Az idei szezon első két futamán meglehetősen stabil teljesítményt nyújtó Williams versenyzői ezúttal nem tudtak javítani rajtpozíciójukon, így egyikőjük sem tudott pontot adni ajándékba a 65. születésnapját hétfőn ünneplő csapatfőnöknek, Sir Frank Williamsnek.
"Nem volt jó verseny ez a mai"- kezdte Rosberg. "Egész hétvégén bajom volt a fékekkel, amiknek ezen a pályán különösen nagy jelentőségük volt. Így hihetetlenül nehéz volt előzni, mindig lesodródtam az ideális ívről, ahol porosak lettek a gumijaim, így veszítettem a tapadásból is."
"Meglepő volt, hogy az abroncsok nagyon nehezen nyerték vissza optimális állapotukat, majd másfél kör kellett ehhez. Sokan voltak előttem, sok volt a hiba is, így nem tudtam magam előrébb verekedni."
"Most több mint három hetünk van a következő futamig. Ezalatt az idő alatt keményen kell dolgoznunk, hogy ismét visszakerüljünk a középmezőny élére, ahol Malajziában is voltunk. Néhány tizedmásodpercet gyorsulnunk kell, hogy ismét harcolhassunk majd a pontokért"- fejezte be Rosberg.
Alexander Wurz idén még nem tudott pontot szerezni: "Főként a túlkormányozottsággal küszködtem, így nehéz volt megfogni az autó elejét, emiatt pedig lassabb voltam. Pedig az autó sebessége és a taktika is rendben volt, de nem tudtam előzni, mert a kanyarokban gyakran megcsúsztam, amivel sok időt vesztettem. Kár érte, mert abban reménykedtem, hogy ma végre pontot szerezhetek"- fejezte be csalódottan Wurz.