A McLaren spanyol versenyzője Felipe Massa mellől, az első sorból várhatja majd a holnapi futam rajtját, azonban tisztában van azzal, nem lesz egyszerű versenye.
Alonso azonban hangsúlyozta, hogy a Ferrari hosszú etapokon nyújtott teljesítménye valószínűleg előnyt jelenthet majd az olaszok számára a versenyen, azonban mindenképpen optimistán várja a futamot, mert úgy érzi, sokat fejlődtek az elmúlt hetekben.
"Majd meglátjuk. Úgy gondolom, hogy a realitás talaján kell maradnunk, és be kell ismernünk, hogy a Ferrari a hosszú etapokon valószínűleg jobb nálunk, és egyenletesebb teljesítményre lesz majd képes a versenyen" - mondta Alonso az időmérő után. "Azonban rengeteget fejlődtünk az elmúlt héten, és már most kijelenthetjük, hogy jobbak vagyunk, mint három héttel ezelőtt Melbourne-ben. Véleményem szerint sokkal keményebb lesz a küzdelem az élen, mint a szezonnyitón Ausztráliában."
"Száz százalékot nyújtottunk a mai nap, és természetesen holnap is a maximumot adjuk. Minden rendben lesz. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, közelebb kerültünk a Ferrarihoz, szóval minden a lehető legjobb irányba halad" - folytatta Alonso, aki burkoltan de elárulta, bízik benne, hogy problémái lesznek a Ferrarinak.
"Úgy gondolom, bárkinek lehetnek problémái a holnapi versenyen, hiszen nem lesz egyszerű a futam. Hosszú lesz a küzdelem. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legközelebb legyünk a Ferrarikhoz, komoly nyomást gyakoroljunk rájuk, és ha valami lesz velük, mi ugrásra készek legyünk."