Hihetetlen, mi mindent tudtunk meg a szarvasok életéről

Vágólapra másolva!

Nagyjából huszadmagammal állok egy alacsony kilátóban jóval sötétedés után. Előttem tisztás, távolabb a környékbeli települések pislákoló fényei. A messzeségből felsejlik egy gímszarvasbika jellegzetes nászéneke. Szarvasbőgéstúrán jártunk a Budakeszi Vadaspark mellett bekerített kis erdőben.

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

utazás Budakeszi Vadaspark szarvasbőgés

Aki járja a természetet, annak nem újdonság, hogy szeptembertől október közepéig a gímszarvasbikák bőgésétől visszhangzik az erdő. A bőgést már én is hallottam néhányszor, most viszont végre arra is alkalmam nyílt, hogy egy nagyvadakkal sűrűn benépesített Budapest környéki erdőben alaposabban megismerjem a szarvasnász és az erdő titkait.

A szerencsén múlik

A vadaspark melletti parkolóban gyülekezik a csapat – felnőttek és gyerekek vegyesen –, hogy aztán a Budapesti Erdészet erdőgondnoka, Kovács Ferenc kalauzoljon bennünket azon az útvonalon, ahol nagy eséllyel hallhatunk szarvasbőgést, és akár össze is találkozhatunk pár nagyvaddal.

Túravezetőnk felsorolja a tudnivalókat: próbáljunk minél halkabban közlekedni, a telefonokat némítsuk le, maradjunk csendben, és csak visszafelé kapcsoljuk fel a lámpákat Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Persze garancia semmire nincs – szögezi le Ferenc már az elején –, hiszen a szarvasbőgés intenzitása rengeteg mindentől függ, például a tehenek párzási kedvétől és az időjárástól.

Minél hidegebb van, a bikák annál aktívabbak,

a meleget és a szárazságot nem szeretik. Most nincs kimondottan jó idő, én végül már kabátban és sapkában is fázom kissé, a szarvasok ennek ellenére – előre lelövöm a poént – nincsenek túlzottan éneklős kedvükben. Csak messziről halljuk őket, így végül arra jutunk, hogy sokszor inkább a véletlenen múlik, fültanúi leszünk-e a szarvasbőgésnek. Még szerencse, hogy a vezetett túrák ennél többet tartogatnak.

A túra kiindulópontja, a Budakeszi Vadasparktól lekanyarodva Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Amikor megépítették a Budakeszi Vadasparkot, a közvetlen közelében körbekerítettek egy 300 hektáros területet, ahová betelepítették mind az öt nagyvadfajt – gím- és dámszarvast, muflont, vaddisznót és őzet –, így a látogatók ma a természetben is megleshetik ezeket az állatokat. Nyílt erdőterületen nehezebb dolgunk lenne, hiszen

a nagyvadak általában igyekeznek messziről elkerülni az embereket.

Az itt élő állatok viszont valamennyire hozzászoktak az ember közelségéhez. Útközben egy nyiladékon áthaladva ki is szúrunk néhány szarvast és egy őzgidát, akik nem különösebben szeppennek meg attól, hogy látnak minket. Egy darabig csak állnak, és közömbösen néznek ránk, majd komótosan továbbhaladnak.

Ők nem zavartatják magukat különösebben, érdeklődve pislognak felénk Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Mire úgy nagyjából 2 kilométer séta után megérkezünk a célhoz, a vadföldre néző, lapos kilátóhoz, már teljesen sötét van.

Itt a szerencsésebbek, illetve azok, akik távcsövet hoztak magukkal, több állatot is megfigyelhetnek,

például az erdő három fehér dámszarvasa közül az egyiket. Amíg hallgatjuk Ferenc előadását a szarvasbőgésről, további mozgolódásoknak lehetünk tanúi, és egyre hűvösebb lesz. Tanulság: aki benevez egy ilyen túrára, két dolgot ne felejtsen otthon, a távcsövet és a jó meleg ruhát!

A kilátónál már sötét volt, innen figyeltük az állatok mozgását, és vártuk, hogy felhangozzon a szarvasbőgés Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

A szarvasok nehéz élete

Hogy az állatok élete milyen mértékben alárendelt a szaporodásnak, a gímszarvasoknál különösen élesen, ugyanakkor rendkívül érdekes formában mutatkozik meg. Ez akkor válik leginkább világossá, ha nyomon követjük a szarvasok egy évét. Az októberben véget érő bőgést követően mind a hímek, mind a nőstények elkezdenek nagy erőkkel készülni a télre, ami több szempontból kemény időszak számukra.

Kevesebb élelmet találnak, hideg van, és még rejtőzködniük is bajos,

hiszen a legtöbb fa lehullajtja a lombját. Igyekeznek tehát minél vastagabb zsírrétegre szert tenni, de nincs könnyű dolguk, főleg a bikáknak, akiket a bőgés idején annyira lefoglal a szaporodás, hogy akár 50-60 kg-ot is fogyhatnak.

A távolban Budakeszi és Törökbálint fényei Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Február vége, március eleje felé a bikáknál hormonális változás megy végbe. Működésbe lépnek az úgynevezett csontfaló sejtek, aminek következtében a koponya és az agancstő közötti vékony csontréteg lassan eltűnik, majd a szarvas elhullajtja az agancsát, hogy jövőre még szebbet és nagyobbat növeszthessen. A két agancsszár nagyjából egy időben esik le, általában néhány perc, esetleg óra különbséggel.

Egy elhullajtott agancs, a méretéből ítélve egy idősebb példányhoz tartozhatott Forrás: Turista Magazin/123rf.com

Március elején már megjelenik egy kis púp a bikák fején, és a fejdísz a nyár kezdetére éri el végleges méretét. A csontot ekkor puha, szőrös bőrréteg, a barka borítja, az agancs pedig még vérerekben és idegsejtekben gazdag. Később a véredények lassan eltömődnek, az agancs tömör csonttá válik, a vérkeringés megszűntével elhal a külső bőrréteg, amit a bika általában a fákon kapargat le. Augusztus közepére, végére elkészül a trófea: a fegyver a vetélytársak ellen, ami olykor halálos is lehet.

Mindeközben a tehenek ellenek (május közepén), és nevelik a borjakat, aztán nyár közepétől kisebb-nagyobb csapatokba verődnek. Szeptember elejére beindul a hormontermelődés, bekövetkezik a peteérés, és

elkezdenek „folyatni”, azaz kibocsátják a bikák számára igen csábító szaganyagot.

Ennek hatására ugrik meg a tesztoszteronszintjük, és elindul a szarvasbőgés. A bikák 10-11 éves korukban vannak erejük teljében, ekkor a legerősebbek, ilyenkor a legnagyobb az agancsuk, a legfejlettebb az izomzatuk. Életük első 3-4 évében majdhogynem nulla az esélyük a szaporodásra.

A bőgés csak a szarvasok versengésének első lépcsője Forrás: Turista Magazin/123rf.com

Nem mindenkinek jut hárem

A változó létszámú, 4-20 tehénből álló csoportok mellé odacsapódik egy-egy bika, akinek persze feltett szándéka, hogy mindegyik ivarérett (minimum másfél éves) egyeddel párosodjon. A tehénnek tehát könnyű dolga van, mert nagy valószínűséggel lesz utódja, a bikáknak azonban komolyan meg kell küzdeniük ezért.

Persze azok a példányok sem szeretnének kimaradni a buliból, akiknek nem jutott csapat,

tehát nem hárem-, hanem keresőbikák. Ők jönnek-mennek, és ha ráakadnak olyan csoportra, amelyikhez vélhetően gyengébb bika tartozik, megpróbálják átvenni a helyét. Ekkor következik az összecsapás.

A bőgés csak az első fázis, a szarvasok a hangjuk alapján próbálják eldönteni, melyikük az erősebb. Ha nem sikerül, jön a vizuális versengés. Keresnek egy nyíltabb területet, ahol jól rálátnak egymásra, és összetörnek mindent, ami az útjukba kerül. Kis fákat, cserjéket csapkodnak az agancsukkal vagy növényeket szúrnak fel rá, hogy még nagyobbnak tűnjenek. Ha még ekkor sem sikerül eldönteni, ki a menőbb, következik a harc. A bikák egymásnak rontanak az agancsukkal, és megpróbálják leszorítani a másikat.

A gyengébb állat előbb-utóbb valószínűleg hátrálni fog, majd kitér.

Végül általában az erősebb még odasuhint egyet, amivel időnként komoly, akár halálos sérülést is okozhat.

Amint vége a bőgésnek, a bikákat többé nem érdeklik a tehenek. Egyszerűen otthagyják őket, a telet pedig a riválisok is a legnagyobb barátságban töltik el. Ekkorra állnak össze azok a nagy, 60-100 fős rudlik, amelyeket időnként ámulva nézünk, ahogy átkelnek a forgalmasabb utakon.

Itt a bőgésszezon

Egy ilyen túrán az aktuális témán kívül jó néhány plusz infóval gazdagabbak leszünk, illetve alkalmunk adódik megfigyelni olyan dolgokat, amelyekre korábban talán ügyet sem vetettünk. Az egyik nyiladékban például jól szemügyre vehettük, hogyan rágták le végig a fák hajtásait a szarvasok, és most már azt is tudom, hogy ha „bonsait” látok az erdőben, az jó eséllyel sokkal nagyobb fa is lehetne, csak éppen nem volt alkalma megnőni, mert a szarvasfélék folyton lecsipegetik.

Az is szóba került, hogy az erdészeteknek

komoly problémát jelentenek az illegális agancsgyűjtők.

Néhányan kimondottan azzal a céllal mennek az erdőbe, hogy a szarvasokat bekerítsék, és addig hajtsák, míg az agancsuk neki nem ütődik a fáknak, ágaknak, és le nem törik a fejükről. Esetenként az agancsgyűjtők megbontják a villanypásztorokat, csak egy drótszálat hagynak kb. 2 méteres magasságban, ami biztosan letépi a vágtázó szarvas fejéről az ékességét.

Visszafele úton már lehetett világítani Forrás: Turista Magazin/Gulyás Attila

Szóba kerültek azok a vadászok is, akik jól tudják utánozni a szarvasbőgést. Ezt régebben például a szürkemarha tülkéből készült kürttel vagy tritoncsigával tették, ma már más eszközöket használnak, de

akad olyan, aki egy papírtörlő csövével is képes kiadni a különös hangot.

A cél persze az, hogy a szarvas elhiggye, egy bikával beszélget, ahhoz viszont igencsak ügyesnek kell lenni. El kell találni, melyik hang sugallja azt, hogy potenciális vetélytárs vagyok, de egy kicsit gyengébb nálad, idemerészkedhetsz, hogy legyőzz.

A nagyjából háromórás szarvasbőgéstúra népszerű program, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az előre meghirdetett időpontok idén már mind beteltek a Budapesti Erdészetnél. De nem kell elkeseredni, október közepéig egyénileg is van esélyünk elcsípni a szarvasok énekét, ha sötétedés után járjuk az erdőt, de akár a Budakeszi Vadaspark éjszakai kalandtúráira is jelentkezhetünk.