Vékás Lajos

Mennyiben szuverén egy EU-tagállam jogalkotása? (Magánjogi kodifikáció az EU küszöbén)

V. Mit hoz a jövő?

Összefoglalásul azt mondhatjuk, hogy az Európai Unió egyelőre csak részterületeken és csak közvetett eszközökkel vonja el a tagállamoktól a jogalkotásra vonatkozó hatáskört, csak óvatosan és fokozatosan kerülnek át életviszonyok a tagállamok jogalkotó szerveitől (mindenekelőtt parlamentjüktől) az Európai Unió szerveihez a Tanácshoz és a Parlamenthez. A tagállamok jogalkotói szuverenitása tehát csak bizonyos területeken és csak kis mértékben csorbul. Különösen jellemző ez előadásunk témakörében: a magánjogi jogalkotás területén.

Felvetődik a kérdés: hogyan alakul majd a jövő? Az Európai Unió és a tagállamok közötti hatáskörök (így a jogalkotási hatáskör) megosztását ma még aligha lehet pontosan előre látni. Közismert, hogy folyamatban - egyelőre előkészítő stádiumban - van az Unió belső szervezeti reformja. E reform keretében fog eldőlni mindenekelőtt, hogy a tagállamok szövetsége marad-e az Unió, vagy szövetségi állammá alakul át. Ez az alapkérdés döntően befolyásolja majd az Európai Parlament és az Unió többi szervének hatáskörét, e szervek egymáshoz kapcsolódó viszonyát. S a ma még csak tervek formájában körvonalazódó reformok végeredménye ad majd választ arra a kérdésre is, hogy az életviszonyok mely csoportjaiban szűnik meg végképp a tagállamok jogalkotási szuverenitása, s veszik át ezeket a hatásköröket uniós szervek. Bár az itt felvetett kérdésekre várható válaszok ma még nem láthatók részleteikben, a jövő tendenciája már ma is kirajzolódik. Az Európai Unió négy alapvető elve, ún. "szabadsága" - az emberek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások korlátlan, határok nélküli szabad áramlása az Európai Unión belül - minden bizonnyal a tagállamok jogi előírásainak egyre nagyobb területekre kiterjedő egységesítését, a nemzeti jogi korlátok minél szélesebb körű lebontását kívánja, és fogja eredményezni. Mindezekből pedig szükségszerűen következik a tagállamok jogalkotási szuverenitásának csökkenése a magánjogi életviszonyok rendezésének körében is.

A részletek mellett nem láthatók ma még pontosan az eszközök sem, amelyek a jogalkotási szuverenitás súlypontját a tagállamok jogalkotó szerveitől az Unió szerveihez helyezik át. Bizonyosra vehető mégis, hogy a mai eszközök köre, elsősorban az irányelv-jogalkotás, belátható időn belül meghaladottá válik. Ez a módszer ugyanis közvetett, nehézkes és emellett nem is vezet teljes jogegységesítéshez. Könnyen elképzelhető ezért, hogy néhány évtizeden belül az Európai Unió maga fog magánjogi törvénykönyvet alkotni, ha nem is a magánjogilag szabályozott valamennyi életviszonyra kiterjedően, de jelentős területeken. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a vagyonjog világában közös európai kódex fogja felváltani a tagállamok mai törvénykönyveinek szabályait.

Epilógus

2004-ben minden bizonnyal csak a legbeavatottabbak lesznek tudatában annak, hogy uniós jogalkotási ambíciók bárányfelhői árnyékolják a Code civil kétszázadik születésnapi ünnepségeit. Ma ugyanakkor az látszik valószínűnek, hogy a háromszázadik születésnap már nem fogja mai intakt formájában találni az öreg kontinens legnagyszerűbb magánjogi kódexét. Az emberi alkotó szellemnek ez a kiemelkedő terméke, amelyről egy költő, Paul Valéry mondta, hogy az "a francia irodalom legnagyszerűbb könyve", száz év múlva valószínűleg történelmi relikviává válik. S sorsában osztozni fognak a többi magánjogi törvénykönyvek, köztük a most készülő új magyar kódex is. Egyik szemünk sír, a másik nevet; bízzunk benne, hogy nevető szemünknek lesz igaza.