Nem várt nehézség a Kurszk kiemelésénél

Vágólapra másolva!
A búvárok nem várt nehézségekkel szembesültek a hajótest két rétegének átvágása során. Azt még nem tudni, hogy a tervezett határidőnél mennyivel később végeznek a hajó kiemelésével.
Vágólapra másolva!

a kurszk tengeralattjáróA tavaly nyáron elsüllyedt orosz atom-tengeralattjáró kiemelése nem a vártnak megfelelő ütemben halad - jelentette a BBC. Mihail Mocak tengernagy közölte, hogy a búvároknak kézzel kell elvégezniük azt a munkát, amit eredetileg gépeknek kellett volna. "Kezdetben azt gondoltuk, hogy a munkálatok jóval könnyebben és gyorsabban haladnak majd" - mondta a tengernagy. Azt még nem tudni, hogy a tervezett szeptemberi időpont helyett mennyivel csúszik a hajótest kiemelése.

A tengeralattjáró kiemeléséhez lyukakat vágnak a hajótörzs kétrétegű acéllemezébe, hogy oda beakaszthassák a kiemelő-kampókat. Ezt a munkát eredetileg gépekkel végezték volna, azonban a búvárok felfedezték, hogy a két lemez közötti rést csövek, levegőtartályok és támasztékok töltik ki, amelyeket kézzel kell eltávolítani, hogy a második réteg acéllemezt is át lehessen vágni.

A BBC szerint a műveletet megtervezőknek közölniük kellett volna a hajó alapvető felépítését az alámerülő búvárokkal. Az is aggodalmakat okoz, hogy Mocak tengernagy közölte, a torpedók vízálló burkolata valószínűleg megsérült.

A tengeralattjáró tavalyi, 118 életet követelő katasztrófáját nagy valószínűséggel egy hibás torpedó robbanása okozhatta. Az oroszok a hajótest kiemelésétől várják, hogy tisztázhassák a katasztrófa valódi okait, megfigyelők szerint azonban inkább csak attól félnek, hogy a hajó fedélzetén található titkos technológiák idegenek kezébe kerülnek - írja a BBC.

Ajánlat:

A Kurszk kiemelése

Egy másik lap a kiemelésről

A Kurszk alapítvány

Korábban:

Kiemelés után is biztonságos marad a Kurszk

Lékelik a Kurszkot

Jelenleg nincs radioaktív sugárzás a Kurszk körül

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!