Az új S3-as mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, hála az FSI közvetlen benzinbefecskendezéssel és turbófeltöltővel működő, 265 lóerősre pumpált, kétliteres motornak. Ereje a hatfokozatú manuális sebességváltó és a quattro állandó összkerékhajtás közvetítésével jut a 18 colos alumínium keréktárcsákkal szerelt kerekekre. Az S3 új S-sportfutóműve igazán élvezetes vezetést biztosít, az elektromechanikus szervokormány karakterisztikája kifejezetten a sportos menettulajdonságokhoz igazodik.
Természetesen az S3-asról sem maradhatott le a Single Frame hűtőrács, az első lökhárító méretes légbeömlőnyílásokkal kiegészített légterelő idomot kapott, de átdolgozták a küszöbök szoknyáit is. A hátsó lökhárítóban platinaszürke árnyalatú diffúzoros elemet alakítottak ki, bal oldalon pedig az S-modellekre jellemző, kettős ovális kipufogóvég látható. Az autó megjelenését az alumíniumházba foglalt külső visszapillantó tükrök és a karosszéria színére fényezett tetőlégterelő teszi még hangsúlyosabbá.
A belső teret a dinamikus formájú oldalsó tartóelemekkel kialakított sportülések, a tető kívánság szerint fekete vagy ezüstszínű kárpitozása, valamint az S-stílusú számlapokkal és mutatókkal készült műszeregység uralják. A pedálok, a váltógomb és a légbefúvó nyílások alumíniumdíszítést kaptak, a dekorberakások zongorafeketében fénylenek, kívánságra azonban alumínium vagy nyírfaszürke színben is rendelhetők. A vörös-ezüst S3-embléma a bőrbevonatú sportkormányon és a műszeregységen éppúgy feltűnik, mint a sebességváltókar gombján és a küszöbök díszlécén. Az üléskárpitok textil-bőr, kívánságra alcantara-bőr párosítású vagy tiszta bőrkárpitozással kaphatók. A kétárnyalatú bőrbevonatú ülések díszvarrásai az ülés középső részének színével harmonizálnak.
A 18" átmérőjű könnyűfém keréktárcsákra szerelt 225/40 méretű gumiabroncsok gondoskodnak az S3 biztos tapadásáról, a sportbetétekkel szerelt, 17"-os fékek pedig erőteljes lassulást biztosítanak. Érdekesség, hogy a feketére fényezett féknyergek elöl az S3-emblémát hordozzák. Az autó hazai ára 10 698 000 forint.