Megcsodáltuk hazánk egyetlen tiszafaerdejét

Vágólapra másolva!

Bakancslistám top 5-jében régóta szerepel a szentgáli tiszafás, mint az egyetlen hazai, nagy kiterjedésű, természetes tiszafa-előfordulás. Eddig valamiért nem jutottam el ide, ezért is örültem a májusi bakonyi kirándulásnak. És ha már Bánd felé vettük az irányt, megnéztük az Essegvár romantikus romjait és a közeli Miklós Pál-hegy tetején magasodó kilátót, ahonnan a legszebb rálátást kapjuk a Bakony északi és déli domborulataira, sőt a Balaton-felvidékre is.

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Magyarország Essegvár Szentgál kirándulás Bánd utazás tiszafaerdő Bakony

Bándnak gyönyörű a fekvése. A takaros házak között a Séd patak kanyarog, fás-ligetes-erdős, dolomitsziklás tájak váltják egymást, a Séd mellett emelkedő mészkőszirt nyugati végén pedig az Essegvár romjai hevernek. A településről rövid, hangulatos erdei ösvény visz fel a várdombra, ahol közel focipályányi, fűvel borított platón magasodik az egykori vár tornya, a régészeti ásatásoknak köszönhetően pedig egyre több alapfal kezd kibontakozni a földből.

Rompiknik

Essegvárból nem túl sok minden maradt meg, de az a kevés beindítja a látogató fantáziáját. Ott áll az ember a csupa zöld, lapos dombtetőn, délre vártorony emelkedik, mellette falmaradványok, észak felé pedig, a keresztek és a kálvária irányában, egyszer csak eltűnik a vár a föld alá. Vajon milyen erődítmény állhatott itt, kiket szolgált hajdanán?

A vár előtti ismertető tábla szöveges és rajzos információkkal szolgál.

Külön díjazandó, hogy a helyiek a külföldi látogatókra is gondoltak, angolul és németül is feltüntették a vár történetét. Mint kiderült, nem sok biztosat tudunk az erődítmény eredetéről. Építésének idejét csak becsülni lehet. Első említése 1309-ből származik, de valószínűleg korábban építették fel, valamikor a 13. század végén vagy a 14. század elején.

Az 1300-as évek elejétől kisebb-nagyobb megszakításokkal a Lőrinte nembéli Segvári vagy Essegvári család birtokolta (innen a vár elnevezése) egészen a 16. század közepéig. A család főként lakóhelyként és birtokközpontként használta.

Ahogy építése, pusztulása is a történelem homályába vész.

A történészek a vár végnapjait az 1550-es évekre teszik. 1552-ben a török elfoglalta Veszprémet, és feltételezhető, hogy ez lett Essegvár végzete. Valószínűleg egy portya során Bándot is elfoglalták, és utána már nem építették újjá a romba döntött erődítményt. 1641-ben már romként említik.

Magát a várat és maradványait akár öt perc alatt körbe lehet járni, ám érdemes egy kicsit elidőzni a füves várdomb lapos fennsíkján.

Egyrészt mert kiváló piknikhely, másrészt mert a látkép igencsak marasztaló.

Dél felé Bánd házaira, a mészkőszirt északi pereméről, a kálvária mellől pedig Hajag és Papod erdőkkel borított hegytömbjeire nyílik pompás kilátás. A toronyba sajnos nem lehet bemenni, gyaníthatóan balesetveszély miatt, mert ráccsal védett kapu zárja el a kíváncsiskodó turisták elől.

Forrás: Turista Magazin/Somogyvári D. György

A napsütés, a plató harsogó, gyapjas zöldje, a kellemesen fújdogáló szellő arra csábított, hogy leheveredjünk a fűre. Megnyugtató volt nézni a fejünk fölött elsuhanó felhők folyamatos változását: hol szürkésfehér hegyekké tornyosultak, hol szétbomlottak, majd ismét egymásba tolattak, és elsodoródtak a nap előtt, mindig más-más módon törve meg a fényt.

Csúcspanoráma és csúcscsoki

A várpiknik után a piros kereszt jelzésen indultunk tovább a szentgáli tiszafás felé. Útközben elhagytuk az Aranyos- és a Séd-patak összefolyását, majd zöld lombsátor alatt, a kanyargó Cinca-patak mentén haladva

megérkeztünk a Szentgáli Tiszafás Természetvédelmi Terület egyik bejáratához.

Itt választhattunk, hogy a Miklós Pál-hegy oldalában meredek, lépcsőkkel tűzdelt, szerpentinező tanösvényen jutunk el a tiszafáshoz (ennek megmászásához bizony kell az erőnlét), vagy a lankásabb, de hosszabb, piros jelzésű turistaúton – a Dr. Majer Antal-kilátót érintve – érjük el a fokozottan védett területet. Az utóbbira szavaztunk, hogy minél több ideig élvezhessük a vadregényes bakonyi erdők madárzajos csendjét.

Útközben szép bükkös-tölgyes erdőrészeken sétáltunk át. A piros kereszt idővel csatlakozott a piros sáv és háromszög jelzéshez, majd a Tüses-völgyön keresztül kisebb emelkedővel vezetett fel a Miklós Pál-hegy 488 méter magas csúcsán álló kilátóhoz.

A 22 méter magas faépítményt a tiszafás első kutatójáról, Majer Antal professzorról nevezték el.

Érdemes megmászni a több emeletnyi lépcsősort, mert a legfelső szintről pazar körpanoráma tárul elénk.

Zöld, hullámzó terepasztalként hever előttünk a Bakony déli és északi sávja, valamint a Balaton-felvidék hegyvonulatai.

A torony mellett kulturált pihenőhely várja a megfáradt túrázókat

tűzrakó hellyel, padokkal, asztalokkal. Mi is elnassoltunk itt egy csúcscsokit, majd visszagyalogoltunk a piros sávon a tiszafás tanösvényt jelző leágazásig. A rövid séta – és egy méretes fakapu kinyitása – után végre ott találtuk magunkat a Szentgáli Tiszafás Természetvédelmi Terület szívében, amely 1951 óta védett.

Tiszafavarázs

Az elején csupán elvétve tűnik fel egy-egy példány a bükkök alatt, aztán beljebb már ligetes tiszafásban sétálhatunk. A tanösvény ismertető táblájáról kiderül, milyen különleges növény a tiszafa (Taxus baccata), vagy más néven tiszafenyő. Nagyon lassan növekszik, és igen hosszú életű.

Akár ezer évet is megélhet.

A lassú növekedésből fakadóan fája kemény, ugyanakkor rugalmas. Kérge vörösesbarna, lombkoronája szétterülő, kúpos alakú. Törzse göcsös, elágazó, gyakran egészen a földig hajol. Erre számos példát látni a tiszafásban. Ráadásul majdnem minden része mérgező, kivéve a termését borító piros magköpenyt.

Sejtelmes félhomály, harkály kopácsol, madár rikolt, száraz ág reccsen lépteink alatt – valóban egyedülálló élmény ilyen érintetlen, mesés erdőben járni. Némely magányos, öreg tiszafa göcsörtös, csupasz ágaival olyan, mint egy elvarázsolt, vén boszorkány. Örömmel látom, hogy a kidőlt fák ott maradnak, ahol éppen megadták magukat az enyészetnek, és így

otthont adhatnak számos gombafajnak, rovarnak, és az őket fogyasztó állatok tömegének.

Jó látni, hogy itt a természet uralkodik a tájon, és nem az ember.

No, azért nem teljesen, mert az emberi beavatkozás nyomait felfedezhetjük az itt-ott felbukkanó kerítések formájában. Ezek a vadkártól védik a fiatal tiszafákat, ugyanis a tiszafa mérge csak az emberre veszélyes, a párosujjú patásokkal szemben hatástalan, így a szarvasok rágása ellen hatékony védelmet nyújthat a telepített villanypásztor.

A tanösvény vége felé a tiszafák megritkulnak, egyre inkább a bükkök veszik át az uralmat. Ahogy elhagyjuk a védett természeti területet, becsatlakozunk a piros kereszt jelzésbe, és a már bejárt turistaösvényen visszatérünk az Essegvárhoz. A Bándról induló, közel 10 kilométeres körtúra mindenkinek jó szívvel ajánlható. Bővelkedik látványosságokban (várrom, kilátó, gyönyörű panorámák, egyedi hangulatú tiszafaerdő), és amennyire lehet, érintetlen a természet. Aki szereti a természetjárást, életre szóló élménnyel gazdagodik.

Forrás: Turista Magazin