A brazil versenyzőt érte az a megtiszteltetés, hogy ő próbálhatta ki első alkalommal a japán cég jövő évi erőforrását, melyet a Honda már a következő hétvégén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjon használni szeretne, hogy ezzel is előnybe kerüljön a többiekkel szemben.
A csapatoknak legkésőbb a Kínai Nagydíjig kell leadniuk jövő évi hajtóműveiket, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már a 2007-es idénytől befagyasztja a motorfejlesztéseket.
A Honda éppen ebből akar hasznot húzni, hiszen ha már a szezon utolsó versenyein élesben is kipróbálhatja jövő évi motorját, lesz elég ideje arra, hogy azt a leadási határidőig tökéletesíteni tudja, így egy minden tekintetben megbízható és erős egységgel kezdheti meg a 2007-es világbajnokságot.
Barrichello szerdán kezdte meg az új egység tesztelését, melyhez a csapatnak a hírek szerint egy módosított karosszériát kellett készítenie, mert az új V8-as felfogató pontjai illetve geometriája eltér az idei konstrukcióétól.
A brazil versenyző összesen 71 kört tett meg a tegnapi nap folyamán Monzában, és a kilencedik helyen végzett. Rubens azonban óvatosan nyilatkozott a tesztnap végén, és elmondta: egyelőre még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az új motor teljesítményéről.
"Ezen a pályán nagyon nehéz megítélni, milyen az új motor teljesítménye" - mondta Barrichello. "Egyelőre nem érzek komolyabb erőkülönbséget, és a karakterisztikája is teljesen hasonló, mint az idei egységé, ám ez egy tipikusan nagy motorerőt igénylő pálya, melyet hosszú egyenesek és kemény lassítók tarkítanak. Más pályákon jobban kijönnének a teljesítmény- és tulajdonságbeli különbségek."
"Még több tesztre van szükségünk ahhoz, hogy érdemben is nyilatkozni tudjunk, de ez nem a legjobb pálya a két motor összehasonlítására."