Amit a nótáról tudni érdemes

Az 1700-as évek melódiáriumai és a hangszeres verbunkos zene hatására alakult ki és lett hagyományosan népi műfaj a népies dal, ismertebb nevén a magyarnóta. Tekintettel alig másfél évszázados történetére, a 19. század zenei életében betöltött különös szerepére, aligha kínos, ha esetleg  nem tudjuk pontosan körülírni, mit is tekintünk nótának, mitől más, mint a népzene. Márpedig Dankó Pista, Déryné vagy Egressy Béni nevét még a fiatalok is ismerik - és ez csak pár név azok közül, akiknek köszönhető, hogy említett irányzat az 1800-as évek átlagpolgárának "slágerműfaja" lett.

A 19. század eleje és közepe felé - tehát gyakorlatilag a műfaj "megszületését" követően - a nóták sajátos politikai, illetve identitás-őrző funkcióval egyaránt bírtak - a Bach-korszak nyomasztó befolyásának ellensúlyozására rengeteg hazafias magyarnóta született. Igazán elfogadott műfajjá a század második felének oly kedvelt népszínmű-előadásai tették. Szigligeti Ede és Szerdahelyi Kálmán A csikós c. darabja féltucat magyarnótát ismertett meg az egyre inkább kikapcsolódni, és kevésbé művelődni vágyó közönséggel. Déryné és Blaha Lujza egyaránt énekelt magyarnótákat, melyek aztán szép lassan hozzánőttek az előadásokhoz.

Első ismert szerzőnk, a 19. század első felében élt Egressy Bénit volt, aki nótáival a romantikus német dalköltészet bevált formáit emelte a magyar zenei kultúra keretei közé. Népi körökben nem lett még olyan népszerű, mint utódai, a műfaj kezdeti korszakában még nem tudtak olyan sebességgel terjedni a nótadallamok, mint a század második felében, mikor a népszínmű-darabok egyre ismertebbé tették a műfajt.

A 19. század számos nótaszerzője közül további hármat elengedhetetlen kiemelnünk: Simonffy Kálmán a szabadságharcban főhadnagy, utána Cegléden főjegyző. 1858-ban hangversenykörutat tett az országban, majd külföldön is. Zenei ösztöndíjakat alapított, miközben t.k. Arany János, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály verseit zenésítette meg. Dalai a köztudatban hosszú ideig népdalként maradtak fenn, ezeket Ábrányi Kornél, Szénfy Gusztáv és mások harmonizálták, mivel Simonffy nem igazán értett a zenéhez, meglévő képzettségét is autodidakta úton sajátította el. Szentirmay Elemér, már az 50-es évek elejétől foglalkozott komponálással, csárdásai, dalai egyre nagyobb számban jelentek meg, később elsősorban népszínmű-dalbetétek komponálása tette ismertté - egyben a 19. sz.-i népies műdalirodalom egyik legszínvonalasabb képviselője volt. Híresebb művei közé tartozik az 1881-es Az öregbéres, és az 1885-ös A vadgalamb c. népszínmű zenei alfestése. Az Ucca, ucca, ég az ucca kezdetű nóta is az ő nevéhez fűződik.

Talán legismertebb nótaszerzőnk a cigány származású Dankó Pista volt, akinek első dalait Blaha Lujza tette népszerűvé. 1895-ben ő nyerte az Új Idők pályadíját, Pósa Lajos balatoni nótáinak feldolgozásával, miközben folyamatosan járta az országot - népszerűbb is lett, mint a korban oly divatos német daltársulatok. Ő sem értett a hangjegyíráshoz, dalait mások lejegyzése nyomán ismerjük. Nevéhez fűződik t.k. Az 1898-as A cigányszerelem c. népszínmű zenéje, összesen mintegy négyszáz önálló népies műdalt írt munkássága során - köztük a Hamis a rózsám, és az Egy cica, két cica c. nótákat.