Amit a nótáról tudni érdemes

Az 1700-as évek melódiáriumai és a hangszeres verbunkos zene hatására alakult ki és lett hagyományosan népi műfaj a népies dal, ismertebb nevén a magyarnóta. Tekintettel alig másfél évszázados történetére, a 19. század zenei életében betöltött különös szerepére, aligha kínos, ha esetleg  nem tudjuk pontosan körülírni, mit is tekintünk nótának, mitől más, mint a népzene. Márpedig Dankó Pista, Déryné vagy Egressy Béni nevét még a fiatalok is ismerik - és ez csak pár név azok közül, akiknek köszönhető, hogy említett irányzat az 1800-as évek átlagpolgárának "slágerműfaja" lett.

Mi is az a magyarnóta pontosan? Nép-, és műzenei elemek keveredéséből összeállt, a cigányzenétől élesen el nem különülő, újkori lírai dal, melyet többnyire egyéni szerzők alkotnak - válaszolhatnánk röviden. Kicsit, vagy nem is annyira kicsit közelebbről megvizsgálva, egy eredendően a verbunkos-zene nyomán kialakult, a népdalok jellegzetes zenei jegyeit is magán viselő dalműfaj, mely azonban tartalmában és főleg (meglehetősen szűkös) tematikáját tekintive - ha nehezen is - de megkülönböztethető a népzenétől. A kutatás még ma is zajlik, sok népdalt nyílvánítanak magyarnótának manapság, és ez fordítva is igaz. Bartók Béla nagyjából egy-, és kétezer közé saccolta a nép köreiben megmaradt magyarnóták számát.

A nóták szövegei (még ma is) mindennapi érzelmeket érintenek, ennek köszönhették sikerüket a 19. században. A hazafias nóták mellett, a búskomor, szerelmi csalódásokat, szegénység vidámságát és szomorúságát megéneklő nóták voltak jellemzőek. Mindig is bizonyos értelemben felemás műfaj volt, sosem szakadt el azoktól az irányzatoktól, melyekből táplálkozott. Nem csoda, hogy többnyire félig-, vagy teljesen képzetlen, úri körökből származó zenészek szerezték a magyarnótákat. Igen szerezték, nem írták - a nótáknak csak ismertebb darabjai maradt meg a mai napig, azok, melyeket zeneileg képzett dalgyűjtők lekottáztak. Ennek megfelelően, a nótákat elsőkézből az úri és a városi közönség hallotta meg és tette népszerűvé saját környezetében. A kispolgári, falusi környezetbe már átalakult verziók jutottak el, nagyrészt a vándorló cigányzenészeknek köszönhetően

A magyarnóta jellegzetessége, hogy igazi hatását csak stílusának megfelelő előadásban éri el igazán. "A népdal halála a kotta" - szokás mondani vidéken, és ez a nótákra hatványozottan is igaz: nem csoda, ha a dalok terjesztésében, megismertetésében és megőrzésében a cigányzenekaroknak nagy szerepük volt és van a mai napig. Miután a magyarnóták javarészt zongorakísérettel jelentek meg, a cigányzenekarok zenészei viszonylag könnyen tudták saját hangszereikre átvezetni a dallamokat. A korban alig akadt még ilyen műfaj, melynél ennyire számított volna az előadásmód - legtöbben az előadók alapján ismerték a dalokat. Egy időben a kiadványokon a szerző mellett feltüntették az előadó zenekar nevét is. A cigányzenekaroknak köszönhetően a népies dalok vidéken, az átlalpolgárok és a szimplán kikapcsolódni vágyó közönség köreiben lettek igazán népszerűek. Ennek másik oka volt, hogy egy nótának "kívánnia kellett a harmóniát" - ez az elvárás az eredeti közönség ízléséből eredeztethető: a dallamszerkezetet könnyen harmonizálható formák, hangközök, szünetek jellemezték. A későbbiekben ez az állandó "követelmény" segítette a kutatókat, hogy a nótákat elkülönítsék a népdaloktól.