A silverstone-i bázisú csapat korábban már kijelentette, nyár végéig biztosan döntenek jövő évi felállásukról, mely Coulthard számára rossz hír, hiszen további hónapokat kell várnia, hogy megtudja, mi lesz vele a jövőben.
A veterán pilóta nem titkolja, hogy szívesen maradna a csapatánál a 2007-es idényben, mikor elkészül az Adrian Newey által tervezett RB3-as- mely nyilvánvalóan ütőképesebb lesz, mint az idei modell.
Bár eddig még nem kapott visszajelzést a csapattól, a Monte-Carlói Nagydíjon nyújtott remek szereplését követően, a Red Bull Racing sportigazgatója, Christian Horner elhintette, a jövő évben is szívesen dolgozna a skót versenyzővel.
"Ugyan nyár végéig biztosan nem döntünk jövő évi felállásunkról, teljes mértékben meg vagyok elégedve a munkájával" - mondta Horner a Press Association-nak. "Nagyon jól kijövünk egymással, és ha ez így lesz a jövőben is, akkor miért kellene megszakítanunk a kapcsolatot?"
"Hihetetlenül jó kondícióban van. Ne felejtsük el, hogy Nigel Mansell, és Damon Hill is idősebbek voltak nála, mikor megszerezték első bajnoki címüket a Forma-1-ben. Fantasztikus versenyző, tele van élettel, motiváltabb, mint valaha, így semmi oka nincs arra, hogy a visszavonuláson gondolkozzon."
"Tudjuk, hogy mit jelent a csapat számára David tudása és tapasztalata. Hogy a hétvégén mutatott teljesítménye megváltoztatta volna a véleményünket róla? Nem, hiszen ezelőtt is ismertük a képességeit."
"Ugyan a nyár végéig nem döntünk a 2007-es felállásról, ahogy azt már mondtam, nincs értelme megbolygatni a jól működő dolgokat."