Két keréken vetettem bele magam az őszi pompába

Vágólapra másolva!

Nálam a természetjárás elsősorban gyalogos túrát jelent, ritkán jut eszembe, hogy két keréken is bevehetem magam az erdőbe. Már csak azért is, mert a bringám egyáltalán nem alkalmas terepen való közlekedésre. Gyalogos turistaként kifejezetten kerülöm az erdei aszfaltutakat, most viszont éppen ilyet kerestem. Rá is találtam egyre a Börzsönyben, amely az őszi tájban való kerekezés élményén túl történelmi helyszíneket és remek ötleteket is tartogatott számomra.

Lánczi Péter,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Kismaros Szob kerékpártúra utazás Ipolydamásd Királyrét Szokolya Börzsöny Ipoly Nagyirtáspuszta

Pestről bő félórás vonatúttal érkeztem meg Kismarosra, túrám kiindulópontjára. A sportpálya és a kisvasút végállomásánál készülődtem az indulásra, mikor egy érdekes oszlopra lettem figyelmes. A kismarosi folklór sajátos megnyilvánulása mosolyt csalt az arcomra, és egyúttal elgondolkodtatott. Máshol is láttam már ilyen póznát, de fogalmam sincs, hogyan alakult ki ez a népszokás, és mely falvakra vagy népcsoportokra jellemző.

Pottyantani tilos

Kismaroson nem időztem sokat, csupán kattintgattam néhányat, aztán nekiveselkedtem a pihentetőnek szánt kilométereknek. A reggeli csípős menetszél gyorsan kiűzte belőlem a túlfűtött vonaton szerzett bágyadtságomat, ahogy a Morgó-völgyön keresztül tartottam Szokolya irányába. Az őszi hangulat még a borús, párás idő ellenére is kezdett magával ragadni. A színek, a levegő illata egyaránt azt sugallták, ma kiváló utam lesz.

Kismarosról kifelé végig a kisvasút sínjeit kíséri az aszfaltút Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Negyedórába sem telt felérni Szokolyára. Miután a település közepén áthajtottam a Török-patak feletti hídon, valami furcsaságot észleltem az út bal oldalán. Többször is jártam erre, de még soha nem tűnt fel az út szélén álló Mányoki Ádám-mellszobor. Így aztán azt sem tudtam, hogy

a barokk híres portréfestője erről a településről származott,

mint ahogy egyébként egy másik festőnk, Viski János is. A szobor már 1975 óta itt áll. Most valószínűleg azért fedeztem fel, mert megújult a környezete: a színes növényzet és a fehér kavicságy vonzza a tekintetet.

A településről kivezető aszfaltút enyhén emelkedik a Börzsöny belseje és Királyrét felé. A szürke idő ellenére is őszi pompa uralta a tájat, és bár mindez az elmúlást hirdeti, engem mégis élettel töltött el, amitől csak még könnyebben hajtottam a bringát. Megállásra csak egy újabb felfedezés, egy koponyákkal teleaggatott fakereszt és egy tábla késztetett Szokolya északi határában, mely szerint ide „pottyantani” tilos.

Még Királyrét előtt lefordultam a főútról a nevében is izgalmas Deszkametsző-völgybe, ahonnan hangulatos és

jó minőségű aszfaltút vezet át Kóspallagra.

A kanyargós út kezdetben emelkedett, majd kényelmesen gurultam a Tóviki vadászházig. Nem sokkal később megérkeztem a Börzsöny legfiatalabb – a 18. század végén alakult – településére, Kóspallagra. Pontosabban a települést ezúttal elkerültem, inkább a külterületén álló Kisinóci turistaház felé vettem az irányt.

Elhaladtam a lassan kilencven éves épület mellett, amely ma is kedvelt szálláshely, és amelyről tekerés közben az jutott eszembe, hogy egyszer nekem is le kéne tesztelnem. Nem is értem, hogy korábbi Börzsöny-járásaim alkalmával miért nem választottam bázisomnak ezt a hangulatos, klasszikus turistaépületet.

Őszi paletta

A sárga kerékpáros jelzéssel ellátott erdei út Kisinóctól egy másfajta turistaparadicsomba vezet át. Nagyirtáspusztán luxusfogadó, wellness és kisvasút fogadja az embert. A környék legutóbbi fejlesztése a transzbörzsönyi kisvasút volt, amely

2016 óta szeli át a Börzsönyt Szobtól egészen Nagybörzsönyig,

és amelynek Nagyirtáspusztán is van megállója, vagy ha úgy tetszik, átszállási állomása. Nem utaztam még az új pályaszakaszon, ezért azt gondoltam, rögvest pótolnom kell a mulasztást. A menetrendet böngészve viszont kiderült, hogy erre már csak jövő tavasszal lesz lehetőségem. Pont lecsúsztam a szezonról.

Nagyirtáspuszta új vasútállomása Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Kerékpáros kirándulásom eddig is őszi erdőtájjal díszített aszfaltcsíkon haladt, de Nagyirtástól kezdődött csak igazán a látványos élménytúra. A tájban a zöldtől a narancsig, a sárgától a barnáig

minden szín szerepelt, amelyet a természet csak ki tud keverni őszi palettáján.

A Farkas-völgybe vezető, kanyargós úton a simogató menetszél és a természet minden rezdülése csak az enyém volt, úgy éreztem magam, mintha egy reklámfilm főszereplője volnék. Ám egyszer minden véget ér, még az ilyen varázsaltos pillanatok is. Főleg, ha a mesébe illő aszfaltút egyszer csak megszakad az erdő közepén.

Mondjuk, számítottam erre, mert már Nagyirtáspusztán jelezte az irányítótábla, hogy Nagybörzsönybe már csak földúton lehet beérni. Ezen a rövid szakaszon toltam a városi biciklimet, Nagybörzsönyben aztán újra nyeregbe pattantam, és legurultam a főútig, amelyet a település bányásztemplománál értem el.

Ezen a környéken már a 13. században is aranyat, ezüstöt és ólmot bányásztak,

és kisebb megszakításokkal egészen az 1700-as évekig folyt a kitermelés, mielőtt a tárók végleg kimerültek. Az egykori nagybörzsönyi bányásztársadalom gazdagságát és összetartó erejét tükrözi a ma is látogatható bányásztemplom, amely feltehetőleg 1417-ben jött létre egy 13. században épített templom átépítésével. A templom napjainkban szép állapotban van és látogatható.

Elhajtottam Nagybörzsöny másik 13. századból származó műemléke mellett is, amelyet talán többen ismernek. A település határában, a főút mentén áll a Szent István-templom, amelyet sajnos nem láthattam belülről. Már nem volt annyi időm, hogy felhívjam a gondnokot, és kinyitassam a templomot, így megint csak bővült a bakancslistám.

Végig az Ipoly mentén

Nagybörzsöny bekötőútjáról még egy utolsó pillantást vetettem a Börzsöny hegyeire, de az utam még közel sem ért véget. A végállomás Szob volt, és addig még az Ipoly folyót kísérve hátra volt 18 kilométer. Ezen az úton már többször is tekertem, és a forgalom ellenére is a kedvenceim közé tartozik. Az autók mennyisége nem vészes, így azoknak is merem ajánlani, akik ódzkodnak az országúti kerekezéstől.

Balról a Börzsöny vonulata, jobbról az Ipoly menti szántóföldek szegélyezik az utat, amely minden évszakban festői tud lenni. Lejjebb,

Letkés és Ipolydamásd között a folyó is közelebb jön hozzánk,

és ha nem sietünk, érdemes lemenni a partjára, ahol gyakran találkozhatunk kacsákkal, hangoskodó vadlibákkal és persze táborozó horgászokkal is. Nekem most csak a száz színben tündöklő őszi tájhoz volt szerencsém, mert a libák az érkezésemre továbbálltak.

Mielőtt beértem volna Szobra, megálltam szemrevételezni Damásd várát, mely közvetlenül Ipolydamásd és az országút határában, egy csekély magaslaton áll.

A romok nem sokat mutatnak az egykori várból,

amely még a török uralom alatt pusztult el. Az idő vasfoga mellett a környékbeliek is dolgoztak az erősség eltüntetésén. Kövei értékes építőanyagként szolgáltak a helyiek házaihoz, így napjainkra már csak a régészek a megmondhatói, pontosan hol állt és hogyan nézett ki az egykori vár, amelynek történelméről az itt elhelyezett információs táblák mesélnek. Ez a hely nem mellesleg kiváló pihenőhely is egyben.

A szobi vasútállomásnál ért véget nem túl hosszú, de annál több élményt tartogató kirándulásom. Az 55 kilométeres út cseppet sem volt fárasztó, még a 700 méteres szintemelkedés ellenére sem. Egyrészt alig volt igazán meredek kaptató, másrészt sok pihenőt beiktattam a fotózással és a helyi látványosságok megcsodálásával. Remek kirándulás volt, amely meghozta a kedvem egy újabb bringatúrához. A téli zimankó előtt talán még belefér egy erdei gurulás.