VII. A Mária Valéria-híd
A rendszerváltás után végre az érdeklődés központjába került a Duna egyetlen csonkán maradt hídja is. A második világháború végén a híd felszerkezete a három belső mezőben tönkrement, megmaradtak a mederpillérek, a hídfők és a két szélső, 83,5 m fesztávolságú mező felszerkezete a Duna két partján.
Egy ilyen, két országot összekötő nagyméretű híd esetében nehéz a csonka híd további sorsáról dönteni. A jövőbe kellett látni; a műszaki szempontokon kívül a politikai, gazdasági és hagyományőrző szempontokat, valamint a híd kivételes helyét - az esztergomi bazilika közelségét - is figyelembe kellett venni.
1990-ben szlovák felkérésre elvégeztem egy átfogó diagnosztikai vizsgálatot. A híd megmaradt részeinek műszaki állapotát felmérve az alábbi következtetéseket vontuk le.
1995-ben végre döntés született róla, hogy a híd eredeti alakjában épüljön meg, új technológiával, felhasználva az eredeti híd megmaradt részeit.
1999-ben a budapesti Pont-terv és a pozsonyi Dopravoprojekt közös tenderben dokumentációt dolgozott ki a híd felújítására (45. ábra). Ennek értelmében a fő műtárgy öt nyílású acélszerkezetű híd, amelynek támaszközei 83,5+102,0+119,0+102,0+83,5 m nagyságúak. A híd felújításának tervezése során figyelembe vettük az 1895-ben épült eredeti szerkezet felhasználását a szélső nyílásokban szükséges módosításokkal (46. ábra). Az eredeti híd stílusának megőrzése érdekében a tartók gerinclemezében a kivágások olyan alakúak, hogy rácsos tartó benyomását keltsék (47. ábra). A kiszélesített járdák szerkezete alakjában hűen követi az eredeti megoldást.
A három középső nyílásra az eredeti híddal megegyező alakú új szerkezetet terveztünk. A szélső mezőkben az eredeti szerkezetből a főtartókat, a felső és alsó szélrácsokat és a harántmerevítők felső részeit használtuk fel.
2001 őszén végre elkészült a felújított Duna-híd, amely nemcsak a két partot kötötte össze, de a két ország népét is közelebb hozta egymáshoz.