A Vértes nem kimondottan az a hegység, amely természetes panorámáiról híres. Csúcsai mindössze 300-400 méter magasak, és egymáshoz képest sem különösebben tagoltak, ezért aztán a Vértes inkább dimbes-dombos vidéknek hat, semmint meredek völgyekkel szabdalt tájnak. A hegység déli és keleti határvonulata azonban más képet mutat,
fehérlő dolomitszikláival gyakorlatilag falként emelkedik a Zámolyi-medence fölé.
Erre a falra kapaszkodtuk fel Csákberényből, hogy idei első teljesítménytúránkon megmozgassuk téli lustálkodásban elgémberedett tagjainkat.
Alig tettünk pár lépést az aszfaltúton, máris a Kopasz-hegy fehér dolomitszikláin kaptattunk felfelé, amitől egy csapásra megfeledkeztünk a vacogtató zimankóról. Az acélkék ég alatti fagyos, hóval fedett tájat látva
senki meg nem mondta volna, hogy február végén járunk,
és a természet titokban már a tavaszra készül.
Egész kényelmesen haladtunk felfelé a sziklás meredeken, miközben többször is megálltunk, hogy megcsodáljuk az alattunk elterülő lapos, végtelennek tűnő tájat és a szántóföldeken reflektorfényként táncoló napsugarakat. A déli oldalon is a tél volt az úr, de amikor északnak fordultunk, és felértünk a hegytetőre, jeges szél és mély hó fogadott minket. Szinte karácsonyi hangulatba kerültünk.
A Vértes platóján keskeny, mélyen kitaposott ösvényen kanyarogtunk a Maurer-kunyhó felé, ahol a túra kihelyezett igazolókódját kerestük. Az egykori kalyiba szuvas gerendáival ma már
inkább installációra emlékeztet, mintsem turistamenedékre.
Havas csertölgyesben folytattuk az utat a Vértes egyik ékének számító Csókakői-vár felé, amelyet a pompás sziklákkal díszített Buhin- és Vár-völgyön keresztül közelítettünk meg.
A vadregényes völgyszoros még zöld lombok nélkül, téli álmát aludva is különleges hangulatot áraszt behavazott, mohás kőóriásaival. A szervezők úgy döntöttek, hogy a Csóka-hegyet megkerülő, közel hét kilométeres kört a nagy hóra való tekintettel csak fakultatív programnak tekintik. Éltünk a lehetőséggel, és lerövidítettük az utat, hiszen a túra fő látványosságát így sem hagytuk ki.
A szinte újjáépített – de még most is feltárás és renoválás alatt álló – csókakői várhoz az igen meredek, völgy felöli oldalról jutottunk fel. A gazdag történelemmel bíró erősség a Csókakői Várbarátok Társaságának köszönheti, hogy
a 90-es évek óta folyamatosan toldozzák, foltozzák és szépítik.
Elnézve a várbarátok lelkesedését, biztos vagyok benne, hogy az utolsó tégláig rekonstruálják az építményt. Sőt talán hozzá is költenek egy kicsit az eredeti épülethez, amitől Csókakő igazi kuriózumnak számít a várfelújítások sorában.
Legalább fél órát töltöttünk a vár és a panoráma megcsodálásával. Nemcsak a Zámolyi-medencére, de a környező sziklákra is lenyűgöző kilátás nyílik innen. Mivel a túra lerövidítése miatt még bőven volt időnk, a vár alatti parkot is szemrevételeztük.
2012 óta itt áll Horthy Miklós kormányzó első köztéri szobra,
amelynek felavatása annak idején nagy port kavart, és egy rövid időre Csókakő nevét a politikai hírek élére emelte.
A települést épphogy csak érintettük, máris a kék kereszt jelzésen és az Aranyhegyi-szőlők között tartottunk vissza Csákberény irányába. Időközben a reggeli mogorva szürkeséget megtörték a napsugarak, amelyek kék eget és színeket varázsoltak a fakó környékre, bennünk pedig a várva várt tavasz illúzióját keltették.
Hatalmas dolomitsziklák tövében, hangulatos borospincék és présházak között értük el Csákberény határát, ami egyúttal rövid, 15 kilométeres túránk végét is jelentette. Idei első teljesítménytúránk igazi bemelegítő séta volt, amely
felfedezőútnak is beillett
az ismertnek hitt vidéken. A jól sikerült túranap végén a naptárt böngészve szemezgettünk az elkövetkezendő Kőről kőre túrák közül, melyekből idén még tíz várja a köves, sziklás ösvények kedvelőit az ország különböző pontjain. A legközelebbi március 4-én, vasárnap lesz a Börzsönyben, Diósjenőről indul, és természetesen új útvonallal csábít.
Forrás: Turista Magazin