A világbajnok istálló eddigi fennállása óta még soha nem teljesített ilyen gyengén a Forma-1-ben, mint az idei esztendőben. A BMW tavaly év végi kiválása óta a csapat nem találja önmagát, és bár a szezon elején a Cosworth korai előnyének köszönhetően még fel tudtak mutatni valamit, az elmúlt versenyeken kritikán alul teljesítettek.
A vezetőség éppen ezért úgy döntött, átszervezi a technikai részleget, és új aerodinamikai szakemberekkel, illetve tervezőkkel erősít a jövő évben. Ennek részeként a Renault egykori aerodinamikai vezetője, Jon Tomlinson lesz a Williams aero részlegének vezetője jövő márciustól, akinek munkáját a McLaren egykori aerodinamikai specialistája, Amit Chakraborty fog segíteni.
A csapat új főtervezője az egykori Prodrive designer, Ed Wood lesz, aki mellett a hajdani Jaguar Racing főtervezője, John Russell fog tevékenykedni. Russell az elmúlt három esztendőben az Ausztrál V8 Supercar bajnokságban dolgozott, így nem került ki a motorsport világából.
"Bízunk benne, hogy a technikai személyzet felfrissítése meghozza a várt eredményt" - mondta a csapat névadó társtulajdonosa, Sir Frank Williams az Autosport magazinnak adott interjújában. "Boldog vagyok, hogy a Williams istálló továbbra is vonzó az elismert szakemberek számára. Annak is örülök, hogy a sikerült a legtehetségesebb szakembereket megszereznünk a jövő évre."
A Williams ügyvezető igazgatója, Cris Chapple továbbá elmondta, a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy ismét visszatérjen az élre, ezért is történtek meg a kinevezések, mellyel még koránt sincs vége az átszervezési folyamatnak.