Schuster Lóránt: A régi, jó elvtársak szemét már a rovarirtó neve is csípte

Schuster Lóránt évtizedekkel korábban megérezte az új idők szavát, és női ruhában lépett fel egy koncerten. Igaz, elmondása szerint a kilencvenes évek elején még „jó nő" volt. Az idén 50 éves P. Mobil frontemberétől azt is megtudta a 888, hogy a régi, jó elvtársak szemét miért csípte a rovarirtó szer, és miért nincs kötelességtudóan elájulva a Pride-tól. Büszke arra, hogy soha, senki nem darálta be, és ugyan nem kényeztette bandáját a média, mégis több, mint fél évszázada ott vannak a hazai rock frontvonalában.

Jánosy Károly: Ahhoz képest, hogy soha sem voltál – és együttesed, a P. Mobil sem – a sajtó kedvence, viszonylag sokat lehetett hallani rólatok a közelmúltban. Csupán a banda ötvenedik születésnapjának, az április végi jubileumi koncertnek köszönhető a korábbiakhoz képest megnövekedett figyelem?

Schuster Lóránt: A fél évszázad azért már valami, a felvezetés is előre vetítette, hogy elég nagy durranás lesz a Budapest Sportarénában tartandó koncert. Ráadásul, a város tele volt kisebb, nagyobb plakátokkal, szórólapokkal, mi is mindent megtettünk a hírverés érdekében, szóval némi túlzással élve, a csapból is P. Mobil folyt. Az azonban elég árulkodó, hogy a roppant sikeres buli után két betűt nem szenteltek annak, hogy milyen jó volt a koncert. Más bandák, előadók esetében mindegy, mit és hogyan csinálnak, szétcsócsálják a rendezvényt, napokig ébren tartják a nem különösebben megérdemelt figyelmet. Mi persze, azért csináljuk, mert szeretjük, a többi meg nem igazán érdekel. A média pedig, nos..., erre inkább nem mondok semmit.

Jánosy Károly: Valamiféle summázat volt a koncert vagy inkább egyfajta ünnepi műsorral köszöntöttétek a rajongókat?

Schuster Lóránt: Egy kis kiegészítést szeretnék tenni az ötven évvel kapcsolatban, mert kevesen figyeltek fel arra, hogy tulajdonképpen többről van szó, mert a P. Mobil előtt az akkoriban használatos rovarirtó szer, a Gesarol nevét viseltük négy, sőt, előtte Housebirds néven is játszottunk két évig.

Schuster Lóránt Fotó: Csanádi Márton - Origo

Jánosy Károly: A rovarirtó nem volt elég szalonképes a rajongóknak?

Schuster Lóránt: Nekik aztán semmi bajuk nem volt a Gesarollal, ám a fontos elvtársaknak nem igazán tetszett. Behívattak és közölték, príma választás a Gesarol, hiszen a Népszabadságtól a Ludas Matyiig mindenki erről ír, de sürgősen válasszunk magunknak másik nevet. Szóval a banda, amit viszek, minimum 50, de inkább 56 éves múltra tekint vissza, és túlzás nélkül állíthatom, jól sikerült a születésnapi Aréna parti. Olyannyira, hogy a majd' két és fél órás, április 30-ai koncertről hetvenöt perces tévéfilm készül.

Jánosy Károly: Akkor valamelyest mégiscsak ragyog rátok a média „napsugara", vagy csak arról van szó, hogy sem kiköpni, sem lenyelni nem lehet ezt a fél évszázadot?

Schuster Lóránt: Maradjunk annyiban, hogy nem szoktam a dicsőségben „sütkérezni", akkor sem ha van rá lehetőség, „ragyogásról" pedig végképp nem beszélhetünk. Mindössze azt hiányolom, hogy rólunk sokszor akkor sem adnak hírt, ha tényleg lenne miről, vagy az elvárhatónál más szinten, éppen csak egy rövid hírecske erejéig. Megjegyzem, már 1973-ban, az első diósgyőri popfesztiválon felléptünk, de akkor sem kényeztettek el dicsérő cikkek tucatjaival. Most 2023-ban is ott voltunk Diósgyőrben, mi több, a P. Mobil volt az egyik fő attrakció, hiába próbáltak leírni minket az elmúlt évtizedekben. Persze, jobb a közönség szeretetében lubickolni, mint a hivatalosságoknak megfelelni, a fő csapásirány változásaihoz alkalmazkodni. Jól passzol a fentiekhez a Rolling gitárosának, Keith Richardsnak a mondata: „Egy időben az a veszély fenyegetett minket, hogy tiszteletreméltóvá válunk" – bennünket aligha fenyeget ilyesmi.

Jánosy Károly: Talán azért nem, vagy csak ritkán írnak rólatok, mert „rovott múltúak" vagytok, a P. Mobilnak és Schuster Lórántnak nem igazán sikerült a beolvadás?

Schuster Lóránt: Tényleg sok van a rovásunkon, számtalan koncert, lemez és nóta. Ezt vállalom, de miért kellene megváltoznom? Nem is értem azt a sok bandát, amelyik rockzenekari eszközökkel próbálja rockként eladni a számait, miközben a szövegei táncdalfesztiváli hadovából állnak össze. A P. Mobil valódi rockbanda volt és az is marad. A tévében, rádióban többet látni, hallani a megújult, alsóbüzgönyi nyilvános vizelde átadásáról, mint a P. Mobilról. A hazai zenére specializálódott Petőfi rádióban sem férünk be, hat év alatt talán egyszer – hajnali háromkor – játszották egy számunkat. Ezzel kényeztetnek bennünket.

Schuster Lóránt Fotó: Csanádi Márton - Origo

Jánosy Károly: Azért manapság már nem olyan rossz a helyzet, hiszen a online letöltések, közösségi oldalak, videómegosztó felületek segítségével el lehet érni a közönséget.

Schuster Lóránt: Hála istennek! A jól működő YouTube csatornánk mellett tizennégy Facebook oldal foglalkozik a P. Mobillal. A közönségünk rendszeresen nézi az oldalakat, a rádió és tv már jóval kevesebbet számít, ha felteszek egy új anyagot, lehet, hogy egymillió embert érek el vele. Azt persze, nem lehet előre kiszámítani, mi lesz a Facebookkal, ezért, ha valaki rákattint bármelyik Facebook oldalunkra, egyből jön a P. Mobil oldal, nincs letörlés, feltörés. Persze, aligha ezért nem férünk közel a mézes bödönhöz, pedig néhány hete Győrben telt házas koncertünk volt és a diósgyőri popfesztiválon is kiderült, kire kíváncsi a közönség. Sajnálom azokat az előadókat, akik tényleg elhiszik magukról, hogy kurva jók, és sokuk úgy jár-kel, mintha Elvis Presley reinkarnációja lenne. A közönség nem is igazán szereti ezeket, az első néhány száz ott csápol a színpadnál, a többi hatezer meg kimegy a büfébe.

Jánosy Károly: A jubileum kapcsán sok régi koncertkép bukkant fel, az egyik, jó harminc éves felvételen női ruhában szerepelsz. Te már akkor megértetted a genderidők szavát?

Schuster Lóránt: Igen, évtizedekkel megelőztem a koromat. Egyébként az „Asszonyt akarok" című számunkhoz kértem kölcsön a feleségem ruháit, abban akartam hergelni a közönséget. (Akkoriban még jó nő voltam.) Nem a ruha, inkább a cipő okozott problémát, mert a menő cipőkészítő mester – az éjszakai életben aktív hölgyek is dolgozott – a bokapántos tűsarkút 46-os kaptafa híján nem tudta volna a koncert kezdetéig elkészíteni. Nosza, elmenetem a kaptafáshoz, aki ötszáz forintért három hét alatt csinálta volna meg, háromezerért azonban egy nap alatt kész lett. Természetesen a 12 centi magas tűsarkúban rendesen botladoztam, eleinte asztalba, székbe, szekrénybe kapaszkodva imbolyogtam, de aztán megtanultam, és a színpadon is tűrhetően mozogtam nyakigláb, bajuszos nőként. A nevezetes cipő azóta a nyitragerencséri P. Mobil múzeum állandó darabja.

Jánosy Károly: Manapság vagy megdicsérnek a genderügyi állásfoglalás miatt, vagy pocskondiáznak, hogy gúnyt űzöl a témából. Akkoriban mennyire számított megbotránkoztatónak a férfi női ruhában?

Schuster Lóránt: Ez csak a show része volt, bár talán régen is nyomták, hogy a Schuster biztosan meleg és így hozza a világ tudomására. Ez olyan, mint amikor gyerekkorunkban elhittük, hogy a főhőst tényleg lelőtték vagy éppen túlélte a katasztrófát. A felnőttek egy része most is minden elhisz, s persze rá is fázik rendesen. Engem nem érdekelnek a pálya széléről bekiabálók, azt csinálok, amit akarok, mostanában ezzel a bevezetővel nyitottam egy koncerten: gyerekek, ötven évig titkoltuk, nehogy hátrány érje a zenekart, de most már bevalljuk: a minden tagunk rendszeres nemi életet él – nőkkel.

Jánosy Károly: Nem lesz ebből bajod, elvégre mégiscsak Pride hónap van?

Schuster Lóránt: Nekem semmi bajom nincs más nemi indentitásával, és ahhoz sincs közöm, hogy ki, mikor és milyen pártra szavaz, férfit, nőt vagy kutyát szeret, jár templomba, s ha igen, melyikbe, ez mind magánügy. De azzal messze nem értek egyet, hogy a szabadság legmagasabb fokát jelzi, ha a nemi szervünket mutogatva, lóbálva vonulgathatunk, a közönség kötelességtudó ovációja közepette. Nem véletlen, hogy vannak – nem is kevesen – olyan homoszexuálisok, leszbikusok, akik távol maradnak a vonulástól. Némileg hasonló az ún. Nemzeti Vágta ehhez, éveken keresztül a Hősök terén rendezték, és soha nem értettem, hogy azok, akik szeretik a lovakat, hogyan mehetnek bele a lovakra és lovasra egyaránt veszélyes vágtázásba. Nem beszélve arról, hogy milliókért viszik oda, majd távolítják el a sok-sok tonnányi homokot. Most végre rájöttek, nem oda való, és vidéki pályán rendezik az eseményt. Jobb később, mint soha.

Jánosy Károly: Nem is olyan régen azt mondtad, hogy a Fidesz az oktatás és a kultúra területén a lovak közé dobta a gyeplőt, átengedte a területet az ellenzéknek. Ennek nem mond ellent, hogy a kormány megszerezte az ellenőrzést a SZFE vagy éppen most a Libri kiadó felett?

Schuster Lóránt: A Fidesz azért elég régen kint van a „piacon", s elég furcsa, hogy miközben ilyen, olyan díjjal kitünteti legmegátalkodottabb ellenfeleit, azok zsebre vágják a díjat – és az ezzel járó pénzt –, majd habzó szájjal kimennek tüntetni az adományozók ellen. Én meg azt mondom, nem kellett volna kitüntetni őket, vagy jobban tennék, ha otthon, a négy fal között duzzognának, és nem a kormány pénzével a zsebükben játszanák a forradalmárt, szóval felesleges pénzkidobás a túloldalon álló „szabadságharcosokra" költeni. Kész röhej, hogy amikor Dörner Györgyöt kinevezték az Újszínház élére, némi túlzással, még az amerikai elnök is felszólalt ellene. Azokra kell építeni, akik – csakúgy, mint '56-ban – szabad és független Magyarországot akarnak. Sokszor idézem az amerikai David C. Korten írót, globalizmus ellenes politikust, aki szerint egy ország csak úgy tudja megtartani vagy visszaszerezni szuverenitását, ha megvédi a tudomány és saját kultúrája bástyáit. Ez elodázhatatlan feladat, mert a baloldalra nem lehet bízni semmit, persze, értem, hogy mit szeretnének, de az egyáltalán nem a mi érdekünk.

Jánosy Károly: Talán ezért számít legtöbbször a balról érkező vélemény megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásnak.

Schuster Lóránt: Nem sokszor, hanem mindig. Aki más álláspontra helyezkedik az természetesen náci, fasiszta, soviniszta vagy antiszemita. A meleg szó mostanában nem igazán szalonképes, de azt is rásütnék a fősodortól eltérő vélemények megfogalmazóira. Az idült marxisták többsége már régóta professzor a legnagyobb amerikai egyetemeken, és a katedráról osztja az észt. Sajnos, az emberek többsége nem néz a dolgok mögé, nem érdekli a történések mozgatórugói, s ez nagyon veszélyes. Ezért inkább annak próbálok örülni, hogy soha, egyetlen rendszer sem darált be, – a bandával együtt meg is ittam a levét ennek – és ötven év után is a felszínen vagyunk.