Ránézett a mérgezett prospektusra, és tette, amit mondtak

A turisták által kedvelt kerületekben sem érdemes drogot venni

„No dar papaya", vagyis „ne adj papaját" – mondogatták gyakran kolumbiai barátaink. A kifejezés annyit jelent, ne adj lehetőséget a bűnözőknek. A papaja ebben az értelemben lehet telefon, pénztárca, bicikli vagy akár az életed is. Valóban ennyire félelmetes hely Kolumbia?

Bár furcsán hangozhat, de a gerillaháborúról és kokainkereskedelemről hírhedt Kolumbia fővárosa egyáltalán nem ijesztő hely, sőt éppen az ellentéte. Bogotában úgy érzi magát az ember, mintha Európa egyik nagyvárosában sétálna. Takaros lakónegyedek sorakoznak egymás mellett, civilizált, jóarcú polgárok utaznak a modern buszokon, hatalmas bevásárlóközpontok tornyosulnak a lakóházak felett, és az utcákat designkávézók és kültéri edzőparkok szegélyezik. A rendőrség minden sarkon őrzi a nyugalmat és a rendet, úgy tűnt, külföldiként nincs miért aggódni.

A turisták által látogatott városrészeken is jobb vigyázni Forrás: Zelenai Rea

Amit a saját szememmel láttam Kolumbiában, teljesen más volt, mint amit a hírek alapján korábban feltételeztem. Először nem is értettem, mi az igazság. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor a helyi barátainktól sokadszorra hallottuk a figyelmeztetést: jobb vigyázni. „Ha sétálsz az utcán, mindig tartsd nyitva a szemed. Az értékeidet ne mutogasd.

Legyen nálad egy plusz pénztárca néhány dollárral,

hogy tudj mit odaadni, ha kést fognak rád” – mondták. A figyelmeztetést elsőre csak paranoiának könyveltem el, de a Kolumbiában töltött másfél hónap alatt mégis rá kellett jönnöm, az aggodalomnak mégis lehet alapja.

Mindkettő a vérünkben van

„Kolumbiának két arca van – magyarázta Natalia, egy fiatal bogotái designer. – Az egyik nagyon barátságos, vidám, vendégszerető. De a másik erőszakos, önző. Mindkettő a vérünkben van.” Natalia szerint Kolumbia lakosságában a békés indiánok és a hódító spanyolok vére keveredik. „A hódítás során rengeteg elítélt érkezett a régióba a spanyol börtönökből. Ide küldték őket, hogy keressék meg az indiánok aranyát. Az új világ szabad préda volt számukra: a rablók, bűnözők, gyilkosok ezen a kontinensen szabadságot kaptak” – tette hozzá szomorúan a fiatal nő.

Natalia szerint a bűnözők és az indiánok vére keveredik a kolumbiaiakban Forrás: Zelenai Rea

„Kérem, hölgyem – lépett hozzám egy alkalommal a pincér egy békés kis bogotái kávézóban. – Ne hagyja a széken az értékeit.” A táskámat ugyanis a velem szemben lévő székre tettem. „Jobb vigyázni” – tette hozzá, és a nyitott ajtó felé intett. A figyelmeztetés megijesztett. Ezek szerint

a tolvajok egyszerűen besétálnak a kávézóba, és elviszik az értékeinket.

Máskor a rendőrség figyelmeztetett minket, hogy azon a helyen inkább ne zenéljünk, mert kikaphatják a kezünkből a hangszert. A helyiek egyébként éjjel, ha már nincs forgalom, egyszerűen áthajtanak a piroson, mondván, a lámpa előtt megálló kocsit bármikor megtámadhatják a kihalt utakon.

A kolumbiaiak a biciklizést sem ajánlják. „Nappal még talán, de estefelé nem ajánlott a városban biciklizni” – magyarázta Ricardo, egy kolumbiai vállalkozó barátunk. Először azt hittem, zsebtolvajlásról beszél, de kiderült, a rablók ilyenkor nemcsak az értékeidet, hanem a biciklit is elveszik tőled. „Miért, Magyarországon nem lopják ki alólad a biciklit?” – csodálkozott.

A vallásosság és a bűnözés egyszerre van jelen Forrás: Zelenai Rea

Taxisnak álcázott bűnözők

„Hallottatok a milliódolláros taxiutakról?” – kérdezte egyszer egy helyi ismerősünk. Bogotában sokáig élt egy ijesztő gyakorlat: a taxisok megálltak felvenni a külföldi utast, majd az autóban kést vagy fegyvert fogtak rá, rosszabb esetben be is drogozták. Az áltaxis és társai elkísérték egy bankautomatához, ahol akár egymillió dollár összegű készpénzt is kivetettek vele.

A gyakorlat évtizedekig működött Bogotában.

Néhány évvel ezelőtt egy amerikai ügynök esett az áltaxisok csapdájába.

A férfi nem hagyta annyiban, ellenkezett, ami végül a halálát jelentette. Az ügyből nagy botrány lett, és a bogotái vezetés végre komolyabban fellépett a gyakorlat ellen” – tette hozzá ismerősöm. Bár ma már nem veszélyes az utcán taxit fogni, a helyiek mégis a biztonságosabb és barátságosabb Ubert ajánlják. Hogy miért, azt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk.

Évtizedekig taxisnak álcázták magukat a bűnözők Forrás: Zelenai Rea

Amikor egyik éjszaka leintettünk egy taxist, előre megkérdeztük a sofőrt a végösszegről. Nem volt jó ötlet, ugyanis ezután mindent megtett, hogy hamar hazaérjünk. Hogy lerövidítse az utat, belehajtott a háromsávos szembeforgalomba, és rodeózni kezdett,

padlógázzal kerülgette a szembe jövő autókat.

Nem tudtam eldönteni, hogy egy James Bond-filmbe csöppentünk-e, amit élveznem kellene, vagy jobb, ha búcsút veszek az életemtől.

Mikor kiszálltunk, nem mertem szólni egy szót sem. Néhány nappal korábban ugyanis egy helyi barátnőm azt mesélte, hogy amikor reklamált a taxisnál, hogy miért a hosszabb úton vitte, a fickó válasz helyett pofon vágta. Jobb nem kockáztatni, gondoltam. Inkább kifizettünk a fuvart, és gyorsan magunk mögött hagytuk az őrült taxist.

A helyiek inkább a közösségi taxiszolgáltatásokat ajánlják Forrás: Zelenai Rea

A rendőrök is veszélyesek

A bogotáiak a rendőröktől is tartanak, mert veszélyesnek és korruptnak tartják őket. „A külföldi turistákat a drogdílerekkel összejátszva használják ki. Az elosztó elad néhány gramm marihuánát az áldozatnak, a rendőr pedig a következő utcasarkon lefüleli. Elfogadja a kenőpénzt, a marihuánát pedig visszapasszolja a dílereknek” – mesélték.

„A nővérem a buszmegállóban állt. Egyszer csak a kezébe nyomtak egy prospektust. Ettől a perctől nem emlékezett semmire, de az ismerősei látták, hogy néhány idegennel elment pénzt kivenni egy bankautomatához” – mesélte Henry, egy kolumbiai operatőr barátunk.

A tolvajok az escopolamina nevű kábítószert használták,

amely viszonylag távolról is eléri a légzőszerveket. Elég csak ránézni a kézbe nyomott papírlapra, és kész a baj, mondják a helyiek.

A turisták által kedvelt kerületekben sem érdemes drogot venni Forrás: Zelenai Rea

Az escopolamina hatására az áldozat elveszti a tudatát, és készségessé válik, miközben kívülről teljesen úgy tűnik, mintha magánál lenne. „Ilyenkor a rablók pénzt vetetnek ki vele, rosszabb esetben hazavitetik magukat az áldozattal, és kirabolják az otthonát is. Mások szexuális visszaélésre használják a szert, hiszen az áldozat ebben az állapotban mindent megtesz, amit kérnek tőle.” Az escopolamina hatása 15 percig tart, többszöri belégzése pedig rendkívül káros a szervezetre. Már többen belehaltak a túladagolásba, Henry nővérét az eset óta – négy éve – állandó fejfájás gyötri.

És mi a helyzet a gerillákkal?

Kolumbia évtizedekig gerillaháborúktól volt hangos. A több mint fél évszázadig húzódó fegyveres konfliktust tavaly zárta le a kormány és a FARC bűnszervezet békéje. Kérdéses pontok azonban még mindig akadnak, elsősorban a kokacserje-termesztés területén.

A kokainexport volt ugyanis az egyik legfőbb bevételi forrása a gerillaszervezetnek.

A békemegállapodásban azonban ígéretet tettek, hogy felhagynak ezzel a tevékenységgel, és kivonulnak a kokaintermelő régiókból.

A vidéki régiók a közelmúltban szabadultak fel Forrás: Zelenai Rea

Ez persze nem tetszett mindenkinek, több gerilla is nemet mondott a békére. A dezertőrök most önjelölt akciókkal molesztálják a kokacserjét termelő földműveseket, akik védelem nélkül maradtak. A kormány az ENSZ segítségével igyekszik támogatni a gazdákat, hogy álljanak át a biztonságosabb kakaó- vagy kávétermelésre.

A gerillaháború vége egyébként a turizmus felvirágzását hozta magával,

Kolumbia több természeti csodája is elérhetővé vált. „Néhány éve ezek a területek még a gerillák uralma alatt álltak, így nem lehetett őket megközelíteni” – mesélte Alexander, aki a déli Narino megyéből származik. – Ma már látogathatók, és mivel az infrastruktúra még nem épült ki tökéletesen, egyelőre nagyon olcsón el lehet jutni ezekre a helyekre” – tette hozzá.

Kolumbia és Ecuador határa: az ellenőrzés olyan gyenge, hogy először véletlenül átsétáltunk Forrás: Zelenai Rea

Vidéken egyébként, főként a keleti régiókban még ma sem ajánlják az utazást sem autóbusszal, sem személyautóval. „Hova szól a jegyetek? Jobb, ha elől ültök, a busz hátuljában könnyebben kirabolhatnak” – figyelmeztetett Miguel, egyik helyi barátunk. Szerinte nemcsak a buszon utazók foghatnak kést ránk, hanem a bűnözők egyszerűen megállíthatják a buszt, és kifoszthatják. Végül az optimista hozzáállást választottuk, és a rémlegendák ellenére busszal, éjszaka hagytuk el az országot Ecuador felé. Amit a helyiek közül kevesen mondhatnak el magukról: túléltük Kolumbiát anélkül, hogy kiraboltak volna.