Nagyobb önállóság az egyetemeknek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:


Új rendtartás az iskolában


Rajnai Rudolf elvtárs, az Oktatásügyi Minisztérium főosztályvezetője a következőket mondotta a Szabad Nép munkatársának az oktatási munka egyszerűsítéséről:


Az Oktatásügyi Minisztérium igyekszik felhasználni a nyári tanítási szünetet és az igazgatás egyszerűsítését szolgáló intézkedések jelentős részét ez alatt az idő alatt valósítja meg. Azt szeretnénk, ha az új tanév már egyszerűbb és gyorsabb oktatásügyi igazgatással indulna.


Az oktatásügy munkásai - pedagógusok, tanácsi és egyetemi dolgozók, sőt a szülők is - számos javaslatot juttattak el már eddig is a minisztérium egyszerűsítési bizottságához. Igen értékes javaslatot kaptunk például az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemről. Szerintük helyes lenne, ha valamennyi személyi jellegű ügy - kinevezés, rendkívüli szabadság stb. - a rektor hatáskörébe tartoznék.


Az iskolák javaslatainak felhasználásával, a gyakorló pedagógusok tapasztalatainak figyelembevételével a minisztérium kidolgozta az új rendtartást, mely a gimnáziumokban és az általános iskolákban július 1-én már életbe is lépett. A rendtartás intézkedései jelentősen növelik az iskolák igazgatóinak hatáskörét a tanulmányi irányításban és a szervezeti kérdések megoldásában: a jövőben nem kell mindenért a tanácshoz fordulniuk. A középiskolai felvételi ügyek teljesen a középiskola hatáskörébe kerültek, ezzel a tanácsszervek jelentős tehertől szabadultak meg. A rendtartás pontosan rögzíti a tantestület határozathozatali és tanácsadói jogkörét. A diákotthonokkal kapcsolatban is nagyobb felelősséget ró az igazgatóra, ily módon megszilárdulhat a diákotthon és az iskolai munka egysége.


Eddig az iskolai és egyetemi nyilvántartási rendszer nehezen áttekinthető, bonyolult volt. Az általános és középiskolákban ezért új törzskönyveket vezettünk be, amelyek egyszerű áttekinthető módon csak a legszükségesebb adatokat tartalmazzák. Július 1-től egyetemeinken is nyilvántartási rendszert léptettünk életbe, ezzel jelentősen egyszerűsítettük az egyetemi hallgatók beiratkozásával kapcsolatos tennivalókat, csökkentettük a hallgatók által kitöltendő nyomtatványok számát.


Az a célunk, hogy az irányítást közelebb vigyük az iskolákhoz, nagyobb önállóságot biztosítsunk a tanácsi és az egyetemi szerveknek. A pedagógusok soron kívüli előléptetésének jogát például az 1955. szeptember 1-i bérrendezési rendelet a minisztériumra bízta. Most a soron kívüli előléptetés jogát a megyei tanácsok oktatási osztályinak adtuk át.

Az ötvenes években az oktatás szervezeti átalakulását a mennyiségi mutatók gyors emelkedése kísérte. Az 1953-54-es tanévben a háború előttinek több mint kétszeresére, 121.000 főre emelkedett a középiskolai tanulók létszáma. A felsőfokú tanulmányaikat megkezdők száma, 1949 és 1951 között több mint kétszeresére nőtt, majd 1955-re lényegében az 1949. évi szintre csökkent. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóinak létszáma 1950-1951-es tanévben 31 852 fő volt, 1954-1955-ben 33 617 fő volt.


A minisztérium biztosítani akarja az egyetemi vezetők és oktatók rendszeres, tervező részvételét a felsőoktatási érintő minden fontos kérdés megoldásában. Ezért a közeljövőben megalakítjuk a "Felsőoktatási Intézmények Vezetőinek Tanácsát", amely az általános érvényű egyetemi oktatási, nevelési, módszertani és szervezeti feladatokat vitatja meg, s véleményezi. Az egyes tudományágak speciális oktatási és nevelési feladatainak megoldásában úgynevezett szakbizottságok segítik a minisztérium munkáját. Ezekben a bizottságokban széleskörűen érvényre jutnak az egyetemi oktatók tapasztalatai.


Az új tanévben egyszerűsítjük az iskolák és egyetemek gazdálkodási munkáját is. Elsősorban az iskolai igazgatók hatáskörét növeljük, hogy gazdasági kérdésekben is nagyobb önállósággal intézkedhessenek. Pénzügyi rendszerünk egyszerűbbé tételére azt tervezzük, hogy egyetemeinken csökkentjük a költségvetési rovatokat, a költségvetési beszámoló jelentések számát. Egyszerűsítjük a létszám és béralap gazdálkodást is. Ezen terveink megvalósításához szeretnénk elnyerni a Pénzügyminisztérium egyetértését.


Azon munkálkodunk, hogy a már benyújtott és az egyre sűrűbben érkező javaslatokat figyelembe véve, olyan oktatásügyi igazgatást alakítsunk ki, amely mind hatékonyabban segíti az iskolában és egyetemeinken folyó munkát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!