Úgy tűnik, hogy az amerikai emberek is kezdenek rájönni, hogy valami nem stimmel az Egyesült Államok szerepvállalásával az orosz-ukrán háborúval. Legalábbis erre enged következtetni egy friss felmérés, amelyet az Associated Press és NORC nevű közvélemény-kutató cég készített.
A felmérésből kiderül, hogy
az amerikai lakosság mindössze 19 százaléka bízik „nagymértékben” Joe Biden amerikai elnök képességében, hogy kezelni tudja az ukrajnai konfliktust.
Az adatok szerint 37 százalék úgy véli, hogy csak „némileg” jó az irány, 43 százalék pedig „alig” bízik az elnökben.
A felmérésből az is kiderült, hogy csak 42 százalék helyesli, azt ahogyan Biden az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát kezeli, míg 54 százalék nem helyesli.
A megkérdezettek több mint negyede szerint az Egyesült Államoknak nem kellene semmilyen szerepet játszania a háborúban, további 49 százalék szerint az USA-nak csak kisebb szerepet kellene vállalnia.
Mindössze 26 százalék gondolja úgy, hogy az Egyesült Államoknak jelentős szerepet kellene vállalnia a konfliktusban.