Egy tengerpart, amely ősszel jobb, mint nyáron

Marmaris strandja a belvárosban

Ahhoz képest, hogy Pozsonyból már egy ideje olcsón el lehet repülni az Égei- és a Földközi-tenger találkozásánál fekvő török tengerpartra, sok magyar nem él ezzel a lehetőséggel, maradnak a bejáratott Isztambul-Antalya tengelynél. Azt is kevesen vállalják, hogy az all inclusive szállodák tespedt nyugalma helyett egyénileg beutazzák ezt a gyönyörű partvidéket. Tavaly a Földközi-tenger nyugati partvidékén jártunk, idén az Égei-tengert látogattuk meg.

Egy kisebb kellemetlenség csak az utazásunk időpontjából adódott. Mivel tömegközlekedéssel mentünk Pozsonyba, a korai reggeli gép indulása előtt már 6 órával, azaz éjfélkor leszálltunk a buszpályaudvaron. A gond csak az volt, hogy a pozsonyi váróterem már régen bezárt, és

egyetlen kocsma sem volt nyitva, ami hidegben elég kellemetlen tud lenni.

A repülőtéri busz óránként járt, ami utólag túlzásnak tűnt, hiszen Pozsonyból nappal is alig van néhány járat, éjjel meg semmi. Szlovákiát eddig se az izgalmas éjszakai életéről ismertem, de furcsa volt, hogy egy főváros ennyire kihalt egy hétköznap éjjelen. Az útra hozott pálinka így már a nulladik éjszaka elfogyott, de legalább nem fáztunk meg.

Nyugatos életérzés a török tengerparton

Szerencsére Törökországban már kellemes meleg fogadott. A hatalmas tömeg és hőség már lement, viszont a víz még pont volt jó fürdőzésre. Aki a nagy meleget nem bírja, de fürdeni mindenképpen szeretne, az ősszel menjen, mert tavasszal az olvadó havat szállító folyók lehűtik a tenger vizét.

Marmaris strandja a belvárosban Forrás: Kontos Gábor

Utunk első állomása Marmaris városa volt egy gyönyörű öböl partján. A belvárosban meglepett a turistákat ábrázoló különféle szobrok gyűjteménye. Híres emberek helyett bronzba öntött, bevásárlótáskával shoppingoló párt, léggömböt eregető gyerekeket vagy szoknyácskában, shortban fényképező lányokat láthattunk itt. Elég szokatlan kompozíciók egy kisázsiai városban.

Marmaris hangulata nagyon barátságos volt,

vígan keveredett a müezzin hangja a La Bouche Be my lover című számával. A régi diszkózenék egyébként nagyon menők itt, nem tudtuk, miért van ez a csúszás az időben.

A shoppingoló család szobra Forrás: Kontos Gábor

A bevásárló utcák a szokásos élményt nyújtották, érdekesség az volt, hogy a pólóüzletek már nyíltan hirdetik, hogy hamis árut kínálnak; a „Fake t-shirt" kiírás, mint csalogató cégér teljesen megszokott. A táska és óraboltok esetében viszont még nem jött el ez az igazság pillanata. Marmaris ezen kívül a mézboltok városa is, minden sarkon van legalább egy, ennyi mézet még a sok ide látogató sem képes felvásárolni. A városban még egy tolószék-bemutatótermet is láttunk, nyilvánvalóan a sok nyugdíjas turista jelentette kereslet miatt.

Sikerült közvetlenül a tengerparton megszállnunk egy valószínűleg pénzmosoda gyanánt üzemelő kis szállodában.

A személyzet, ha éppen józan volt, és nem az asztalra borulva aludt, fapofával, szótlanul próbált eleget tenni néhány kérésünknek. Mindez inkább szórakoztató volt, mint felháborító, hiszen a strandhoz csak ki kellett sétálni a kapun, és az egész mindössze néhány ezer forint/fő/nap összegbe került, természetesen reggelivel.

Amiket érdemes kipróbálni, ha erre járunk: gránátalma bor, faeper bor, erős paprikás céklaital, görögdinnyés-szamócás üdítőital, mentás joghurt és zsálya tea Forrás: Kontos Gábor

A városban járva sajnos megtapasztaltuk, hogy az árak már a török éttermekben is az adagok méretével fordított arányban indultak növekedésnek. A sétányon járva nem tudtam mire vélni a sok felsorakozott lavórt. Kis időbe telt, amire rájöttem, hogy ahol nincs zuhany kiépítve a homokos lábak lemosására, ott ezt lavórral oldják meg.

A félreesőtől a felkapott helyekig

Jó, hogy Marmaris közelében van néhány, kevésbé zsúfolt település, ahova elmenekülhettünk a zsivajból. Ehhez olcsó, motorcsónakos taxiba (taxi boat) kellett szállnunk. Ezek óránként vagy utasszámtól függően járnak Marmaris és a szebbnél szebb tengeröblökben megbúvó üdülőfalvak között.

Csónaktaxi-állomás Forrás: Kontos Gábor

Mi véletlenül Turunҫot választottuk ki. Jobban nem is dönthettünk volna: a háromnegyed órás út egy csodás fekvésű kis faluba repített, ahol minden volt a hagyományos török teázótól kezdve, éttermeken át a hamis dolgokat áruló bazársorig.

Teázás közben itt éppen a Modern Talking zenéjét élvezhettük.

Számomra a csúcsot azok a sétányra épített apartmanok jelentették, amelyekben a konyha az erkélyen volt, hogy főzés közben is lehessen a kilátásban gyönyörködni. Ezek persze még azokban az időkben épültek, amikor valóban el lehetett menekülni a tömegek elől egy-egy eldugottabb helyre.

Ősz Turunҫban Forrás: Kontos Gábor

Nagyon kíváncsiak voltunk Bodrumra, a legismertebb tengerparti nyaralóhelyre. Az Égei-tengernél a török-görög államhatár alig néhány kilométerre húzódik a tengerparttól.

Rengeteg nyaraló ruccan ki a görög szigetekről néhány órára vagy akár napra a török oldalra egy kis keleti hangulatra vágyva.

Ennek az emberáradatnak egyik fő célpontja – és véleményem szerint elszenvedője – Bodrum. Ezen felül a kisváros a török gazdagok között is felkapott helynek számít, ezért idillt várni felesleges volt.

Utca Bodrumban Forrás: Kontos Gábor

A várost reklámozó prospektusokon szereplő johanniták várát szinte látni se lehetett a sok árbóctól, annyira tele volt a kikötő jachtokkal. Mi busszal érkeztünk, és úgy éreztük, hogy egy görög városba tévedtünk, annyi tipikus, fehér ház van a külvárosban. Az átlagos török városokkal ellentétben macskák helyett itt kutyák lustálkodnak az utcán, mindegyik nagytestű, és el van hízva.

A tengerparti sétány egy szakaszát bevásárló utcává alakították, ahol a sétaút elegáns boltok között halad.

Az út mellett álló fák tövét mozaikokkal díszített védőgyűrűvel vették körül, nehogy az autósok és robogósok kárt tegyenek bennük. Ez azért már sok volt egy török várostól. Nekünk túl nemzetközivé és jellegtelenné vált Bodrum, így nem bántuk, hogy csak egy napra ugrottunk be.

Védőgyűrű fáknak Bodrumban Forrás: Kontos Gábor

A világ két csodája romokban

Bodrumtól északra tömény ókori történelem várt ránk. Elvileg már Bodrumban is, hiszen itt állt az ókori világ egyik csodája, a Halikarnasszoszi mauzóleum. Mára azonban csupán szétszóródott kövek és oszlopdarabok maradtak a hatalmas síremlékből, így nem nagy látványosság, hiába kérnek belépődíjat érte.

Egy hangyányival több maradt Artemisz templomából az ókori Efezoszban.

A gyanútlan turistának azonban Artemisz istennő is csalódást okoz. Pedig a klasszikus görög stílusban épült templom jóval nagyobb volt, mint a Parthenón az athéni Akropoliszon. 127 darab, 18 méteres oszlopából ma másfél áll egy mocsaras rét közepén. Az épület még az ókorban tönkrement, miután egy őrült felgyújtotta.

Ennyi maradt Artemisz templomából Forrás: Wikipedia/FDV

Efezoszba, vagyis a mai török Selҫukba könnyen eljutottunk dolmuşsal. A buszokra való várakozási időnk átlaga nagyrészt nulla perc volt, az is előfordult, hogy még be se fordultunk a pályaudvarra, de már szóltak, hogy szállhatunk fel a buszra. Artemisz temploma a főút mellett van, Efezosz romvárosához viszont be kellett gyalogolni egy kilométert. A templommal ellentétben Efezoszban már fogalmat alkothattunk arról, hogyan is nézett ki egy település jó kétezer évvel ezelőtt.

Efezosz nem véletlenül az egyik fő idegenforgalmi attrakció Törökországban.

A profi beléptető rendszeren átjutva egy mediterrán fasor szegélyezte felvezető út végén tárult fel a 24 ezer nézőt is befogadni képes színház.

Az efezoszi színház Forrás: Kontos Gábor

Elég hatásos kezdet, a város főutcáján sorakozó épületek díszítettségben azonban még ezt is felülmúlják. A látogatók kedvenc fényképtémája a Celsus könyvtár, amelynek teljes homlokzatát visszaépítették.

Az efezoszi Celsus könyvtár Forrás: Kontos Gábor

Ezen kívül számos díszes kaput, boltívet fényképezhettünk még, mivel évről évre több követ raknak vissza a helyére. Ezek száma azonban még mindig elenyésző, ahhoz a mennyiséghez képest, ami leomolva, szétszórva hever a területen.

Efezoszt ott jártunkkor éppen több busznyi távol-keleti turista lepte el, lehetetlenné téve a nyugodt szemlélődést.

Szép szelfiket készítettek napernyővel és arcmaszkkal a fejükön, háttérben a romokkal.

Efezosz főutcája Forrás: Kontos Gábor

Efezosz romjai után még beugrottunk a szomszédos Selҫuk városba megnézni Szent János egykori bazilikáját. Ahhoz képest, hogy ezerötszáz éves, egész sok minden megmaradt belőle.

Valaha a Kelet-Római Birodalom egyik legnagyobb temploma volt, ma hatalmas rommező.

A rengeteg oszlop és a viszonylag ép falak csak egy nagy rekonstrukciónak köszönhetően állnak újra. A rommező mellett vagy inkább felett egy szeldzsuk vár magasodott, a távolban pedig meg lehetett találni Artemisz templomának égnek meredő, magányos oszlopát. Ja, és még római vízvezetéket is találtunk a városközpontban.

Szent János bazilikája Forrás: Kontos Gábor

Nyugalom az út végén

Hiába látogattunk meg utunk során már kettő, a szokásos középkori vár + kikötő + szállodasor felépítésű üdülővárost, Kuşadasıt külön meg kell említeni.

Talán ez volt a legegyszerűbb, de egyben a legemberközelibb város is.

Az egyszerűt persze a tagolt partvonalú Égei-tenger vonatkozásában kell érteni. A tengerparti sétányt néhány modern szoborral dobták fel, a domboldalon lévő óváros házait pedig színesre festették, így rögtön volt mit fényképezni.

Kuşadasi alkonyatkor Forrás: Kontos Gábor

Ősszel kellemes üdülőhely, nyáron persze elviselhetetlen a tömeg miatt. Angol turistából itt is volt bőven, de valahogy törökösebb és barátságosabb volt ez a város, mint a többi, talán még olcsóbb is.

Kuşadasi mesébe illő vára Forrás: Kontos Gábor

Szóval romok tömkelege után, lezárásként tökéletes helyszín volt egy kis korzózásra és fürdésre egyaránt. Őszre kitalálni se lehetett volna ennél jobb kirándulást.