Salgó várát legegyszerűbben Salgóbányáról lehet megközelíteni, mi mégsem ezt az útvonalat választottuk. Egyrészt, mert Somoskőújfalun volt a szállásunk, másrészt mert minél több időt akartunk a Medves-vidék erdőségeiben tölteni. Somoskőújfalu keleti részéről indul a zöld sáv jelzésű turistaút a piros és a sárga jelzéssel egyetemben.
A Karancs-Medves az utóbbi időben egye népszerűbb a túrázók körében,
talán ennek is köszönhető, hogy jól jelzett, kitáblázott turistaútvonalak hálózata szövi át, ezért az eltévedés veszélye szinte kizárt ezen a hegyes-dombos vidéken.
Utunkat egy idő után a zöld és a sárga sáv jelzésen, majd a sárga kereszten folytattuk hangulatos, ligetes ösvényeken.
Néhány kilométer után elértük az Eresztvényi tornapályát és tanösvényt.
Akinek kevés a sima gyaloglás, az erdei tornapályán kihelyezett sporteszközökön, húzódzkodókon, nyújtókon, haspadokon vezetheti le felgyülemlett fölös energiáit.
Úgy döntöttünk, először a „kistestvért”, a Kis-Salgót nézzük meg a tetejét uraló érdekes bazaltképződménnyel, a Boszorkány-kővel. A sárga keresztről ezért déli irányban ráfordultunk a piros várrom jelzésre, hogy innen egy rövid, ám annál látványosabb emelkedőn feljussunk az 572 méter magas csúcsra. Az út egy régi falmaradvány és jó pár bizarr formájú öreg tölgy mellett vezetett a sziklás platóra, amely nevét onnan kapta, hogy a monda szerint teliholdkor itt boszorkányok táncoltak.
Az ismertetőtábláról azt is megtudtuk, hogy a boszorkányoknak talán nincs sok közük a helyhez, de a vulkáni tevékenységnek annál inkább. A Kis-Salgó egyedi formájú sziklaképződményei ugyanis a salgói tűzhányó sugárirányú törése mentén létrejött hasadékvulkán termékei.
Az 5 millió évvel ezelőtti kitörés sáncot épített, majd bazaltláva nyomult be a hasadékba.
Ez a lávatest akadályozta meg, hogy az elmúlt évmilliók alatt az erózió teljesen lekoptassa az egész gerincet. Így maradtak meg a Boszorkány-kő formációi is.
Ráadásul a bazalt itt nem a „szokásos” oszlopos alakban jelenik meg, hanem lemezes-pados formában, ahol a lemezek helyenként különböző szögekben dőlnek erre-arra, kissé földöntúli hangulatot kölcsönözve a helynek. De felfedezhetünk itt mélyből felszakított üledékzárványokat, hajlott lávalemezeket, „kukoricacsövesedő” bazaltformákat is.
Ráadásul pedig 360 fokos pazar körpanorámában és a salgói vár látványában gyönyörködhetünk.
A Boszorkány-kőtől néhány száz méteres, egyenes út vezet vissza a piros várrom jelzésen Salgó várának maradványaihoz. Amint felérünk a 625 méteres hegy tetejére, és meglátjuk a vár bazaltkúpra épült romjait, egyszerre megértjük, hogy elődeink miért ilyen nehezen megközelíthető magaslatokra építették váraikat. A fő szempont a túlélés, a funkció és az ésszerűség volt: magas hely, ahonnan az erősség könnyen védhető, a környék jól ellenőrizhető, a belső ellátás egyszerűen megoldható helyben található anyagokból. A Salgó mindegyiknek remekül megfelelt.
Építésének pontos dátuma nem ismert, első írásos említése 1341-ből való (castri Salgov). Valószínűleg első épületrészeit, a lakótornyot és az egy szinttel lejjebb kialakított gazdasági épületeket
a Kacsics nemzetség tagjai emeltették a 13. század második felében.
Utódaik birtokolták a 15. század közepéig, majd 1450-ben huszita fegyveresek foglalták el. Nem sokáig fészkelhették be magukat a cseh harcosok, mert tíz év múlva Hunyadi Mátyás csapatai verték ki onnan őket.
A 16. század közepén az a Bebek Ferenc volt Salgó ura, akit az Egri csillagokból, mint nemes vitézt ismerhettünk meg. Időközben azonban kiderült róla, hogy
hamis pénzt veretett, s ezért I. Ferdinánd király saját várába záratta.
1548-ban, miután elült a pénzhamisítási botrány, a vár 8000 forint ellenében Derencsényi Farkasé lett, aki a török hódítás veszélye miatt megerősítette a falakat, és a kor hadászati követelményeinek megfelelő, modern ágyútornyot építtetett. De hiába volt az előrelátás és a modernizáció, a törökök 1554-ben mégis elfoglalták a várat, és közel negyven évig ott is maradtak.
A hagyomány szerint Kara Hamza szécsényi bég csalafinta módon megtévesztette a magyar védőket, és harc nélkül bevette az erősséget. Mivel az ostrom nem látszott könnyűnek, a bég cselhez folyamodott.
Katonái fából ágyúkat faragtak,
majd ökörfogatokkal a környező hegyekbe vontatták őket. Ezután a bég követeket küldött Salgó várkapitányához, és megadásra szólította fel a várőrséget. A csel bejött, mert a várkapitány és a védők a rossz látási viszonyok miatt elhitték, hogy igazi ágyúkról van szó, megijedtek, és gyorsan feladták a várat.
A törökök egészen 1593-ig álltak őrséget Salgó falainál, amikor is fordult a hadiszerencse, és a Fülek visszafoglalására vonuló császári sereg ostrom alá fogta az erődítményt. Az oszmán védők eleinte ellenálltak, de amikor az ostromtüzérség szétlőtte a fejük felett a legmagasabb tornyot, alábbhagyott a harci kedvük, és inkább feladták a sasfészket. Sajnos azonban a bevonuló győztes császáriak felrobbantották, nehogy újra a törököké, netán a kurucoké legyen. Ettől kezdve Salgó várát már csak romként említik a krónikák.
1845 nyarán Petőfi is járt a romoknál, itt született Salgó című költeménye, és az Útirajzokban is megemlékezett róla.
Látogatásának állít emléket az 1923-ban állított márványtábla
a hajdani várkapu melletti sziklás bazaltoszlopokon. A megmaradt, gazdátlan falakat végül az idő pusztította tovább. 1938-ban turisztikai céllal kilátószerűen felújították. A 20. század végén elkezdett régészeti kutatásoknak és helyreállítási munkáknak köszönhető, hogy megmenekült a teljes megsemmisüléstől.
A romok kevésbé látványosak, mint például a közeli Somoskő váránál, viszont a kilátás mindenért kárpótol. Pazar körpanoráma nyílik a környékre, rálátni a Mátra, a Bükk, a Cserhát és a Karancs bérceire, valamint északon a Sátoros-hegyre, Somoskő várára, sőt tiszta időben még a Magas-Tátra csipkézett csúcsai is feltűnnek a látóhatáron.
Jó félórás pihenés és nézelődés után a piros háromszög és várrom jelzésen, majd a sárga kereszten indultunk vissza Somoskőújfaluba. Később rátértünk a piros keresztre, átvágtunk a tágas Sasok-rétjén, majd a Bányász körút széles útján baktattunk egészen
a Dornyai turistaházig, amely jelenleg romokban áll.
Kár az épületért, mert kiváló helyen fekszik és könnyen megközelíthető akár autóval is. A zöld sáv jelzést követve elhaladtunk egy volt sípálya mellett, ahonnan már alig több mint fél kilométert kellett megtennünk, és megérkeztünk kiindulópontunkra, Somoskőújfaluba.
A közel 16 kilométeres körtúra geológiai érdekességek között, változatos terepen, évszázados bükkösökön, szép tölgyerdőkön vezet keresztül, néhol sudár fenyőfák is tarkítják a flórát. Jelentősebb emelkedőkkel csak a Kis-Salgó csúcsán, a Boszorkány-kőnél (572 m) és Salgó váránál (625 m) kell számítani, de mindegyikre érdemes felkapaszkodni, mert a tájkép bármely évszakban megéri a fáradságot.
Forrás: Turista Magazin