A hely, ahol megtaláltuk a hamisítatlan olasz életérzést

Vágólapra másolva!

Néhány napra elutaztunk az olasz csizma sarkába, hogy megtapasztaljuk a klasszikus Fellini-filmekből is ismert, békés, mediterrán életstílust. A napsütötte Puglia rusztikus bájával levett a lábunkról, és elfeledtette velünk az unalmas hétköznapokat. Ha turistamentes nyugalomra vágyunk pálmák és olajfák árnyékában, aligha találunk jobb helyet, mint Dél-Olaszország.

D. Petra

Vágólapra másolva!

Olaszország Lecce utazás Puglia turizmus kulturális főváros Matera Brindisi

Olaszország azon kevés országok egyike Európában, ahova akárhányszor visszatértünk, soha nem bántuk meg felkeresni egy számunkra még addig ismeretlen régióját. Ezúttal is volt pár szabad napunk aktív kikapcsolódásra, így jobb ötlet híján felkerestük néhány fapados légitársaság honlapját, hátha adnak valami jó ötletet a célpont kiválasztásához.

Puglia, vagy régiesen Apulia régiója valahogy mindig kiesett a látószögünkből, ha Olaszországba készültünk.

Korábban nem is olvastunk túl sokat a csizma sarkáról, ám a 10 ezer forintos retúrjegy Bariba igen gyorsan ráirányította figyelmünket Dél-Olaszország ezen félreeső csücskére.

Bari, a turistamentes nyugalom központja

Alighogy felszálltunk a repülőre, máris szembeötlő volt, hogy a korábbi olasz útjaink alatt tapasztalt zsúfoltságtól itt nem kell tartanunk. Sőt, kifejezetten szellősek voltak a sorok a fedélzeten. Ez az érzés még inkább fokozódott, amikor megérkeztünk Bari légikikötőjébe, a II. János Pál pápa reptérre, ahol alig lézengett pár elutazásra váró turista. A kihalt környezet leginkább a pristinai repülőtérre hasonlított, ahol tavaly hasonló élményben volt részünk.

Kilátás Bari várából az óvárosra Forrás: D. Petra

A reptér kihaltsága ellenére kifejezetten jó és olcsó tömegközlekedési összeköttetéssel rendelkezik a pár kilométerre található Bari városával. Mi az alig 1,5 euróba (480 forint) kerülő buszt választottuk, amely a város központi vasúti pályaudvara előtt rakott ki minket. Míg beértünk, megszemléltük Bari külső kerületeit, amelyek leginkább egy nehézipari város benyomását keltették bennünk. Ahogy beértünk azonban a belső részekbe, megnyugodtunk, hogy itt is találkozunk a kellemes mediterrán városképpel.

Annak köszönhetően, hogy a Baritól kevesebb mint 80 kilométerre található Matera híres sziklavárosa, amely jelenleg az Európai Unió kulturális fővárosa (a bolgár Plovdiv mellett), Bariban és egész Pugliában komoly vasúti felújításokat hajtottak végre. Ottlétünk alatt az olasz vasútra nem jellemző hatékony összeköttetésekkel találkoztunk, így nem volt szükség autót bérelnünk, amit legszívesebben el is kerülünk az olasz közlekedési kultúrát ismerve. Más kérdés, hogy a vonat Materáig közel 20 helyen is megállt, így a rövid táv ellenére viszonylag időigényes az út.

Bariban könnyen bejárható távolságra találunk mindent, így a központi szállásunk elfoglalását követően elindultunk a sűrű négyzethálót formáló, szimpatikus utcákon az óváros felé. Bari óvárosa, amely egy rendkívül sűrűn beépített, klasszikus macskaköves, mediterrán sikátorutcákból álló várra hasonlít, azonnal elvarázsolt minket.

Sikátor Bari óvárosában Forrás: D. Petra

Olyan érzésünk volt, hogy itt megállt az idő,

az emberek pedig évszázadok óta ugyanúgy élnek – békésen, hangosan és leginkább olaszosan. A szűk, tekergő utcák épületei közt kifeszített szárítókon a ruhák árnyékot vetettek az alattuk kártyázó és hangosan gesztikuláló lakosokra, akik Birra Morretti típusú sörrel enyhítették nyári szomjukat. Apropó sör: itt lehetőségünk volt végigkóstolni az említett márka regionális ízvilágú palettáját, amely az égetett búza, a kaktuszfüge, a pugliai alma és a narancsvirág ízeivel új értelmet adott sörimádatunknak.

A Szent Miklós-bazilika Bariban Forrás: D. Petra

A Szent Miklós-bazilika mellett néhány tetszetős, fehér mészkőből kivájt templom és szökőkút között kitaláltunk az óvárosi utcák által zárt labirintusból, és kiértünk Bari tengerparti korzójához, amely mellől bájos látkép nyílt a kis félsziget körüli köves tengerpartra. A korzó óváros felőli oldalán betértünk az egyik kis vendéglőbe, ahol kifejezetten izgalmas tengeri ízvilággal ismerkedtünk meg. Személyes kedvencünk lett a tejszínes mártással és grillezett gombákkal töltött polip.

Olaszországban járva természetesen nem maradhatott el a pisztáciafagylalt sem, amelyhez hasonlóval Magyarországon nem igazán találkozunk. Ha egyszer igazi olasz pisztáciafagylaltot eszünk, egyből megértjük, miért ragaszkodott végig Terence Hill ehhez az ízhez az egyik klasszikus filmjében Bud Spencer oldalán.

Bari kellemes meglepetést okozott nekünk azzal, hogy itt (még) nincs a Velencére és más olasz városokra jellemző tömegnyomor.

Az óvárosban úgy sétálhatunk, hogy közben nyugodtan megszemlélhetjük a szabad levegőn szárított capunti, orrecchiete és tarallini típusú tésztakülönlegességeket, valamint megkóstolhatjuk a kaktuszfügéből és naspolyából készített italokat. Ki is használtuk a turistaforgatag hiányát, és leültünk az óváros valamelyik padjára, hogy irigykedve elmerüljünk a helyi lakosok hangulatos mindennapjaiban.

Matera, a mészkőből kivájt labirintus

A következő napon korán keltünk, hogy még az első regionális kisvasúttal eljussunk a már említett Materába, amely az interneten fellelt képek és információk alapján Puglia legnagyobb nevezetességének ígérkezett. A fő vasútállomással szembeni kisebb állomásról indult az Altamura és Matera irányába tartó vonatunk, amely oda-vissza 5 euróért elvitt minket a híres barlangjairól és sziklából vájt házairól ismert településre.

Kétórányi lassú zötykölődés után már reggel megérkeztünk,

viszont, mivel az egész Sassi di Matera néven ismert óváros (amely lényegesen nagyobb, mint Bari óvárosa) szinte egyetlen nagy sziklából van kivájva, így a tűző nap már jó korán forró katlant varázsolt a fehéren ragyogó labirintusból.

A látvány lenyűgöző volt: a tekergő utcák alkotta útvesztőben nem egyszer, nem kétszer eltévedtünk, és ezúttal navigációs segítséget sem kaptunk, ugyanis a legtöbb sikátort a mobilunk nem érzékelte. Voltak pillanatok, amikor csak a sziklaházak fölött kikandikáló templomtornyok adtak támpontot ahhoz, hogy merre kell haladnunk.

Annak ellenére, hogy Matera kulturális fővárosként sok turistát vonz, az óváros mentesült a kulturális programok kavalkádjától.

Az ősi sziklaváros különleges építészeti jellegéből eredően az óvárosban igen bajosan lehetett csak egy-két alapvető kényelemi dologhoz (pl. mosdó, ivóvíz, árnyékos pihenőhely) jutnunk. Így fel kellett találnunk magunkat, hogy ne kelljen több kilométert visszasétálni az útvesztőben, hogy ezekhez hozzájussunk.

Matera és környéke eredetileg kifejezetten szegény régió volt, ahol az életkörülmények nem éppen utalnak a város mai turisztikai arculatára.

A sziklaotthonokba csak a közelmúltban vezették be a csatornarendszert,

ezzel lényegesen megkönnyítve az itt élők mindennapjait. Függetlenül attól, hogy Matera nem a tengerparton található, a város elrendezése rendkívül emlékeztetett a gyönyörű Cinque Terre településeinek réteges elrendezésére, annyi különbséggel, hogy a várost körülvevő táj inkább a napégette Szicíliára hasonlít leginkább.

A legtöbb útikalauz javaslatát megfogadva betértünk a sassik (barlanglakások) egyikébe, hogy megnézzük, hogyan éltek a hegy mészkőfalai közt a helyi lakosok.

A nagy hőséget valóban könnyebben lehet a hegy gyomrában elviselni, viszont a folyamatos nyirkossághoz hozzá kellene szokni.

Materai látogatásunk végén elsétáltunk a Ponte Tibetano della Gravina kilátóponthoz, ugyanis itt, a Gracina folyó tekergő kanyarulatai felett pazar kilátás nyílik a városra. Igen iparkodtunk, és egy nap alatt teljesítettük materai túránkat, így nem kellett külön éjszakáznunk a gyönyörű városkában, ugyanis itt – érthető módon – lényegesen magasabbak a szállásárak, mint Bariban.

Elmentünk a Via Appia végére

Az elutazásunk előtti utolsó teljes napot Puglia másik két nagyvárosa, Lecce és Brindisi felkeresésével töltöttük. A Bariból óránként induló gyorsvonatok kevesebb mint két óra alatt elvittek minket Puglia központjába, Leccébe, hogy megcsodáljuk a számtalan, barokk stílusban épült bazilikát, amelyek

leginkább a szicíliai Siracusa központjára emlékeztettek.

Lecce és később Brindisi esetében is ugyanaz az érzés fogott el minket, mint Bariban: itt nincsenek Rómához, Velencéhez vagy Nápolyhoz hasonló kiemelkedő turisztikai látványosságok, de a nyugodt, turistamentes, déli hangulat teljes mértékben kárpótolja az idelátogatókat.

Leccében kipróbáltuk a helyi gasztronómiai nevezetességet, a sagne 'ncannulate csavart metéltet egyszerű paradicsomos Vénusz-kagylós mártással, valamint desszertnek a pasticciotto pitét, amely cseresznyés töltelékével egy életre visszacsábíthatja ide az édes ízek szerelmeseit.

A Via Appia végpontját jelölő oszlop Forrás: D. Petra

A retúr járattal Lecce után megálltunk a Via Appia római út végét jelentő Brindisiben is, ahol egy kellemes, kétórás séta közben körbejártuk az óvárost és a kikötő melletti korzót. A kikötő közvetlen közelében, az olasz matrózok emlékművével szemben megnéztük a Via Appia végét jelölő oszlopot,

utána pedig a város egyik legfőbb nevezetességének számító román stílusú, Szent János-körtemplomot.

Utóbbi még a 12. században épült, és eléggé elüt a jól ismert, díszes olasz bazilikáktól. A Rómát Brindisivel összekötő ókori római úton végigsétálva kizárólag helyiekkel találkozunk.

A Szent János-körtemplom Brindisiben Forrás: D. Petra

Bariba visszaérve volt még egy kis időnk a hazaindulásunk napján, így kora reggel tettünk egy nagy sétát az óvárosban. Újra meggyőződhettünk róla: a hely garantáltan elűzi a hazai stressz legapróbb emlékét is.