Rémálommá vált a repülés azoknak, akik az Air New Zealand egyik járatán repültek Christchurchből Invercargillbe. A gép 180 km/h-s oldalszélben haladt, ami szinte folyamatosan rázta a repülőt. Az utasok közül többen rosszul lettek, körülbelül a 20 százalékuk hányt is – írja News.com.au.
Bár az út szörnyű volt, az utasok azt is hozzátették, hogy a személyzet jól kezelte a helyzetet, a pilóta pedig tájékoztatást adott az eseményekről. A légitársaság szóvivője elmondta, hogy a földet érés rendben megtörtént,
a magukat rosszul érző utasokat készenléti egységek várták,
a pilóták pedig a földön is beszámoltak a történtekről az arra igényt tartóknak. Ráadásul az okozott kellemetlenség miatt az Air New Zealand minden utasnak visszatérítette a repülőjegye árát.