Leót nyilván kimerítette a délutáni találkozó édesanyjával - mint, ahogyan a többieket is -, mert akkorákat sóhajtozott a hálószobában, hogy az ország másik felén is hallhatták. Anett és Ágica a kanapén bambult és a többiek is takarékra tették magukat.
Új fotók: klikk a képre!
Marcsi volt az egyetlen, aki folyamatosan dumált. Hol csak úgy szimplán, hol pedig teli szájjal. Annyi édességet evett össze, ami egy négyhónapos várandós és kívánós kismamának is sok lett volna, de csak nem hagyta abba. Ehhez persze folyamatosan kommentálást mellékelt, amin Ágica nagyon jól mulatott.
Ezen semmi kivetnivaló nincs, hiszen édesanyja borsólevesét dicsérte a párkányi kislány. Majd jött Anett anyukájának túrótortája, amit ugyancsak az egekig magasztalt Marcsika.
Miután Leo kicsit összeszedte magát és kiment a nappaliba, jött az elmaradhatatlan vitatkozás. Semmi komolyabb konfliktus nem volt, most egészen egyszerűen a "neked, mi bajod van" témán kezdtek el lovagolni Ágicával. Mivel megegyeztek abban, hogy egyiküknek sincs oka panaszra, minden rendben van, így nem maradt más megoldás, hát ezen vesztek össze.
Leo félszegen megjegyezte, hogy miután elmentek az édesanyák, mindenki odaborult valakinek a vállára, de a lánynak eszébe sem jutott, hogy odamenjen hozzá. Ágica hihetetlen flegmán és lekezelően beszélt vele, bár semmi csúnyát nem mondott. Csak miközben a fiú beszélt hozzá, folyamatosan azt hajtogatta, hogy nem hallja Leót és szóljon majd, ha bement lefeküdni, etc.
Nem akarásnak, nyögés a vége - mondják a nagyok...