Magashegyi élményekért nem kell messzire menni

Szerpentines felmenetben az Osztervára

A világ legkisebb magashegysége, mégis vadregényes és tekintélyt parancsoló. Könnyű a rabjává válni, én magam például évről évre visszajárok az ormaira, hogy minduntalan átélhessem azt a felszabadító hegyi élményt, amelyben egyszerre van jelen a vadon szépsége és erőt próbáló, szigorú zordsága. Könnyű túrát tettünk a Magas-Tátrában.

A Magas-Tátra több okból is szerencsés választás a kezdő, illetve a magyar turisták számára. Több könnyen megmászható csúcsot is találunk a hegységben, melyek az önbizalom növelése mellett igazi hegymászókalandot és csipkézett bérckoronás panorámát tartogatnak, ugyanakkor úton-útfélen olyan történelmi emlékekkel találkozhatunk, melyek a hazai természetjárás kezdetét, egyben hőskorát idézik.

Az Oszterva az egyik legkönnyebb megmászható csúcs Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Túl sok áldozat

Az időjárás errefelé meglehetősen kiszámíthatatlan, ami nem feltétlenül rossz dolog. Előfordulhat, hogy utunk során egyszerre van részünk télben és nyárban, ködben és panorámában, de éppen ezek összessége adja az igazi magashegyi túraélményt, pláne, ha sikerrel vesszük az esetleges akadályokat.

Ez alkalommal rövid, nem túl megerőltető túra keretében fedeztük fel a Menguszfalvi-völgyet

útitársaimmal, akik most először jártak a Tátra fenséges bércein. A környék szerelmeseként külön lelkesített, hogy én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy megismerjék és megszeressék ezt a csodálatos vidéket.

Kilátás az Oszterváról a Poprádi-tóra és a Menguszfalvi-völgyre Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A túrát a tátrai villamosvasút Poprádi-tó megállójától indítottuk, ahonnan az aszfaltcsíkon kanyarogva vettük be magunkat a kezdetben foghíjas fenyőerdőbe. Sajnos ezen a szakaszon – csakúgy, mint a Tátra más részén – nyomasztó látványt nyújtanak a 2004-es szélvihar, valamint az azóta elharapódzó fabetegségek okozta károk. Öröm az ürömben, hogy a pusztulás következtében már

messziről ráláthatunk a pompás hegyekre.

A hósapkás csúcsok kék háttérben és szikrázó napsütésben meredeztek a nem is oly messzi távolban.

Sokan indulnak a tátrai villamos Poprádi-tó megállójától a Menguszfalvi-völgybe Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Mielőtt elértük volna a környék legnépszerűbb kirándulóhelyének számító Poprádi-tavat, kis kitérővel ellátogattunk a Magas-Tátra szimbolikus temetőjébe. Régi szokás, hogy a hegyekben életüket vesztett hegymászóknak, turistáknak emléktáblát állítanak a tragédia helyszínén.

A 20. század elején már olyan sok tábla gyűlt össze, hogy látványuk egyre nyomasztóbbá vált,

ezért a ’30-as években a Csehszlovák Turistaklub kezdeményezte, hogy az összes emléktáblát egy helyen gyűjtsék össze, ahol méltó emléket állíthatnak a hegyek áldozatainak.

A szimbolikus temető kápolnája az Oszterva alatt Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Az 1934-ben létrehozott emlékhelyet és kápolnát a Poprádi-tó közelében, az Oszterva meredek sziklái alatt elterülő hangulatos cirbolyaligetben találjuk. A környező sziklák majd mindegyikén találunk névtáblákat, kereszteket, köztük számos magyar feliratút is. Mind-mind egy tragédiára emlékeznek, ugyanakkor figyelmeztetésül is szolgálnak az élőknek, hogy

a hegyek közt mindig ott leselkedik a veszély.

A Magas-Tátra sportszerű hegymászásának első áldozata Wachter Jenő, 20 éves budapesti egyetemista volt. 1907-ben ereszkedett le a Simon-toronyról egy háromfős csoport utolsó tagjaként, amikor elszakadt az ereszkedő hurok. Akik figyelik a híradásokat, tudják, hogy ma is alig telnek el hónapok két haláleset között, ami szintén intő figyelmeztetés a Magas-Tátra turistáinak.

A sportszerű hegymászás első áldozatának emléktáblája Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Térdig érő hó

A szimbolikus temetőt elhagyva hóval borított sziklaösvényen értük el a közeli Poprádi-tavat, amely a ragyogó napsütésnek köszönhetően csak úgy tündökölt a fehérlő hegyek ölelésében. Hármunk közül ketten vállalkoztunk a tó fölé magasodó, 1984 méter magas Oszterva megmászására, ahonnan még csodálatosabb a rálátás a környékre.

A meredek, szerpentines út általában nem tartogat különösebb veszélyeket,

de azért igencsak meglepődtünk, hogy a hegyoldalban feljebb érve helyenként már térdig ért a hó. Így is sikerült közel egy óra alatt feljutnunk a csúcsra, ami Attila számára különösen nagy élmény volt, mivel még sosem járt ilyen látványos magasságban.

Szerpentines felmenetben az Osztervára Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Odafönt a Menguszfalvi- és az Omladék-völgy fehér koronába zárt katlanja tárult elénk az alattunk tátongó közel 500 méteres mélységgel. Déli irányban sokkal szelídebb, sík táj gyönyörködtetett, de tekintetünket leginkább mégis a hegycsúcsok és a Poprádi-tó látványa vonzotta. Az Oszterva voltaképpen a mellettünk magasodó Topa leszaladó hegygerincének része, de ettől még

különálló csúcs, amelyről a Tátra egyik legszebb kilátását élvezhetjük.

Mi közel egy órán át bámészkodtunk, mire a hideg szél távozásra késztetett.

Az Oszterva-csúcs a Topa oldalából, kilátással a Menguszfalvi-völgyre és a déli síkságra Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Sör, hegyek, napsütés

Az ereszkedést követően a madártávlatból már megcsodált hegyi szállóhoz igyekeztük a Poprádi-tó partján, hogy rövid túránk sikerét koccintással ünnepeljük a ház napsütötte teraszán. Ezt az elődeink is alighanem így tették, hiszen a tátrai turistaházak már a századforduló környékén is szerves részét képezték a hegyi túrázásnak és kikapcsolódásnak. A Poprádi-tó partján már 1879-ben menedékház épült, amelyet a Magyarországi Kárpát Egyesület akkori alelnökéről, Majláth Béláról neveztek el.

A Poprádi-tó partján már 1879-ben felépült egy menedékház Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Egy évvel később a faszerkezetű épület leégett, helyére 1881-ben kőházat emeltek, ám 1890-ben ez is leégett. Két évvel később Máriássy Ferenc nagybirtokos új szállót építtetett a tó északi partjára, amelyet 1897-ben az időközben a területre birtokjogot szerző Hohenlohe herceg leromboltatott.

A régi képeslapokról ismert Majláth menedékházat 1899-ben építették fel.

Üvegezett ebédlőjében közel 150 vendég foglalhatott helyet, 14 szobájában 35 személyt tudtak elszállásolni.

A Poprádi-tó és a menedékház egy 1915-ben kiadott képeslapon Forrás: Turista Magazin

Az első világháborút követően az épület befogadóképességét 200 főre növelték, majd

1928-ban a csehszlovák állam tulajdonába került.

A turistaház a második világháború után évekig Morávka partizán százados nevét viselte. 1962-ben előbb a fából készült régebbi menedékházat, majd 1964-ben a később épített kőházat is lebontották. Ekkor azonban már állt az 1958 és 1961 között felépített, ma is működő Poprádi-tavi hegyi szálló. Jelenleg egész évben 155 férőhelyet tudnak biztosítani 2, 3, 4 és 8 ágyas szobákban.

A Majláth-ház 2011-ben az eredeti helyén, korhű építészeti stílusban épült újjá Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A Majláth ház 2011-ben eredeti helyén, korhű építészeti stílusban, de a modern kényelmi elvárásoknak megfelelően épült újjá. Az egész évben nyitva tartó régi-új menedékház négy szobájában 16 személy fér el. Az étterem ötvenfős, a teraszon 250 ülőhely található. A két épületet nem ugyanazon társaság üzemelteti, ezért ne csodálkozzunk, ha az egyikben jóval drágábban kapjuk a sört, mint a másikban.

Sör, napsütés, havas csúcsok, mi kell még? Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

A tóparti turistaház teraszán egyszerre élveztük a szeptemberi tél és a szikrázó napsütés színeit és a sör ízét. Beszélgettünk, bámultuk a hegyeket, és a térképet böngésztük újabb csúcsok, újabb élmények után kutatva. Az idillből csupán az idő sürgetése tudott minket kiszakítani. Mire észbe kaptunk, már a nap is elbújt a hegyek mögött. A hideg és a jeges szél elől az „elektricska” (tátrai villamos) megállója felé menekültünk, amellyel 40 perc alatt jutottunk vissza kiindulópontunkhoz.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin