Katkának szóvá tették a tegnapi sms-ek kapcsán, hogy feltűnőbben többet beszél Leóval. "Hát persze, mert Leo neheztel a Frenki miatt, most meg újra tudunk beszélni."
Marcsi és Anett egymásak nevetve mesélték el, a bekerülésük előtt, amikor visszahívták őket, félvén a beégéstől, ezért inkább el se akartak menni beszavazójukra. Katka inkább attól tartott, hogy a mellette lévők kapnak tízezer szavazatot, ő meg ezret.
Aztán Milo látott neki főzőcskézni, ezalatt a többiek az udvaron gyerekkori élményekről beszéltek. Katka három-négy hónapos korában betemette magát homokkal és játékokkal, később meg nekifogott kis piros szitával átszitálni az egész havat az udvarról, meg Zsuzsika babájával együtt kiesett egyszer a hintájából, és úgy lógott fejjel lefelé.
Csaba meg lovakat akart befogni, meg a patakból akarta kimosni az aranyat. Most meg Anettel játszik, Katka szerint egyre nyíltabban, de a sikere még esélyes.