A McLaren 1996 óta nem produkált olyan siralmas idényt, amelyben legalább egy futamgyőzelmet ne könyvelhetett volna el. 2006-ban ez is megtörtént, így érthető, ha a vezetőségnek csak rémálmaiban jön elő az idei év.
A wokingiak éppen ezért mindent megtesznek a felemelkedés érdekében, ennek egyik leglátványosabb jele, hogy szerződtették Fernando Alonsót. A spanyol világbajnok érkezésével a McLaren-Mercedes visszahódítaná a már oly régen látott világbajnoki címeket is.
"Olyan autót fogunk építeni Fernandónak, amivel képes lesz győzelmeket szerezni"- nyilatkozta Ron Dennis. "Alonso a világbajnoki címvédő, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy meg is őrizze azt, hiszen ez óriási dolog lenne."
"Nem a múltból akarunk élni, hiszen úgy nem lehet előre lépni. Nehéz időszak van mögöttünk, de tudjuk mi kell ahhoz, hogy futamokat nyerjünk, hiszen van benne tapasztalatunk"- folytatta a csapatfőnök.
"Az elmúlt évek remekül bizonyították, hogy a pilótákon nagyon sok múlik. Idén a Ferrari kilenc futamgyőzelmet könyvelhetett el, mégis Alonso lett a világbajnok. Mi 2005-ben összesen 10 futamon értünk oda az élre, a végső csatát mégsem mi nyertük meg."
Persze a pilóta személye sem garantálhatja a sikert, ezzel tisztában van Dennis is: "Az autónak is tökéletesen kell működnie, ráadásul Fernandónak még meg kell szoknia az új gépet. Ha egy másik sportágban valaki lecseréli a sporteszközét, akkor is érzékeli a különbséget. A Forma-1-es autók pedig legalább 6500 alkatrészből épülnek fel, így rengeteg apró eltérés van két versenyautó közt."