Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-márciusban átlagosan 2 millió 672 ezer volt. A költségvetési szférában 710 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 876 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak 3,4 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 195 800 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 193 300, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 205 000 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,3 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év január-márciusában. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13-ik havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 9,5 százalékkal maradtak el az előző évitől.
Energiaipar, ingatlan: átlagon felüli béremelkedés
Jelentősen felülmúlták az előző év azonos időszaki kifizetéseket az energiaipar (12,0 százalék), az ingatlanügyletek (9,2), az információ és kommunikáció (7,2), valamint az építőipar (6,3) január-márciusi keresetei. A tavaly februári kiemelkedően magas jutalmak kifizetése miatt viszont mintegy 6 százalékkal maradt el attól a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágé.
120 ezer forint a nettó bér
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első három hónapjában átlagosan 4,7 százalékkal haladta meg az előző év január-márciusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,6 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 2,5 százalékkal lett magasabb.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 120 600 forintnak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88 700, a szellemi foglalkozásúaké 153 400 forint volt). A nettó kereset így átlagosan 0,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 3,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 7,3 százalékos csökkenés jelentkezett.