Megkezdheti a bezárkózást Bali, sokaknak nem jut majd hely

Vágólapra másolva!
Az indonéz kormány várhatóan moratóriumot rendel el szállodák, villák és éjszakai klubok létesítésére Bali szigetén a turisztikai célú beruházások túlzott mértéke miatt - közölte egy magas rangú minisztériumi tisztviselő.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó forrás szerint az intézkedés része a idegenforgalmi szolgáltatások minőségének és a munkahelyek számának növelését, valamint az őshonos kultúra megőrzését célzó kormányzati reformtörekvéseinek. 

A Bali négy legforgalmasabb területére vonatkozó moratórium kihirdetésére szombaton tett javaslatot a jakartai kormánynak Sang Made Mahendra Jaya, a sziget ideiglenes kormányzója. Noha az indonéz idegenforgalmi minisztérium hivatalosan egyelőre nem reagált az indítványra, Luhut Pandjaitan tengerészeti és beruházási ügyekért felelős koordinációs miniszter vasárnapi nyilatkozatában közölte, hogy

elrendelése esetén az intézkedés legfeljebb tízéves időszakra lépne hatályba. 

A tárca korábbi tájékoztatás szerint jelenleg mintegy 200 ezer külföldi él Balin, a túlzsúfoltság és a befektetések számának túlzott növekedése pedig feszült versenyhelyzetet is teremtett munkaerőpiacon, és hozzájárult a bűncselekmények számának növekedéséhez. 

Ön melyik szigetet választaná?, szavazás, galéria, 2024.09.09.
Szállodaépítési moratóriumot vezethetnek be Balin 
Fotó: Shutterstock

Az indonéz kormány adatai szerint az év első felében az országba repülővel érkező külföldiek 65 százaléka, összesen 2,9 millió turista érkezett Bali szigetére.

Noha Balin a szálláshelyek kihasználtsága igen magas, ahogy az Origo megírta, vannak üresen álló "szellemhotelek" is a szigeten. S mivel a turisták száma igen magas, a sziget rendjéért és a köztisztaságért felelős hivatalok nem mindig tudnak lépést tartani a keletkező hulladék mennyiségével. Ennek – s persze részben a turisták felelőtlen magatartásának – köszönhető, hogy az idillikusnak gondolt Bali szigetére érkezve sokan csalódnak egy-egy strand vagy más pihenőhely látványában.

Indonézia évek óta próbál megoldást találni a rengeteg látogató jelentette problémákra úgy, hogy ne riassza el a szigetet úti célul választókat és azokat sem, akik digitális nomádként választják a szigetet huzamosabb időre lakhelyükül. Az egyik ilyen intézkedés idén elejéről, hogy

a Balira látogatóknak belépési illetéket kell fizetniük. Ez ebből befolyó pénzt a turizmus fejlesztésére fordítják majd.

Ugyanakkor talán ennél is nagyobb figyelmet kapott még 2022 év végén az a döntés, hogy Indonéziában törvényt fogadtak el a házasságon kívül folytatott szex tiltásáról. Sokan attól tartottak, hogy ez a döntés visszaveti majd a turizmust, így a Bali szigetét választók számát is. Ugyanakkor a sziget kormányzója sietett leszögezni: a Balira látogatókat nem fogja veszélyeztetni Indonézia újonnan elfogadott büntető törvénykönyve.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!