Ez a hazai hegység mindent tud, amiért túrázni érdemes

Vágólapra másolva!

Ha meg kellene mondanom, miért járok túrázni a hazai hegyekbe, lényegében a Zempléni-hegység tulajdonságait sorolnám fel érvként: csodás kilátóhelyek, szűk völgyekben, sziklákon bukdácsoló patakok, mohos kőgörgetegek, és az a bizonyos megfoghatatlan érzés, amelyet már kisebb magasságok átélése is képes kelteni az emberben.

Dömsödi Áron,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

túrázás Telkibánya Gönc utazás Hejce Zempléni-hegység

Pedig sok minden szól a Zemplén ellen. Nem túl magas, a középső része tele van hatalmas, otromba erdőirtásokkal, légvonalban pedig olyan messze van Budapesttől, mint Szlovákia legtávolabbi magashegységei. Amiben mégis felülmúlhatatlan, az a hatalmas, komor sziklabástyákkal tűzdelt erdeinek elhagyatottsága és nyugtalan, csupa csúcs domborzata. Nyugati szélén változatos, a hegyvidék arculatának minden sajátosságát felvonultató túraútvonal kínál ízelítőt mindebből.

Egy éjszaka Hejcén

Akit a táj szabályos, kúp alakú hegyei tűzhányókra emlékeztetnek, annak részben igaza van: az egész hegységet a Kárpátok legbelső ívét kialakító vulkánosságnak köszönhetjük. Igaz, többnyire nem az eredeti, hanem csak az évmilliók alatt átalakult formákat látjuk a felszínen. A lepusztulással sikeresebben hadakozó, kemény vulkáni kőzetek szirtjein találjuk

a hegység legfontosabb történelmi emlékeit: Füzér, Boldogkő és Regéc várait.

Az egész hegyvidék az Eperjes–Tokaji-hegység nevet viseli (ennek hazai részét szokás Tokaji-hegységként is emlegetni), melynek magasabb, valamivel 1000 méter fölött tetőző része Szlovákiában található. A többi alacsony vulkáni középhegységünkhöz hasonló formakinccsel találkozhatunk itt is, egyedisége leginkább völgyekkel sűrűn szabdalt, kiterjedt vonulataiban és markáns sziklatornyaiban áll.

A boldogkői vár Forrás: wikipédia/Szvitek Péter

Az északnyugati hegységrészek főleg a Sólyom-kő és az Amadé-szikla kilátóteraszai miatt izgalmas célpontok a túrázók számára. Hejce és Telkibánya vagy Gönc között, ellenkező irányban pedig körülbelül 15 kilométeres, kellemes tempóban teljesíthető kirándulásra van lehetőségünk. Hejcéről startolva a szintkülönbséget rövidebb szakaszon gyűrhetjük le, ellentétes irányban hosszú kaptatásra kell számítanunk.

Mindhárom település busszal közelíthető meg,

a járatokat a Budapest–Hidasnémeti-vasútvonal egyes megállóiból érhetjük el. A buszközlekedés meglehetősen szórványos, a hálózat szövevényes, főleg Hejcére nem egyszerű eljutni, ezt a túra tervezésénél számításba kell venni. Ha autóval megyünk, érdemes úgy tervezni, hogy a turistaút-hálózat sajátosságai miatt körtúrára nincs lehetőség, oda-vissza végig kell járni az útvonalat.

Mivel nem volt kedvünk a hajnali induláshoz, egy éjszakát a kellemes, rendezett erdőszéli faluban, Hejcén töltöttünk. A község 2006-ban került be a hírekbe, amikor egy hazafelé tartó szlovák katonai repülő a szomszédos Borsó-hegynek ütközött. A katasztrófa két emlékműve közül az egyik a hegycsúcson, a másik a faluban található.

Az esőre készülődő, álmos vasárnapon

rajtunk kívül egyetlen ember sem járta a piros jelzést

(amely egyébként a Sárospataktól Füzérig kanyargó Rákóczi-túra útvonala). A faluból kilépve előbb visszatekinthetünk a Hernád sík völgyére, majd a következő pillanatban már bekebelez a sűrű, pataktól hangos fenyves.

A Szerencs-patak völgyében széles erdészeti úton emelkedünk, hogy nagyjából egyórás séta után elérjük a Fehér-kúti vadászházat. A Zempléni-hegység mélyén sajnos kevés a szálláslehetőség, a kulcsos- és turistaházak csaknem teljesen hiányoznak a viszonylag ritkán járt vidékről. Gyors kutakodásom eredménye szerint ez a házikó sem bővíti ezt a kínálatot. Pedig nagyon kellemes hely: az épület előtt forrás csobog, tisztás nyújtózik, s ennek vége fölött kibukkan a Hernád síkja és a távoli Cserehát.

Pazar kilátás 700 méteren

Először csak egy apró, sötét folt jelenik meg a fák közt, aztán lassan kibontakozik az ösvényünkről jelentéktelennek tűnő sziklaegyüttes,

a 700 méteren strázsáló Sólyom-kő.

A mohos, repedezett kőbástya a Sólyom-bérchez, az Amadé-sziklához vagy a Pengő-kőhöz hasonlóan jött létre: a jégkorszakok idején e területen a hőmérséklet a fagypont körül ingadozott. A szikla repedéseiben megfagyó és felolvadó víz tágította a hasadékokat, és széttördelte, felaprózta a kőzetet. A levált szikladarabok ott hevernek a kőtornyok és -falak körül, de ami környezetéből kiemelkedve egyben maradt, annak kiállunk a tetejére, és körbenézve élvezzük a panorámát.

A Hernád széles, sík völgye élesen elkülönül a Zempléni-hegység magaslataitól: a két táj találkozását az erdő határa jelzi, alattunk a környék aprócska falvai és az azokat szegélyező szántók terpeszkednek, a háttérben a Cserehát dombjai hullámoznak. Szemben a nyugati hegységszél látványát meghatározó „ikrek”,

a Magoska és a Gergely-hegy közül utóbbi 734 méteres csúcsa emelkedik.

Éppen kitakarja a regéci várat, de keleti nyerge fölött kibukkan a következő vonulat.

Miután az összes torony tetejéről szemrevételeztük a panorámát, továbbindultunk a hegység belseje felé. A borsó-hegyi elágazásnál úgy döntöttünk, megpróbálunk az esőt hozó, sötét felhők előtt az Amadé-sziklára érni, hogy minél teljesebb kilátást élvezhessünk, ezért kihagyjuk a repülőgépszerencsétlenség-emlékművet.

Az út fenyvesekkel tűzdelt, itt-ott nyírekkel szegélyezett, magashegységi tájat idéző rétre kanyarodik. A fokozottan védett, vizenyős Cicés-rét a Bükk-fennsík tisztásainak szakasztott mása, csak a töbrök hiányoznak. Egy sűrű, zöld fenyvesen átvágva újabb tisztást mellőzünk, majd idős bükkösbe lépünk. Utunk során itt találkozunk először és utoljára erdőirtással, amelynek kissé hálásak is lehetünk a Kassa felé nyíló kilátásért.

Az Amadé-vár nyomában

Az egyre jobban elkeskenyedő gerincen jobbról-balról andezitsziklák jelezték, hogy

közeledünk túránk fő látványosságához, az Amadé-sziklához.

Közben sajnos eleredt az eső, de szerencsénkre még alig szemerkélt, amikor kibukkantunk a mesés látványt nyújtó sasbércre. Észak felé az államhatáron emelkedő Nagy-Milic csoportjáig szemlélhetjük a hegységet, de az erdőszélen világítanak a Telkibánya fölötti kaszálórétek is. Alattunk, a hegység magassági viszonyaihoz képest döbbenetes mélységű völgy alján, a sűrű erdő takarásában rohan a Gönci-patak. A völgy fölött 700-as csúcsok emelkednek.

Nem véletlen, hogy erdőirtásnak itt, a Zempléni-hegység más területeivel ellentétben alig látjuk nyomát: szemben, délkelet felé húzódik a Nagy-Sertés-hegy erdőrezervátuma. Az Erdőrezervátum Program célja, hogy a kijelölt területeken az erdők természetes folyamatainak zavartalanságát biztosítsa tudományos megfigyelés céljából.

Az elmúlt években a farkas és a hiúz is otthonra lelt a hegység belső zugaiban.

Nehéz ugyan elhagyni az Amadé-sziklát, de segítségünkre siet az időjárás. Az egyre sűrűbb esőfüggöny mögött már teljesen eltűnik a Milic-csoport, mi pedig visszatérünk a fák közé. A famatuzsálemek szorításában botorkálva nagy nehezen kiszúrjuk a valaha itt állt Amadé-vár utolsó falmaradványát. Meglehetősen kevés ez ahhoz képest, hogy egykor a leendő lengyel királyt, I. Ulászlót is e falak közt bújtatta Aba Amadé nádor, Északkelet-Magyarország valamikori „kiskirálya”.

A turistaút leereszkedik a Kis-patak mellé, majd egy vadetetővel és vadászlessel „bebútorozott” rétet követően szűk völgybe lépünk. A meredek hegyoldalt fedő, mohos kőfolyás és a sziklalépcsőkön sebesen rohanó patak apró vízeséseinek együttese valószínűtlenül szép összképet alkot. Még hosszasan elviselhető lenne a látvány, de hamarosan kissé eltávolodunk a pataktól, hogy kitérőt tegyünk a gönci pálos kolostor romjaihoz. Csak az meglepő némileg, mennyire kicsi lehetett az egykori épület, legalábbis ha a három, még álló falból indulok ki.

Kicsivel lejjebb, patakkeresztezés után érintünk egy újabb gazdag történelmű, mára kissé megkopott épületet, a Potács-házat. A kis erdei telepen régen üveggyártáshoz szükséges hamuzsírt készítettek, ami nem is annyira meglepő, elnézve a környező hatalmas bükkösöket, melyek az alapanyagot biztosították.

A Telkibánya fölötti régi sípálya napsütötte nyiladékában most a közeli hotel napelemsorai jelzik a település közelségét. A település feltűnően rendezett, kellemes benyomást kelt, ellentétben a műemléknek beillő busszal, amely Hidasnémetiig szállít minket, hogy ott vonatra üljünk, és még utoljára kiélvezzük az eső után felhőket pöfékelő hegyek, valamint Regéc és Boldogkő várának impozáns látványát.