Ősszel a legjobb a kerékpáros túra, ezeket a tavakat érdemes körbetekerni

Vágólapra másolva!
Az ősz korántsem jelenti azt, hogy be kell zárkóznunk, hiszen ha az időjárás is mellettünk van, akkor rengeteg szabadtéri programban lehet részünk. Sokan el is felejtik, hogy a nyaranta kedvenc tavaink, úgy mint a Balaton vagy éppen a Tisza-tó ősszel is várja a látogatókat, sőt egy igazán különleges arcát mutatja meg ilyenkor a természet, amit gyalogtúra vagy egy kerékpáros túra során csodálhatunk meg leginkább. Mutatjuk azokat a biciklis útvonalakat, amiket semmiképp nem érdemes kihagyni!
Vágólapra másolva!

Az őszi kirándulás, a természet megtapasztalása minden esetben rengeteg szellemi és fizikai előnnyel jár, ráadásul hazánkban rengeteg túraútvonal van, amelyek közül bátran válogathatunk, nehézség, táv, közelség, és látnivaló tekintetében is. A kirándulás lehet akár 2-3 óra is, de ha esetleg egy hosszabb biciklis túrára indulunk, az eltarthat akár 8-12 órán át is. Persze  a 2 órás és a 12 órás őszi túra különbözik a felkészülést és a felszerelést illetően. Általánosságban elmondható azonban, hogy ha hosszabb útvonalat választunk és esetleg zordabb az időjárás, akkor igénytől függetlenül több ruhára, felszerelésre, élelmiszerre és vízre lesz szükségünk. Fontos azonban, bármilyen kerékpáros túra is szerepel a bakancslistánkon, indulás előtt mindenképp gondoljuk át, hogy mit is viszünk magunkkal.

kerékpáros túra
A kerékpáros túra családdal egy életre szóló élmény lehet. Fotó: Unplash

Kerékpáros túra a Balaton körül

Ha nem vagyunk tisztában milyen  kerékpár túra útvonalak közül válasszunk pontosan, akkor segíthet a google maps kerékpárút kereső funkciója is. Az egész tavat kerékpárút veszi körül, amelynek hossza összesen 230 km. Megijedni azonban nem kell a hosszú úttól, hiszen rövidebb szakaszokat is ugyanannyira érdemes itt megtenni. A jellemzően sík területen fekvő, környező falvak mentén haladó útvonalon rengeteg pihenőhely, üzlet és vasútállomás is található - számolt be a travelking.

Akinek azonban kissé megterhelőnek tűnik a hosszú út, azok akár elektromos kerékpárt is választhatnak.

A BBT kerékpártúrák során eddig ismeretlen festői tájak, aktív kikapcsolódás és rengeteg élmény vár. Vezetett túrákon profi kerékpáros túravezetők kísérnek, akik bevezetnek az e-bike-ozás rejtelmeibe, megismertetik mindenkivel a kerékpárt, annak megfelelő használatát és megmutatják azokat az útvonalakat, amiket szinte senki más nem ismer. 1-2 órás, félnapos vagy akár többnapos trekking és MTB programokon a Balaton új dimenziója nyílik meg mindenki számára - írta a BalatonBike365 az oldalán.

A Tisza-tónál két kerékkel

2020 júniusa óta teljes egészében körbetekerhető biztonságosan a Tisza tó. A kerékpárút utolsó szakasza a Hódút Kft által épített hídvolt, ami Poroszló és Tiszafüred között található. A tó több útvonalon is részben vagy egészben körbe biciklizhető. A Nagy kör 95 km, míg a Kis kör 70 km hosszan halad. Ezen felül van még 18 km, 21 km, 25 km, 33 km, és 46 km is - írja a trekhunt.

Az útvonalak különböző nehézségi fok alapján vannak besorolva, viszont a szintkülönbség miatt egyik esetében sem kell aggódnunk, ugyanis mindegyiknél 100 méter alatt van, így akár akár egy hosszabb túrát is bevállalhatnak a bátrabbak.

Azt írják, hogy a Kis kör és a Nagy kör között ugyanis az a lényegi különbség, hogy a Kis kör levágja a Tisza tó északi részét Poroszló és Tiszafüred magasságában. Az aktívkör szerint ráadásul a 2020-ban átadott kerékpárútszakasz és kerékpáros híd megépítése óta 

ez a kör Magyarország talán legjobb és legbiztonságosabb kerékpárútja.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!