Így alakul a kötődés és érzelmi biztonság a szülői bánásmód hatására

Konfliktus és stressz a családon belül: Hogyan hat mindez az érzelmi biztonságra és a kötődés minőségére?

Ha meg akarjuk érteni a kötődés kialakulását, annak jelentőségét a családon belül, érdemes az alapoknál kezdenünk. Bowlby szerint a kötődés nem más, mint „két ember közötti pszichológiai kapcsolat”. A kötődés egy alapvetően ösztönalapú viselkedéses mintázat, aminek biológiai funkciói vannak - a funkciók értelme pedig a biztonság és a védelem biztosítása. Bowlby kötődéselméletének magját képezi az a megállapítás is, hogy a kötődés egyrészt egy ragaszkodás kialakulása, ami valamilyen szükséglet kielégítéséhez kötött, de másrészt a közelség keresésének és fenntartásának igénye is egy másik személlyel – aki leggyakrabban nem más, mint az anya. 

Bowlby elméletében úgy értelmezte a kötődést, mint 

egy szabályozórendszert, ami összeköti az anyát és gyermekét. 

Azzal, hogy az anya folyamatosan reagál a gyerekére és interakciók vannak köztük, belső munkamodellek alakulnak ki a gyermekben, amelyekben megjelenik az anyáról (vagy elsődleges gondozóról) az a kép, hogy az mennyire hozzáférhető. Ezeknek a munkamodelleknek fontos szerepe van a kötődés megszilárdulásában: ha ezek már megszilárdultak, akkor egy olyan eseteben, ha az elsődleges gondozó valamilyen oknál fogva nem tudna úgy reagálni a gyerekre, mint ahogy az a munkamodell szerint „bevésődött”, az nem írja felül a szilárd, kialakult képet a gondozó hozzáférhetőségéről (Carver és Scheier, 1998).

A kötődés „jelenségét” továbbra is egy intim kötelékként írják le a kutatók, ami a gyerek és a gondozó között jön létre, de például Mercer (2011) kutatásaiban megállapította, hogy 

ilyen jellegű mély kötődések bármilyen olyan személlyel kialakulhatnak, aki tartós kapcsolatot létesít a gyerekkel, ennek tehát nem kell szükségszerűen az anyának lennie.

Ezek a kutatási eredmények azért is nagyon fontosak, mert a társadalmi-kulturális változások az új családtípusok megjelenésének is lehetőséget adtak az elmúlt évtizedek során: ez az eredmény pedig egyértelműen tudja cáfolni az olyan tévedéseket, mint például, hogy a gyerek ne kötődne örökbefogadó vagy nevelőszüleihez annyira, mint a vérszerinti szülőkhöz. 

Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei összhangban vannak azt illetően, hogy a gyermekek érzelmi biztonságára és a szüleikhez való kötődés minőségére nem a családtípus önmagában van hatással, hanem a konfliktusok mennyisége: ez azt jelenti, hogy egy válás után mozaikcsaládban felnövő gyermek szüleihez és azok új házastársaihoz való kötődése is lehet erős, miközben érzelmi biztonsága megtartott, abban az esetben, ha a válás során keletkezett konfliktusnak ő maga nem volt kitéve, illetve, ha a szülei partnerváltásaiba nem volt bevonva. Bármilyen típusú családban viszont, ha a gyerek magas konfliktusnak volt kitéve, az növelte a pszichológiai szorongást, ami pedig befolyásolta a gyermek biztonságérzetét (Harold et al., 2004).

A konfliktusok terén pedig nem kell ajtócsapkodós-drámai jelenetekre gondolni: a nem nyílt, csak rejtett konfliktusok éppúgy kihatottak a családtagokra és akadályozták a gyermek alkalmazkodási és stresszel való megküzdési képességeit, egyben negatív hatással voltak érzelmi fejlődésére. (Finger et al., 2009).