Egy-egy betanult koreográfiára hetente mennyit gyakoroltok? (Neophyter)
- A félórás műsort egyszer kellett összerakni, akkor majdnem négy hónapot dolgoztunk rajta minden nap, ma már, ha álmunkból felkeltenek is tudjuk a koreográfiákat, így a mindennapos gyakorlásra nincs szükség. de valamit mindig kitalálunk, hogy ne unatkozzunk.
Szilvi, nem nehéz hosszú bőrkabátban táncolni a színpadon? (orsipka)
- Eleinte akadályokba ütközött, meg kellett szoknom, engem már nem zavar, a fiúkat annál inkább.
Tomi, nem zavar hogy Szilvi magasabb nálad? (pumaaa)
- Nem, már megszoktam, ezt a Dalnokok Ligájá-ban is megkaptam a zsűritől, a koreográfiák is úgy vannak elkészítve, hogy ezt a szintkülönbséget kiküszöböljük - egyébként Szilvi nagymamája mondta jól, nem lenne igazi a NOX, ha magasabb lennék nála.
Hányféleképpen tudtok táncolni? (Neophyter)
- Ahogy a Dalnokok Ligájá-nak zsűrije mondta, kétszemélyes táncszínház vagyunk, igyekszünk minden stílusban helytállni, ha arra van szükség.
Szilvi, te konkrétan hányféle táncot ismersz? (Neophyter)
- Nehéz a válasz, hiszen néptáncolni is tanultam valamint évekig versenytáncoltam.
Melyik néptánc együttesben tanultatok? (Sztankovics)
Tomi: Szolnokon a Tisza Táncegyüttesben, Budapesten pedig a BM Duna Művészegyüttesben tanultam.
Nem gondolkodtok a csapat bővítéséről? (orsipka)
- Nem, mivel összeforrott csapat vagyunk, mondhatni egy kis család és úgy gondoljuk ez így jó.
Miért szállt ki a csapatból annak idején a Hip Hop Boys-os srác? (orsipka)
- Úgy gondolta, szóló karrierbe kezd, vagy talán nem érezte jól magát köztünk...
Szilvi, nagyon komoly lánynak tűnsz a válaszaidból ítélve. Milyen csillagjegyben születtél? Amúgy hiszel ebben? (voltjobb71)
- Szűz jegyében születtem, bár egyik tulajdonság sem illik rám, amit általában a szüzekre mondanak, nem nagyon hiszek benne, az egyetlen misztikus dolog, amiben hiszek, a sorsszerűség.