 évig intenzíven folyt. Ez idő alatt a falu lakossága háromszorosára nőtt, mivel a bányamunkások jó része más vidékről érkezett ide.
A tanösvény névadója a Jági-tó, amely valószínűleg a betelepült német lakosságtól kapta a nevét, akik Jäger Wiesének, vagyis Vadász-rétnek nevezték el a forrás vidékét. A tavat az 1940-es évek végén hozták létre, hogy pisztrángot tenyésszenek. Ez azonban végül nem jött össze, mivel a bányafejlesztések miatt a tavat is tápláló források vízhozama nagyon lecsökkent. A tó, bár a vízutánpótlással ma is vannak gondok, így is számos kétéltű fajnak ad otthont.
Egy ideig egy akácoson át vezetett az utunk, majd átkeltünk egy kis fahídon, és hamarosan a Vadász-rétre jutottunk, ahonnan rálátni a Szénásokra és a környék legismertebb sziklaalakzatára, az Iváni-hegy oldalában magasodó, 25 méteres Ördög-toronyra. A jellegzetes formájú sziklatömb dolomitja hévizes tevékenység hatására kovásodott, ennek köszönhetően keményebb lett, és jobban ellen tudott állni a külső erők pusztításának, mint a környezete.
Utunkat a Hársas-erdőben folytattuk. Sajnos a névadó forrás ma már nem nagyon ad vizet.
Útközben néhányszor vadvédelmi kerítésen is át kellett kelnünk,
persze a kiépített átjárókon ez nem volt nehéz. Hamarosan elértünk kedvenc állomásomhoz, a két öreg hársfa között álló képkőhöz. A képkövek a sváb falvakra jellemző kőoszlopok, amelyeknek tetején kis, fülkeszerű mélyedés van. Ebben egy képet és egy idézetet helyeztek el, valamint a kő készíttetőjének, illetve annak a nevét, akinek a képkövet állították.
A képköveket emlékhelyként vagy imádkozóhelyként használták. Van olyan oszlop, amelyet egy villám sújtotta ember emlékére állítottak, egy másik olyasvalakire emlékezik, akire ráborult a szekér. Régen, ha valakit a határban ért a vihar, egy ilyen képkő mellett imádkozott a vihar mielőbbi elvonulásáért. Pilisszentivánon kilenc képkő áll, ezek nagy részét a helyiek szépen helyre is állították. Ezeket is érdemes felkutatni, ha már a faluban járunk.