A smart forfun2 elődje, a forfour modellre épült raliautó 2005-ben az Athéni Autószalonon borzolta a kedélyeket.
A forfun közönségsikerét látva a Mercedes-Benz Hellas kezdeményezésére Stefan Attart görög ralibajnok elképzelései alapján megépítették a forfun második változatát.
A Mercedes offroad-kínálatában keresgélve csakis az Unimog bizonyulhatott megfelelőnek ahhoz, hogy megfelelő terepképességet biztosítson a smartnak.
A kicsi és tömzsi terepjáró-mindeneshez kétségkívül legjobban a fortwo illik, az eredmény pedig a legkérgesebb lelkű autósokból is kihozza a bennük rejtőző gyermeket.
A forfun2 nem csupán az Unimog futóművét örökölte meg, hanem megkapta annak 5675 köbcentis, hathengeres dízelmotorját is, és hozzá 84 lóerőt a gyári smart-dízel 41 lóereje helyett.
A játszósautó 140 cm átmérőjű kerekeket kapott, az autó alja 65 centire van a föld felett, a forfun2 teljes magassága pedig 3,7 méter. Arról nem szól a DaimlerChrysler által kiadott sajtóközlemény, hogy a smart forfun2-ből lesz-e valaha sorozatgyártású modell, de gyanítható, hogy nem. Pedig biztosan szerezne a cég pár új smart-rajongót magának.