Az ágazat humánerőforrásáról feltárt kép nem megnyugtató, hiszen az egészségügyi dolgozók egyharmada a szakképzettség megszerzésétől számított öt éven belül elhagyja az ágazatot, írja a Világgazdaság.
Az Egészségügyi Minisztérium humánerőforrás-fejlesztéséről szóló tájékoztatóján kiderült, hogy több mint 2400 orvos hiányzik az ellátórendszerből, s tetézi a gondot, hogy amíg a fővárosban átlagosan 82 doktor jut 10 ezer lakosra, Észak-Magyarországon csupán 25. Az is riasztó, hogy a doktorok között jelentős a nyugdíjkorhatáron túl és annak közelében dolgozó, a fiatalok egy része pedig a külföldi munkavállaláson gondolkodik. A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint a frissen végzett orvosok többsége havi 150-200 ezer forint nettó jövedelem esetén nem menne el az országból.
A szakdolgozói létszám is foghíjas, s egyenlőtlen a lakosságra vetített arány. A fővárosban és Baranya megyében jobb a helyzet, ám Bács-Kiskun és Pest megyében kevés a szakdolgozó. A 42,7-es átlagéletkor pedig azt jelzi, hogy a fiatalok körében már nem népszerű az ápolói szakma. Ez utóbbin segíthetne kompetenciájuk bővítése - állítja Kárpáti Zsuzsa képviselő (MSZP), aki szerint bizonyos orvosi feladatok átadásával mindkét dolgozói kör jól járna.
A munkafeltételek javítása mellett egyre sürgetőbb az ügyleti rendszer átalakítása, s a mintegy 30-40 milliárd forint elmaradt ügyeleti díj kifizetése, amely - mivel az egészségügyi ellátás állami feladat - az állam kötelessége - állítja Gógl Árpád képviselő (Fidesz). Ám abban valamennyien egyetértettek, hogy az ágazat létszámhiányát helyileg nem lehet megoldani, sürgősen komplex javaslatot várnak a szaktárcától.