A BMW Sauber új első légterelőt is bevetett a pénteki edzéseken, ám ezt a versenyen még nem használja majd a csapat, mivel az alkatrész további tesztekre szorul.
Nick Heidfeld délután a nyolcadik leggyorsabb köridőt produkálta: "Mindkét edzés nagyon fontos volt számomra a mai napon. A múlt héten ugyan teszteltünk itt, de akkor egyszerűen nem tudtam összevetni a gumikeverékeket, hiszen akkor többnyire vizes pályán körözhettünk."
"Ma viszont minden rendben volt, és az új első szárny is remekül bevált"- folytatta a harmincadik születésnapját csütörtökön ünneplő német. "Úgy gondolom, a mai eredményeink nem tükrözik hűen, hogy valójában mennyire vagyunk versenyképesek."
"Az átépített szakasz körről-körre változott, hiszen ott még nagyon új az aszfalt. Ez egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, de örülök a módosításnak, mert így sokkal biztonságosabb lett a pálya"- fejezte be Heidfeld.
Robert Kubica délután csak a 11. helyet szerezet meg, de csapattársához hasonlóan ezzel a lengyel sem foglalkozott: "Most mások voltak a körülmények, mint amikor a múlt héten itt gyakoroltunk. Az autó egyensúlya kicsit más volt ma, mint néhány napja és túlkormányozottsággal is küzdöttem. Az adatokat kielemezve azonban egészen biztosan megtaláljuk a jó egyensúlyt a holnapi napra."
"Az új első légterelőt délelőtt használtuk először, majd a második edzésen is mentünk vele néhány kört. Valamivel jobb volt tőle az autó, de még többet kell tesztelnünk vele, hogy bevethessük téthelyzetben is"- értékelt Kubica.