A patkó alakú kastély karéjában egy pompás díszudvar fogadja a látogatót, ahová egy díszes, háromnyílású, kovácsoltvas stílusú kapun keresztül jutottunk be. Innen rögtön elénk tárult az impozáns épület látványa.
A díszudvar valóban úgy néz ki, ahogy az egy igazi főúri kastélyhoz illik:
hatalmas díszkút, grottók, formára nyírt bokrok, puttókkal díszített díszlépcsők, a barokk pompa jegyei mindenütt.
A kastély attikakorlátján az Esterházy-család címere látható.
Miután áthaladtunk a kastély előtti téren, díszes szabadlépcsőkön jutottunk fel a dísztermet magában foglaló középrészhez és a csipkeszerű szalagfonatos kő mellvéddel koronázott belvederére.
Kívülről és belülről egyaránt nagyon szép az Esterházy-kastély.
Ahogy a korabeli vendégek, a szobákat végigjárva mi is egyik ámulatból a másikba estünk. A több mint egyórás vezetett látogatás alatt végigjártuk az épület legszebb helyiségeit, köztük a zenetermet, a dísztermet, a Sala Terranát és a hercegi lakosztályokat.
Sajnos az eredeti bútorok megsemmisültek, de a korra jellemző ízlésvilágnak megfelelően rendezték be újra a termeket, amelyekben minden aranyban tobzódik. Hatalmas kályhák, órák, porcelánok, festmények kísérték utunkat egyik teremből a másikba. A kastélynak mind a 126 szobája gazdag rokokó díszítéssel és berendezéssel készült.
Az épület középpontja az emeleti díszterem és az ahhoz kapcsolódó zeneterem. Az első szinten található 10 méter belmagasságú koncertteremben szinte minden este hangversenyt adtak a nagy zeneszeretetéről is ismert, a korabeliek által „fényes" és „pompakedvelő" jelzőkkel illetett Esterházy Miklós által felfogadott zenészek.
Hosszú időn keresztül, 29 éves korától az Esterházy-hercegek szolgálatában állt Joseph Haydn,
aki amolyan mindenes volt: zeneműveket írt, összeállította az operák és hangversenyek műsorát, emellett karnagyként vezette a zenekart.
Ám Esterházy „Pompakedvelő" Miklós herceg olthatatlan zeneszeretetében sok mindenre odafigyelt, csak a zenészeire nem. A rengeteg koncert miatti hatalmas tempó túlzott megterhelést jelentett a számukra. Az 1772-es évad végére már annyira kimerültek, hogy lázadozni kezdtek, szerettek volna hazamenni a családjaikhoz. Haydn ezt szóvá is tette, de a hercegnek esze ágában sem volt elengedni szabadságra a zenészeket.
Ezért a zeneszerző trükkhöz folyamodott, és megírta a Búcsú-szimfóniát.
Ennek az a lényege, hogy a mű adott pontjain, ahogy az egyes szólamok befejeződnek, a zenészek egyenként felállnak, összepakolják a kottájukat, és a hangszerükkel együtt távoznak, a végére pedig már csak két hegedűs marad a teremben. Amikor először előadták, a herceg csak csodálkozott egy nagyot, de mivel jó humora volt, és értette a neki szóló célzást is, ráadásul nagyon kedvelte Haydnt, végül szabadságot adott a zenészeknek.
Szintén a kastély első szintjén kaptak helyet az előkelő vendégek lakosztályai is. „Fényes" Miklós herceg vendégei sorában a kor szinte összes „A-listás" híressége megfordult a kastélyban, Mária Teréziától kezdve egészen Goethéig.
A legillusztrisabb vendég kétségkívül a császárnő volt, aki 1773-ban töltött itt két napot, s számára ekkor külön lakosztályt rendeztek be.
Látogatása után a szoba érintetlen állapotban maradt meg egészen 1945-ig.
A magyar Versailles-nak is nevezett kastély jelenlegi formáját a 18. század második felében nyerte el, teljes mértékig Esterházy „Fényes" Miklós elképzelései alapján.
Célja mindvégig az volt, hogy olyan épületegyüttest hozzon létre, ami minden elemében az európai uralkodói udvarokhoz mérhető. Élete végéig folytatta az építkezést, így közel húsz év alatt olyan kastély született, amely a bécsi Schönbrunn és a párizsi Versailles méltó párja.
Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem"
– vallotta a pompakedvelő Esterházy Miklós herceg, ugyanakkor ez a nem éppen szerénységről valló hitvallása jól jellemzi Eszterháza fénykorát.
A barokk épületegyüttes a maga korában építészeti szempontból egyedülálló jelenség volt.
Az Esterházy hercegek művészetpártoló tevékenysége révén pedig a 18. század végi Magyarország egyik fő kulturális központjává vált.
A kastély fénykora 1768-tól 1790-ig tartott. A páratlan fényűzés „Fényes" Miklós herceg halálával, 1790-ben egyik napról a másikra véget ért. Fia a felhalmozott adósságok miatt szélnek eresztette a zenekart, elbocsátotta a személyzet nagy részét, és visszaköltözött a szerényebb udvartartású kismartoni (ma: Eisenstadt) kastélyba, amely eredetileg a hercegi család központja volt.
Egy évszázadon keresztül üresen, elhagyatottan állt a fertődi kastély,
a kert elgazosodott, volt, hogy a nagy fogadóhelyiségben birkákat tartottak.
Tíz esztendővel ezelőtt egy háromlépcsős felújítási program vette kezdetét,
amelynek keretében a kastély számos terme és a hozzá tartozó több épület is megújult, illetve megújul. Renoválták a kastély külső homlokzatát is, ennek során a hosszú időn keresztül megszokottá vált „Habsburg-sárga" színt átfestették az eredeti krémszínűre.
Ha a kastély különleges élményt kínál, akkor nem marad el tőle a mögötte elhelyezkedő 300 hektáros park sem, amelyet a versailles-i kastély parkjáról mintáztak. Ha ide látogatunk, érdemes megfigyelni a jellegzetes szerkesztésmódot:
a barokk kertek mindig szoros kapcsolatban álltak a kastéllyal, amely a kompozíció középpontját alkotta.
Innen indultak ki a fasorral szegélyezett széles sugárutak. Ebben a korban így kívántak kapcsolatot teremteni a környezettel, a természettel, befogadva annak létező erőit.
Az első magyar hercegi család
Az Eszterházy család felemelkedése a 17. századra tehető. Birtokaik nagy részét a Habsburg-udvarhoz való hűségükért, illetve a császári háborúkban nyújtott katonai segítségért kapták. A magyar famíliák közül elsőként nyerték el a legmagasabb főúri rangot, a hercegit. A család vagyonát és politikai jelentőségét Esterházy Miklós alapozta meg, akit 1625-ben nádorrá választottak, majd az ő örökségét vitte tovább unokája, Esterházy „Fényes" Miklós. A pompakedvelő herceg helyezte át 1762-ben a család birtokának központját Kismartonból Eszterházára, ahol akkor még csak egy 22 szobás vadászkastély állt. Ezt alakították át barokk kastéllyá.A kastély parkjában megnéztük a Bagatelle elnevezésű épületet, amelyet „Pompakedvelő" Miklós építtetett Mária Terézia látogatására. Érdekes anekdota kapcsolódik hozzá, amely úgy szól, hogy amikor a császárnő megkérdezte tőle, mennyibe került ez a kis ékszerdoboz, a herceg pedig rávágta, hogy 80 ezer forintba, akkor Mária Terézia állítólag a következőt mondta:
Das ist für einen Fürsten Esterhazy eine Bagatelle! (Ez egy Esterházy hercegnek semmiség!)
– azóta Bagatelle az épület neve.
A parkban felkerestük a szintén Mária Terézia tiszteletére épített Marionett színházat is, amelyet a közelmúltban szépen felújítottak, és ismét tartanak benne színházi előadásokat.
A kastélyban egyébként mind a mai napig él a főnemesi család egyik leszármazottja,
a már 80 év feletti Esterházy Antal herceg, aki számára a magyar állam biztosít egy külön lakosztályt. Az előkelő nevű II. Antal XIII. Galánthai Esterházy herceg igyekszik a kastély valamennyi rendezvényén – estélyeken, kiállításokon és koncerteken – megjelenni.
Egy kicsit talán a végére hagytuk, de a parkban felállították a kastély fénykorához kötődő két legfontosabb személy szobrát: Esterházy „Fényes" Miklósét és Joseph Haydnét – ezeket az alkotásokat mindenképpen érdemes megnézni, mert nélkülük nem lesz teljes a kastélylátogatás.