Milyen ötlet vagy elképzelés alapján lett ez a sportcsarnok alakja, volt-e más elképzelés, ami talán vitákat váltott ki? (MSmith)
- Több változat készült az Arénára, egy úgynevezett építészeti véleményezőbizottság kísérte figyelemmel a tervezés fázisát, ebben a bizottságban építészek mellett olyan művészek is helyet kaptak, akik már sok teltházas rendezvényt tudtak a korábbi csarnokban biztosítani. Tagjai voltak sportolók, sporttal foglalkozó szakemberek és más műszaki szakemberek is. Az épület és környezet kialakítása egy metafora szerint készült, ennek a metaforának a szereplője egy folyami kő volt, és néhány üvegkristály.
Mi a véleménye az egyik hetilap Sportaréna-riportjának ciméről, amely úgy hangzott: "A földönkívüliek első támaszpontja Közép-Európában"? (Nintendo)
- Ez a cím csak arra utal, hogy az épület formája minden látogatónak a fantáziáját megmozgatja, amit egy nagyon jó jelnek tartok. A legnagyobb hiba egy ilyen fontos középület esetében talán az lenne, ha érdektelen lenne. Én egyáltalán nem tartom ezt bántónak, számos hasonlatot mondtak már nekem az épülettel kapcsolatban, ezek között az ufó is benne volt, ezen kívül volt CD-lejátszó, és sokan ráismertek az eredeti metaforából jövő kő formára.