A Ferrari brazil versenyzője, akinek autója húsz perccel a tréning vége előtt megállt a pályán, összesen 100 kört teljesített, és az élen végzett a mai nap Bahreinben. Massa több mint fél másodperccel múlta felül legközelebbi riválisát, a második helyen befutó Lewis Hamiltont, aki a McLaren új aerodinamikai elemeit tesztelte.
Ahogy a legtöbben, Massa is a különböző aero elemekkel foglalkozott, a brazil sofőr ma próbálhatta ki első alkalommal azt a csomagot, melyet a csapat már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra alkotott. A Ferrari ismét produktív napot zárt Bahreinben, ugyanis Raikkönen a harmadik helyen futott be.
Hamilton egyébként a reggeli tréningen egy kisebb hidraulikus probléma miatt a pálya szélére kényszerült, ám végül 55 kört teljesített, miközben csapattársa, Pedro de la Rosa az ötödik pozícióban végzett az MP4/22-essel. A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso a mai nap nem gördült pályára, a boxból figyelte az eseményeket.
A Renault olasz sofőrje, Giancarlo Fisichella 109 megtett körével a nap legaktívabb résztvevőjének bizonyult. A franciák mindent megtettek annak érdekében, hogy valamelyest minimalizálják hátrányukat, ugyanis Kovalainen tegnapi balesete miatt a szerdai tréning javarészében csak egy autó állt a rendelkezésükre.
A finn pilóta ugyan a délután folyamán pályára gördült az újjáépített R27-essel, mindössze csak 30 kört tudott megtenni. Heikki a régi kasztnival rótta a kilométereket, miután a Melbourne-re szánt aerodinamikai csomagot kedden rendesen összetörte.
A BMW Sauber továbbra is megbízhatósági problémákkal küzd, Robert Kubca alatt ismét megállt két alkalommal az idei versenygép. A mai edzést többször is meg kellett szakítani: David Coulthard a pályán hagyta tanksapkáját, majd Trulli, Button és de la Rosa autója is megállt a pályán.
Trulli csapattársa, Ralf Schumacher a Toyota színeiben ismét visszatért a pályára, miután a tegnapi edzés második felét hátfájdalmakra panaszkodva kihagyta.
A holnapi lesz a holtszezon utolsó tesztnapja.