A Hitler elleni merénylet, ami majdnem sikerrel járt

Vágólapra másolva!

Nyolcvan éve, 1944. július 20-án kísérelt meg merényletet Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom vezetője ellen katonák és diplomaták egy csoportja. A Führer csodával határos módon életben maradt, a meghiúsult puccskísérletet véres megtorlás követte.

Origo

Vágólapra másolva!

merénylet Stauffenberg Hitler robbanás

Legfőbb céljuk Hitler likvidálása volt

A második világháborút kirobbantó náci Németország öt év elteltével, 1944 nyarára egyre reménytelenebb helyzetbe került, Hitler egyre több hatalomra tett szert. A keleti fronton a szovjet csapatok megközelítették a német határokat, nyugaton a normandiai partraszállás után a lábukat a szárazföldön megvető angolszász szövetségesek további támadásra készültek. Megkezdődött a német városok bombázása, a Wehrmacht Olaszországban szívós védelemre kényszerült az észak felé nyomuló szövetséges erőkkel szemben.

A küszöbön álló vereség cselekvésre ösztönözte azokat, akik minél kedvezőbb feltételekkel akarták befejezni a háborút, de erre csak akkor nyílhatott esélyük, ha eltávolítják a hatalmához megszállottan ragaszkodó, a tárgyalásokat elutasító Hitlert.

A Führer ellen addig negyvennél több merényletet kíséreltek meg, és egyik sem járt sikerrel.

Stauffenberg és Albrecht Mertz von Quirnheim ezredes: hetente találkozhattak Hitlerrel
Fotó: Wikimedia Commons/Militärarchiv Freiburg

Az összeesküvést főként a katonai vezetés szervezte. Több tábornok (Erwin von Witzleben, Ludwig von Beck, Friedrich Olbricht) már 1938 szeptemberétől terveket szőtt Hitler megbuktatására, csoportjukkal polgári politikusok is tartottak, mint Carl Goerdeler, Lipcse egykori főpolgármestere. Az első háborús évek sikerei, a területi nyereségek azonban egy időre elodázták Hitler eltávolítását. A puccstervek akkor váltak ismét időszerűvé, amikor 1943-ban fordulat következett be a világháború menetében.

A hadseregben kiépültek az ellenállás fészkei, amelyekhez szép számmal csatlakoztak fiatalabb tisztek is, mint a régi porosz nemesi családból származó Claus Schenk von Stauffenberg ezredes.

Az összeesküvők több ízben próbálkoztak – sikertelenül – a Führer meggyilkolásával, 1943 során pedig kidolgozták egy széles körű összeesküvés, az úgynevezett Valkűr-hadművelet tervét. Legfőbb céljuk Hitler és a rendszer legfőbb vezetőinek likvidálása, az SS és a Gestapo semlegesítése, a hatalom megragadása volt, hogy béketárgyalásokat kezdjenek.

A puccsisták terveit támogatta Günther von Kluge, a nyugati front parancsnoka és Erwin Rommel tábornok, az „afrikai hős” is – a Valkűr sikere esetén nekik kellett volna fegyverszünetet kötniük a szövetségesekkel.

Stauffenberget 1943 októberében átvezényelték a tartalékhadsereghez, amelynek parancsnoka, Friedrich Fromm tudott az összeesküvésről, de kivárt. A tartalékhadsereg lett a felkelés fő bázisa, Stauffenberg pedig Fromm törzsfőnökeként a jelentéstételek során hetente találkozhatott Hitlerrel.

Csodával határos módon szinte sértetlen maradt

Egy újabb elvetélt kísérlet után Stauffenberg elhatározta, hogy maga hajtja végre a merényletet. 1944. július 20-án a táskájába rejtett pokolgépet közvetlenül Hitler ülőhelye mellé helyezte a kelet-poroszországi – ma Lengyelország és a Kalinyingrádi terület határa közelében fekvő – főhadiszálláson, a Wolfsschanzéban (Farkasverem) egy megbeszélés előtt. Társai a tanácskozás kezdetén felhívták Berlinből, ő pedig elhagyta a szobát, ahol a bomba tíz perc múlva felrobbant. A detonáció nyomán négyen meghaltak, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, de Hitler csodával határos módon szinte sértetlen maradt.

Stauffenberg távozása után ugyanis az egyik tábornok megbotlott a táskában és távolabb tolta azt, a robbanás erejét csökkentette a masszív tölgyfaasztal lába és lapja is, valamint hogy a barakkban a légnyomás jobban szétoszlott.

A Wolfsschanze tárgyalóbarakkja a robbantás után, 1944. július 20.
Fotó: Bundesarchiv / Bundesarchiv

Stauffenberg a robbanást hallva biztos volt a sikerben, ezért azonnal Berlinbe repült, hogy beindítsa a hatalomátvételt. A puccsisták kiáltványban tették közzé Hitler halálhírét, hívásaik nyomán a beavatott tisztek őrizetbe vették az SS és a közigazgatás kiszemelt vezetőit.

Amikor azonban kiderült, hogy a Führer életben maradt, egyre többen hagyták cserben őket,

Fromm pedig rögtönítélő bíróság elé állította és még aznap este kivégeztette Stauffenberget, Olbrichtot és mindazokat, akik elárulhatták volna, hogy tudomása volt a merényletről, de nem akadályozta meg azt.

A kivégzéseket lefilmezték Hitler számára

Az őrjöngő Hitler valóságos hajtóvadászatot indított és halállal büntette mindazokat, akikről feltételezhető volt, hogy tudtak az összeesküvésről. Sokan meg sem várták, hogy értük jöjjenek, öngyilkosságot követtek el: így tett Henning von Tresckow tábornok a keleti fronton, Kluge az őt Berlinbe szállító repülőgépen.

A rendkívül népszerű, háborús hős Rommelnek felajánlották az öngyilkosság lehetőségét, ezután állami temetést kapott.

Július 15-én a Wolfsschanzéban készült kép (balról jobbra): Claus Schenk von Stauffenberg, Karl-Jesko von Puttkamer, ismeretlen, Adolf Hitler és Wilhelm Keitel
Fotó: Bundesarchiv

A perek sorozata 1944. augusztus 7-én kezdődött, a vádlottakat a statáriális bíróság a Gestapo által beterjesztett „bizonyítékok” alapján halálra ítélte. Többségüket meztelenül hentes kampóra akasztották, a kivégzéseket lefilmezték Hitler számára. A „népbírósági” perek még 1945-ben is tartottak, Fromm tábornokot 1945 márciusában érte el végzete.

A tisztogatás során hétezer embert tartóztattak le, majdnem ötezret ki is végeztek - a Gestapo ezt az alkalmat is felhasználta, hogy leszámoljon a rendszer még megmaradt potenciális ellenzékével.

Stauffenbergék kivégzésének helyszínén 1953-ban emlékművet állítottak fel. 1999 óta a német hadsereg, a Bundeswehr a merénylet napján minden évben ünnepélyes eskütételt rendez, az újoncok a Hitlerrel szembeni ellenállókra emlékezve tesznek esküt Németország szabadságának védelmére. A merénylet történetéről több film is készült, talán a legismertebb 2008-ban Valkűr címmel, Tom Cruise főszereplésével.

(MTVA Sajtóarchívum)